Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1893

27 legyen lobbanékony, haragos; ne legyen mesterkélt a a tanításban, a fenyítésben túlságos szigorú, a dicséretben nagyon bőkezű. Mindenben tartsa meg az arany középutat. Mert, lia e jó tulajdonságok nincsenek meg a tanítóban, csak azt mutatja, hogy önmaga sincs kellőleg nevelve s így annál kevésbbé képes arra, hogy másokat neveljen. 1) Ilyennek kell lenni a jó tanítónak. De az a kérdés, hogy múlhatatlanul sziikséges-e mindig ily jó tanítót választani, vagy megelégedhetünk-e középszerű tanítóval is? Vaunak, a kik azt tanácsolják, hogy a gyermeket először középszerű tanító tanítsa és pedig azon okból, mert szavait könnyebben felfogják és könnyebben tudják őt utánozni a gyermekek. De Quintilianus nagyon kikel e téves felfogás ellen s méltán; mert ezt legfeljebb csak akkor lehetne mondani, lia a középszerű tanító is olyan, a ki nem hogy rosszúl nem tanít, hanem csak nagyon csekély mértékben különbözik a jó tanítótól, de máskülönben nem ; mert lia a gyermek az ily tanítótól valami hibás dolgot megtanul, kétszer annyi fáradságba kerül őt kijavítva a helyes útra terelni, mintha egészen újra kellene kezdenie. így pl. Timotheus, a hires fuvolamester is kétannyi összeget kért azoktól, kiket már valaki más is tanított, mint a kezdőktől.

a) Azt pedig, hogy a legkitűnőbb tanító nem tudna leszállani a gyermeki felfogó képességhez, igen helyesen utasítja vissza Quintilianus azzal, hogy az ilyen, nemcsak hogy nem a legjobb tanító, de még csak nem is való tanítónak. 3, Tantárgyak. A legrégibb Rómában a nevelés czélja csak az volt, hogy a gyermek megtanulja azt, a mi a mindennapi életre szükséges. A szabad művészetek begyakorlására úgyszólván semmi gondot sem fordítottak, s így csak a test szolgálatában állott a nevelés. Midőn azonban a pun háborúk után Kr. e. a 2. században mind sűrűbben és sűrűbben látogattak el a görögök Rómába s műveltségükkel mindinkább legyőzték fegyveres legyőzőjüket, a szellem emelésére is gondot 1) Cic. in ep. ad Att. VIII. 4. — 2) Qu. II. 3. 3.