Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1890

10 fejleszteni. Elmélkedésük, okoskodásuk, tanulmányaik közben, hogy az igazság őszinte szeretete legyen legfőbb törvényük, nagyon kívánatos, kivált azon igazságé, mely az Isten szeretetéből származik, aki az: igazság forrása, sőt maga az igazság. Enélkül letérnek az igaz ösvényről és tudásuk nem lesz tudás, hanem hamisság. A m ü v é s z e k (mű-festő, szobrász, zeneszerző, műépítő) hivatása a szép ideáját művészetökkel mintegy megeleveníteni, az emberek érzékeinek — hogy ugy mondjuk — átadni, hogy abban gyönyörködjenek; hivatásuk: az istenit és örök szépet, a vallás és erény lelki életét önmagukon kivül utánozni, azaz a vallás templomának papjaivá lenni. Minthogy kell, hogy a művészek a vallás és Isten szolgálatában álljanak s müveikkel az O dicsőségére törekedjenek, akinek szolgálni annyi, mint uralkodni : világosan látszik a művészet legfőbb méltósága és szépsége. A művészettel való legnagyobb visszaélés: az örökké szépet az ideiglenes széppel behomályosítani s a művészetet az erkölcsi rossznak, az istentelenségnek és szemérmet sértő bujaságnak szolgálójává lealacsonyítani. „A valódi tudomány — mondá Simor János, a nem régen boldogult bíboros herczeg-primás — egy s ugyanazon forrásból merít a hittel s a valódi művészet az eikölcsöt nem sérti, hanem nemesíti." A művész-pályára való lépés, melynek hivatása: a szép megtestesitése, aránylag ritkább, mert a művészet gyakorlására bizonyos fokú ihletettség szükséges, és mert a művésznek mindenről másról meg kell feledkeznie, csakhogy a lelke előtt lebegő ideát megtestesíthesse. A művész vagy másokat tanít és nevel a művészetre, vagy pedig maga gyakorolja ezt teljes valójában ; ez utóbbi osztályhoz tartoznak a szónokok, zenésze k, ni ű festőlv, szobrászok, m ű é p í t ő k és a s z i n é s z e k, amennyiben a szó szoros értelmében vett drámai művészet igazi szolgái ; ellenben, kiknek kenyér-keresetük a csillogó