Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1902
30 — kir. ministeriumhoz felterjesztette, a mely azt 67998/896 sz. a. örvendetesen tudomásul vette. S kijelentjük nagyméltóságod szine előtt, hogy a megszavazott összeget minden pillanatban folyósítjuk. — 2) B i z t o s í t o 11 a a f ő g y m n a s i u m s z á m á r a a telket: 1000 • ölet, a melynek egy részét a Szent-benedekrendnek engedi át a létesítendő internatusra. A telek alkalmas helyen van, a melyet Nagyméltóságod szakközege, Alpár Ignácz, jelölt ki és a Szent-benedekrend is elfogadott. 3) Megkészítette Szájbély Gyula országgyűlési képviselő ur áldozatkészségével a fögymnasium tervezetét és költségvetését, a mely ellen Nagyméltóságodnak 65939/901. sz. legkegyelmesebb leiratában is csak kevés kifogása van. S mi kijelentjük, hogy Nagyméltóságodnak kifogásait szívesen pótoljuk. A mi pedig a költségvetés olcsóságát illeti, hódoló tisztelettel biztosítjuk Nagyméltóságodat, hogy Kőszegen a helyi viszonyok számbavételével a kölségvetésben kijelentett ősszegért a terv megvalósítható. 4.) A Szent-benedekrenddel a lényegre nézve, söt mondhatni a részletekben is megtörtént a megállapodás. K szerint a Szent-benedekrend évi 16000 koronáért vallalkozik a fögymnasium vezetésére, vagyis első követelését, a mejyröl Nagyméltóságodnak a pannonhalmi főapát ur 346/899. sz. felterjesztéséből tudomása van, 4000 koronával leszállította. III. Ezzel eljutottunk, Nagyméltóságú Minister Ur, legalázatosbb kérésünk tárgyához. — Engedje legkegyelmesebben, hogy hódoló tisztelettel concret íormában és leplezetlen őszinteséggel előterjeszthessük. Legalázatosabban kérjük Nagy méltóságodat, kegyeskedjék a fögymnasium fönn tartás ára szükségelt 16000 koronát a közoktatásügyi költségvetésbe felvenni és Kőszeg városnak fokozatosan évről-évre le gJc egyelmesebben kiutalni. Hődolő tisztelettel előterjesztett kérésünk támogatására felhívjuk Nagyméltóságod figyelmét arra a körülményre, hogy az államilag segélyzett polgári leányiskolának 1900-ban történt beszüntetésével mintegy 11000 korona állami segély felszabadult. Nevezett iskola beszüntetését egy kath. polgári leányiskola és egy ág. ev. h. felső leányiskola keletkezése tette okadatolttá. Ámde mindkét iskola városunknak nem csekély áldozatkészségével jött létre. S igy minthogy jogosultnak látszik legalázatosabb kérésünk,