Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1901

— 30 — nagy kárára voltak a szerzetes életnek. A meglazult fegyelem visszaállítására hamarosan a sajói napok után már IV. Sándor pápa fölszólította Favus apátot, de hogy ez irányban munkája nagyobb eredménynyel járt volna, mi sem bizonyítja. Söt az a sajnálatos eset is előfordult, hogy valaki —- II. Miklós — erőszakos uton tolva föl magát az apáti méltóságra, hallatlan pazarlásával a rend javait, botrányos életével a szerzetesi fegyelmet iparkodott tönkre tenni. A helyébe apátnak választott III. Miklós az Avignonban tartózkodó XXII, János pápához zarándokolva kérte a szent atyát, hogy tekintélyének egész súlyával támogassa öt a rend birtokainak visszaszerzésére s a kolostori fegyelem fölelevenítésére irányuló munkájában. Mert égető szükség volt mind a kettőre. A nyomor már akkora volt, hogy a szent atya az apát kérésére készségesen adta meg a bucsuengedélyt mindazok számára, kik a pannonhalmi kolostort akár életükben akár végrendeletileg anyagiakban segítik. Valamivel később pedig megbízta III. Miklóst, hogy rendi nagykáptalant hívjon egybe, melyen a magyar sz. benedek-rendiek teljes számban jelenjenek meg, s a fölmerült bajok orvoslásának módozatairól tanácskozzanak. A rendi nagykáptalan határozatai, valamint néhány évvel később a XII. Benedek pápa rendelete folytán több kolostornak tartományi egyesületbe való tömörülése jótékony hatással voltak a szerzetes életre. Az a jóindulat meg, melylyel N. Lajos királyunk Pannonhalma, különösen pedig annak apátja, Szigfrid iránt viseltetett, a kolostor javait szerzette vissza a fosztogatók kezeiből. Szigfridet társainak bizalma a garammelléki apáti székből hivta meg a pannonhalmi kolostor élére elismerésül azért az áldásos tevékenységért, melylyel a tatárjárás óta romokban heverő kolostorok közül ötöt visszaállított. N. Lajos már korábban ismerte e kiváló férfiút, s midőn Endre öcscsének meggyilkoltatását megboszulandó nápolyi Johanna ellen hadat vezetett, öt küldötte III. Eduard angol királyhoz, hogy a hadjáratban való részvételre birja. S talán a sikert, melylyel e küldetésben eljárt, akarta jutalmazni azzal, hogy udvari káplánjának nevezte ki. Annyi kétségkívül bizonyos, hogy Szigfiid személyének nagy érdeme volt a király ama rendeletében, mely szerint a monostor javainak úgy eddigi, valamint a jövőben való elidegenítése érvénytelen, hacsak a király megerősítése hozzá nem járul. S eme rendelet alapján sikerült is neki, valamint közvetlen utódjának