Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1901

- 22 -Az első sz. Bonifác volt, ki ifjú éveiben még Asztrikkal jött hazánkba, s miután vezetése alatt végig járta az erények iskoláját, rendtársai öt emelték távozó apátjuk helyébe. Bonifác is, miként Azstrik, egész idejét a szerzetesélet felvirágoztatására s az ifjú kereszténység megszilárdítására fordította. Apátsága alatt több keresztény magyar anya vitte eléje gyermekét, hogy a kolostori életre szentelje. Tanulmányaik végeztével azután ezek voltak az elsők, kik anyanyelvükön hirdethették véreiknek az Üdvözítő tanítását. Öt évi apátoskodása után szive vágyát követve István beleegyezésével a határszélre ment, hogy e vidéknek még mindig a pogányság sötétségében tévelygő magyarjait Krisztusnak megnyerje. E minőségben három évig dolgozott az Ur szőlőjében, ki munkája jutalmául megengedte neki, hogy szűzi tiszta életét vértanúhalállal fejezze be. A második az volt, kit Imre herceg hétszeres csókkal tüntetett ki. Mórt már gyermekkorában ott látjuk a sz. hegyen, hol mint tanuló (puer scolasticus) tudományban s életszentségben egyaránt kiválik társai közül. Erényei elismeréseül társai az apáti székbe, sz. István pedig néhány évre rá a pécsi püspökségre emelték. Asztrikon kívül különösen e két férfiú, sz. Bonifác és sz. Mór voltak első sz. királyunk legerősebb, legkitaitóbb munkatársai. Szerette is őket István, s folytonos kegyével soha sem szűnt meg elárasztani a szent hegy szerény lakóit. Pannonhegyi látogatásai alkalmával mindenegyikhez volt jóságos szava, búzdító intelme. S a szent király s a buzgó szerzetesek karöltött munkája egy emberöltő alatt átváltoztatta az uj haza színét. A bálványok romjain az igaz Isten templomai emelkedtek szerte az országban, a hitelt vesztett táltosok helyett a Krisztus tanítását hirdető papok ajkán csüngött a magyar. A kardcsörgés is ritkán volt már hallható, elnémult a harci zaj, s az annyiszor vértől ázott rónákon aranykalász rengett Azonban alig hunyta be szemét az első sz. király, vészes felhők tornyosultak hazánk derűs egén, melyek végenyészettel fenyegették Magyarország függetlenségét s a kereszténységet egyaránt. A Péter uralkodásával elégületlen nemzet Aba Sámuelben sem nyert Istvánhoz méltó utódot. A két király versengése forrongásba hozta a sziveket, pártokra osztotta a nemzetet. A csaknem négy évig tartó trónviszály, melynek a ménfői csata vetett véget, megakasztotta az egyház áldásos munkáját is. Sőt mi több, e válságos időkben kitűnt az is, hogy még mindig sokan vannak, kik