Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1894

— 32 — ban rendesen két évig tunulták jobb tanulók egy év alatt két osztályt is végeztek. 2) A jezsuita collegium élén a rector állott, ő ve­zette az egész házat s iskolát ; az iskolai ügyekben jobb keze a praefectus scholarum volt, kit dolgai után bátran nevezhetünk igazgatónak. Kötelessége volt azon lenni, hogy a tanulók erkölcsben s tudományban egya­ránt növekedjenek; nem tanított, csak felügyelt; erkölcsi ügyekben a ház rectorához, tanulmányi tekintetben a fölötte álló tanulmányi igazgatóhoz alkalmazkodott s mindenben a megszabott rendet tartozott követni. Meg­hallgatta minden 15 nap alatt a tanárok előadását, át­nézte a tanulók dolgozatait, gondoskodott a szükséges könyvekről, a kijelölt anyagnak a kijelölt időben való elvégzéséről, igen fontos okból egy időre föl is ment­hette a tanulókat a görög nyelv tanulásától, versek Írá­sától. 0 veszi be a tanulókat, megvizsgálja őket s tudo­mányuk szerint osztja be valamelyik osztályba ; az inté­zetbe már járt tanulókat szintén az ő felügyelete mellett bocsátották magasabb osztályba. Szóval ő gondoskodik a megállapított rend s elfogadott szokások megtartásáról, s az ő szeme előtt történik mindene) Intézetünknél két osztálynak volt egy tanára 4), s így egy tanárnak rendesen rengeteg sok tanulója volt.s) Ezen tenger sokasággal, melynek tanítása és fe­gyelmezése a mi szemünkben szinte lehetetlennek látszik, a tanár csak úgy birt, hogy az igazgató mindjárt az év elején az osztály jó tanulóiból egy fő-felvigyázót rendelt censor, praetor vagy decurio maximus czímmel, ki a tanulók viselkedésére ügyelt s ezért némi kitünte­l) Intézetünk egy hires tanítványa, Hadik András, 1719 ben volt minor parvista, 1720-ban nem fordul elő tanulóink között, 1728-ban (forrásunk itt us m egészen biztos) major parvista, 1726-ban grammatistn, 1727-ben syntaxista, 1728-ban poéta. — Egy másik hires tanítványunk, Niczky Kristóf 1734-ben minor parvista, 1735-ben major parvista, 1736-ban principista. 1738-ban syntaxista, 1739-ben pocta, 1740-ben rhetor. — 2) R. St. regulae praefecti st. inf. 13. — *) R. St. regulae praefecti st. inf. — 4) így 1740-ben Székely tanítja a rheto­rokat s postákat, Benyovszky a syntaxystákat s grammatistákat, Kovácsics a principistákat és parvistákat. Névkönyv. — így 1750-ben, mikor leg öbb tanulónk volt, a legelső két osztály tanárának volt 352 tanítványa, a középső két osztály tanárának 139, a fölső két osztály tanáráuak 115. Névkönyv.

Next

/
Thumbnails
Contents