Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1894
— 34 — denben Cicero és Aristoteles a mesterük. A görögből tanulják a versmértéket s olvasnak tovább. 1) A jezsuita oktatás főként az alaki képzésre néz az alsó osztályokban ; csak az utolsó osztályban találkozunk a mi tárgyi képzésünknek, ismeretanyagunknak megfelelő tanultsággal (eruditio), melyet a történetből, az Írókból olvasás közben merítettek, de azt is képesint. 2) A jezsuita törvénykönyv nem említ a két classicus nyelven s az azokkal összefüggő ismereteken kivül más tudományt, csak a vallástant, melynek külön időt rendelt. Tanítottak azért történetet s földrajzot, mennyiségtant s természettudományt is, csakhogy mellékesen, a rendes tanórákon kivül. 3) A jezsuita tanítás a kitűzött tanítási czélt, a latin nyelvnek teljes és a görög nyelvnek tisztességes tudását bizonyára elérte. Tisztában áll előttünk ezen állítás, ha megérintjük a jezsuita tanítás néhány sajátságos vonását, a versengést, az akadémiákat s a színházat. a) Az ókor ismert világa a versenyt és versengést nevelő eszköznek használta ; nem győzte elég szép szóval biztatni az ifjúságot, hogy versenyt kövesse az ősök dicsőséges tetteit. A görög nemzet fogalmával szinte összeforrott a versenyzés fogalma ; az egyes törzsek csak úgy égtek a vágytól, hogy természetadta erőiket a versenyekben fejleszszék s velük dicsőséget arassanak. Quintilianus s Cicero is sokra becsüli a nemes versengést. Utánuk azonban hosszú időre feledésbe merül e nevelő eszköz s csak a tudományok újjászületése után találkozunk vele ismét Trotzendorf és Sturm iskoláiban. De nem becsülte senki többre s nem is használta ki senki sem annyira ezt a nevelő eszközt, mint a jezsuiták. A jezsuita tanításnak a versengés mindennapi kenyere volt. Az óra alatti felelést versengésre változtatták ; egyszer a tanár kérdez, a versengők egyike felel, a másik vagy többi pedig lesi-várja, hol javíthatná ki valamelyik felelő hibáját ; másszor a versengők kérdezik egymást s lesel!) R. St. regulae prof. rhetoricae. — 2) R. St. reg. prof. hum. 1., reg. prof. rhet. 1. — 3) Acsády : Magyarország Budavár visszafoglalása korában. 310. — Fraknói : Pázmány P. (Tört. életrajzok) 273.