Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1894
— 42 — káplán pótolta. 1) A nagyobb baj azonban, mely súlyos aggságként nehezedett a városra, az volt, hogy tarthatott a gymnasium elvesztésétől ; más városok is voltak hasonló sorban s mindannyian úgy igyekeztek a fei vegető veszedelemtől megszabadulni, hogy folyamodtak a kormányhoz, s mindannyi közt Kőszeg az első helyen az iskola meghagyásáért. 2) A felsőség ekkortájt az egész magyar iskolaügy rendezését tervezte ; hogy a rendezéshez szükséges tudnivaló-anyagot megkaphassa, nov. 26-án részletes fölvilágosítást kért a megyés püspököktől a területükön levő egyes iskolák felől. 3) Ezen fölvilágosításokból ismerhetjük meg valamennyire iskoláink belső életét ; de ugyanezekből ismerhetjük meg a jezsuiták iskoláit is, mert hiszen az új iskola legföljebb csak abban különbözött a jezsuitákétól, hogy néhol néhány nem-jezsuita tanár is tanított. A mi iskoláinkról a jelentés ezeket mondja. Az iskolai év kezdődik nov. első hetében, 5-én vagy 6-án s tart szept. 6. vagy 7. napjáig. Előadás van a hétnek hétfőjén, szerdáján, péntekén és szombatján ; kedd és csütörtök szabad nap ; ha azonban valamelyik előadási napra ünnep esik, úg} T ezt szabad napnak veszik s valamelyik szabad napon tartanak előadást. Vasár- s ünnepnap csak istenitiszteletre s vallásgyakorlatra jár az ifjúság. Előadási napon az ifjúság reggel 77*-kor jelenik meg osztályában, a hol fölmondja leczkéjét s elmondja halkan imádságait ; 7' 2-kor belépnek a' tanárok, kikérdezik egy negyed órán át a leczkéket, ugyanannyi időt szánnak az új leczke megmagyarázására, 8-kor átnézik a házi dolgozatokat vagy iskolaiakat adnak föl, melyeket a tanulók 872-től 972-ig készítenek el; ha iskolai dolgozat nincs, úgy ezen idő alatt ismétlik s kiegészítik az újabban tanult szabályokat. Délután 1 s/ 4-kor nyilik meg az iskola, az előkészület egészen olyan, mint délelőtt ; erre a ta!) Mercur von Ungarn 1787, 230, 265. — Névkönyv. — 2) Mercur von Ungarn 1787, 234. — V. J. 1773. nov. 12. — 3) Mercur v, U»g. 1787, 285 — így tett a felsőség 1766-ban is. U. o, 1787, 30.