Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1894

— 29 — totta a várost, ekkor a belső városban csak egy ház maradt meg épen ; a jezsuiták háza, temploma s iskolája ismét leégett, 1) az 1711. iskolai évben szüneteltek is az előadások, az 1713 s 1714. iskolai évben pedig csak a 3 alsó osztályban folyt az előadás. 2) Alig ocsúdott föl valamennyire a város sok nyo­morúságából, már ismét új csapás sújtotta; 1720. aug. 11-én, vasárnap este 8 órakor a Sziget külvárosban tüz ütött ki, mely, a nagy széltől is űzetvén, rövid idő alatt végig futott az egész városon s 156 házat tett semmivé ; a jezsuiták házai s temploma ismét hamuvá égtek. A következő két évben tehát ismét szünetelt az előadás, míg az iskola fölépült s 1723 mindszentek napján ismét megnyílott.3) A collegium fölépítésében segítségére voltak a jezsuitáknak ekkor a közeli megyék, melyeknek ifjúsága látogatta az intézetet, több főúr s Kőszeg városa. 4) Van adatunk, mely azt bizonyítja, hogy iskolánk 1723 őszén megnyílott, névkönyvünk azonban 1726-ig igen sovány adatokat tartalmaz ; az éppen most említett évben csak az alsó 3 osztály állott fönn, a rákövetkező évben megint teljes az iskola. És ezen időtől fogva nem is szakítja meg az előadás rendes folyamatát semmiféle rendkívüli esemény egész 1773-ig; az 1742., 1752. és 1753., vala­mint az utolsó három évről nem tartott fönn névkönyvünk adatokat. A várossal megint van a collegiumnak baja ; majd a fa, majd a hegyvám miatt egyenetlenkednek ; a colle­gium rectora a szombathelyi káptalannál protestál a vá­ros ellen, 6) a város is meneszti a küldöttségeket,") az ,,amicabilis conventio" aztán elsimít egyelőre megint mindent. 7) A mint felépül a kálvária, annak gondviselése s kezelése a jezsuiták kezére bízatott ;») patikát állítanak !) V. J. 1710. szept. 27. — 2) Névkönyv. Ugyanezen könyv niegozáfolja Chernel : Kőszeg város jelen* s uiultja. II, 219. lapjának azon állítását, mintha 1705-től 1709-ig szünetelt volna az előadás; könyvünk ezen évekről közli a tanárok a tanulók sorát, s így legföljebb zavarták a háborún idők az előadást, a mint ugyanazon munka I, 70. lapja is helyesen mondja. — 3) V. J. 1720. aug. 13. — <) 1*1. F. 50. Chernel í, 70. — 5) "V. J. 1720. decz. 13. — 6) V. J. 1721. jan. 21. — 7) V.J. 1722. máj. 2,— s) V. J. 1730. szept. 26. —

Next

/
Thumbnails
Contents