Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1894
— 37 — Két évre rá megint hallunk előadásról. 1) Valamivel később megint akadunk nyomra ; 2) nagy későn hallunk azután hirt. Faludi Ferencz, az intézetnek egykori tanítványa, később a kőszegi collegiumnak jó időn át elöljárója, irt egy színdarabot „Caesar in Aegypto" czímen, melyet Kőszegen is előadtak. 3) Még egy itt előadott színdarabnak czímére akadunk, a „Heros Chinensis"re. 4) Sajnos, csak ily keveset őriztek meg emlékeink. A jezsuita iskolának egy hathatós tényezőjéről, mely a nevelésre lehetett rendkívüli befolyással, a Máriaegyesületről, később lesz szó. A jezsuita iskolában a nevelés szoros kapcsolatban állott a tanítással, sőt azt mondhatni, a tanítás a nevelés szolgálatában állott. A törvénykönyv szivére köti az igazgatónak s a tanárnak, hogy úgy vezesse és tanítsa a növendéket, hogy az tudományban s erkölcsben egyaránt haladjon, hogy annak gyöngéd elméje az Isten szeretetére s Istennek tetsző erényre gyúladjon. 5) Hogy istenes életre neveljék a tanítványokat, tanították külön órán a vallástant, gyakorolták minden kínálkozó alkalommal az istenes élet cselekedeteit. Az előadást egy tanuló hangosan elmondott imádsággal kezdte, melyet a tanár s tanulók térden állva hallgattak ; misére mindennap mentek, szent beszédet minden vasár- s ünnepnap, nagyböjtön hétköznap is hallgattak, minden hónapban gyóntak és áldoztak s erről a ma is szokásos czédulával számoltak be ; a mindennapos imádságra, lelkiismeret vizsgálásr a, a boldogságos Szűz különös tiszteletére, a keresztény erények gyakorlására, a vétkek kerülésére minden kínálkozó alkalommal ösztönözték a tanárok az ifjul) V. J. 1682. jul. 24. — V. J. 1691. jul. 13. Pater Jesuita uraimék i nstantiájokra, az Comoediai actusnak productiojáru niegli engetletik az Stadli ugj mindazonáltal, hogy tüzes szerszámott ne producállyanak. . . — 3) Sommervogel : Bibliothèque de la Compagnie de JesuR. III, 539. Stoeger: Scriptores Provinciáé Austriacae S. J. 77 — 8. Szinnyei : Magyar irók élete s müvei. III, 110. — Heros Chinensis. Acta in archi-episcopali Soc. Jesu gymnasio Ginsii, anno 17t>2. die 7. mensis Septembris. Cum victores in arena litterarin praemiis publice donareutur. Sommervogel idézett munkája. III, 1955. — U. St, regulae praet'ecti st, int'. — Regulae communes prof. cl, inf,