Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1887

5 Ezen körülmény fontossága indithatta Radloffot, hogy czikke elején az irás eredetéről és az élő és irott nyelv között való különbségről hosszasb bevezetést irjon. Gondolatmenete körülbelül a következő. Az ember az irást és olvasást eszközül használja gondolatjainak mással való közlésére. Mindakettő a közlekedés olyan eszköze, a mely kezdetleges állapotból az idők hosszú folyamán át jutott a tökéletességnek arra a fokára, melyen most van. A beszéd segítségével csak azokkal közölhette gondolatjait, a kikkel közvetlenül érintkezett; ha azt akarta, hogy a hallgató hosszabb beszédet emlékezetében megőrizzen, gondoskodnia kellett valamely módról, melyen gondolatjait látható jelekhez kösse. Könnyen érthető az embernek az a törekvése is, hogy gondolatjait a távollevőkkel közölhesse. Ez szintén csak bizonyos jelek segítségével történhetett. Ezen törekvés eredménye a jelképes irás, mely a műveltség alsóbb fokán lévő embernek eszközül szolgált, a mivel gondolatjait a távollevőkkel közölte. — A képes irás, minő például a hieroglyph irás, kezdetleges voltánál fogva a műveltség magasabb fokán igen tökéletlen eszköznek bizonyult a gondolatok közlésére, részint, mert csak kevés gondolatot lehetett ezen az uton másokkal közölni, részint, mert többféle magyarázatra adván okot, az óhajtott czél elérésére nem vezetett. Ezért a helyett, hogy a gondolatot közvetlenül ábrázoló képet használjon, ugy járt el, hogy a gondolat kifejezésére való szót iparkodott valami érzéki módon megjelelni. Ez az eljárás annyival volt tökéletesebb az előbbinél, mert vele nem a különféle módon kifejezhető gondolat, hanem a gondolatot kifejező szó volt megjelölve. — Az egész gondolatot jelző képes írásmódból két uton keletkezhetett az egyes szókat jelölő irás ; vagy ugy, hogy az a kép, mely valamely fogalmat jelentett, egyúttal jegye volt a fogalom jelelő szónak vagyis azon hangcsoportnak, melyből a fogalomnak megfelelő szó állott, mint erre példát szolgáltat a sinai nyelv, a melyben u. a. képpel jelölik az embert és azt a hangcsoportot, melyből a zin-ember szó áll. Az ilyen Írásmódnak, természetesen, csak izoláló nyelvben van helye, minő a sinai nyelv, melyben az egyes szó a beszédben nem változik. Vagypedig ugy, hogy a kép jegye volt a szót alkotó hangcsoport egy részének, egy szótagnak vagy hangnak. Ezen jegyek egymás mellé helyezve kifejezték azt a hangcsoportot, illetőleg szót, melylyel a gondolatot kifejezni akarták. Ez utóbbi jegyek egyre egyszerűbbek lettek, mig végre azok a jegyek keletkeztek belőlök, melyeket betűknek nevezünk. A sinai nyelvben egész sorát látjuk a különféle képeknek, melyek egytől-egyig egy-egy szónak felelnek meg; azonban a szó egyes hangjaihoz semmiféle viszonyban nem állnak. Egy ilyen képekből álló sor megfelel mind megannyi szónak, melyek együtt véve egy gondolatot