Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1902

- 22 ­is, hogy szükség esetén a 3000 [H ölen túl netán még igénylendő csekélyebb terület is hasonló feltétel mellett szintén átenged­tetni fog. Szíveskedjék ennélfogva annak idején az adásvevési szerződés megkötése végett az egyidejűleg értesített lékai tiszt­tartónkkal érintkezésbe lépni, a ki a követendő további eljárásra nézve megfelelő utasítást nyert. Tisztelettel Kismarton 1900. Már­czius 4-én. Az Esterházy herczegi hitbizományi javak kózp. igaz­gatósága, Haller, kir. tan. közp. igazgató.« A ministeri kiküldöttől kijelelt telek megszerezhetőségéről a vallás- és közoktatásügyi kormány értesíttetvén Auguszt János helyettes polgármester az 1900. deczember 1.-én tartott fögym­nasiumi bizottságnak jelentést tett a minister feleletéről, a mely 48,444. sz. a. érkezett a városhoz. A minister ebben felhívja a város közönségét, hogy vessen számot, va j j o n a s z a bá­lyoknak teljesen megfelelő gymnasiumi épü­let előállítása és fölszerelése a helyi árak számbavételével mennyibe fog kerülni, váj­jon a megszavazott 200,090 koronából telik-e majd a költség. A bizottsági ülésen jelenlevő Szájbély Gyula orsz. képviselő erre azon örömhírrel lepte meg a bizottságot, hogy ö »a mini­steriumtól a tervezendő fögymnasium építkezési költségeiről és beruházásáról kivánt költségvetés szerkesztése iránt Alpár Ignácz műépítészszel már érintkezésbe lépett, vele tárgyalt és a tervek elkészítéseért fizetendő dijakra nézve is megegyezett«. A bizott­ság ezt köszönettel tudomásul vette. Szájbély képviselő kijelentéséhez híven és a bizottság kérel­mére a fögymnasium tervezetét Alpár Ignáczczal, a költségvetést a helyi árak tekintetbevételével Müller Edével aránylag rövid idő alatt tényleg elkészítette és az 1901. május 1-én tartott bizottsági ülésnek be is mutatta. E szerint az Alpár készítette tervnek meg­valósítására Müller építész 102,893 85 koronárt, illetőleg vízveze­téknek teljes berendezése esetén 165.893"85 koronáért vállalkozik. S igy a megszavazott 2000')0 koronától még 31,10 V15 korona marad az intézet fölszerelésére é-; a S'.ctitbcneJekrend székházának a tanár-többlet miatt szükséges átalakítására. Szájbély képviselő arra is rámutatott, hogy a szentbenedekrendi székház kibővítésének költségeit számszerűsítve kell előbb tudnunk, csak azutín járulhat a város kész javaslattal és határozott kérelemmel a vallás- és közoktatásügyi minister elé. Egyúttal vállalkozik a kibővítés költ­ségvetésének elkészíttetésére. A munkát ugyancsak Müller Ede apítész végezte. 1901. szeptember 1.-én tartott bizottsági ülésen

Next

/
Thumbnails
Contents