Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1897

— 79 — I. 1815-1898. Az érdemekben gazdag, öreg tanárok gárdája ismét vesztett egy tagot, mert ezen iskolai év folyamán költözött el az élők sorából a Szent Benedek-rendnek egy buzgó, munkás tagja : Leitgeb Sebestyén. Harminczegy évet töltött a tanári pályán, hogy előkészítse az általános műveltségre azon ifjúságot, amely­nek fáradtságos nevelésére és oktatására vállalkozott. Leitgeb az elemi tanulmányokat Kis-Martonban Eszterházy hg. költségén végezte, a hol — mint a világhírű Haydiu alapította zene-iskola növendékét — a hegedű elemeiben ís kiképezték ; ebben később oly nagy tökéletességet ért el, hogy a pozsonyi zene egyesület dísztagjává választotta. A gymn. osztályok elvé­geztével „concurrált" a Szent, Benedek-rendhez, a mely örömmel fogadta tagjai közé a dicséretekkel elhalmozott ifjút. Mint no­vitius egy évig Rendjének szabályait tanulta és ezzel kapcso­latosan a lelki élet alapelveivel foglalkozott ; utána nemsokára Bakonybélbe került a theologiai és tanári tudományok elsajátí­tására, a bol a jeles iró, Guzmics Izidor és az országosan ismert paedagogus, Beély Fídél voltak oktatói. 1842-ben szentelték pappá és még ugyanazon évben megkezdte tanári működését Kőszegen. Tanári pályájának kezdete épen azon időre esik, midőn Széchenyi és a reformpárt tagjai hangosan követelték a nemzeti nyelvűek az iskolába bevitelét mindaddig, nűg végre az 1843/4

Next

/
Thumbnails
Contents