Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1880
A szépérzék nevelésének fontossága. Mikor a Mindenható az embert alkotta, saját képére alkotta, halhatatlan lelket adott neki, sőt lényének fővonásait, az igazat, szépet, jót, nyomta bele oly módon, hogy e mások folyton eredetijök után áhitozzanak, eszmék legyenek, melyek megvalósításában teljék az ember egész élete, titokteljes lánczok, melyek boldogságának tárgyához fűzik. Az igaz, jó és szép, az a hármas tündöklő csillag, mely életünk sötét utjain vezérel s örök hazánkba eljuttatni képes. Ezen eszmék magasabb származásra emlékeztetik az embert, egybe olvadnak jobb természetünk legnemesebb szükségleteivel; nem áll módunkan, nem akarjuk azokat magunktól elutasítani. Ugyanazon bölcs Alkotó az eszközökről sem feledkezett meg. Mindegyik eszméhez, — ezek kielégítésére — egy-egy tehetséggel ruházott íöl minket: értelmet adott, mely az igazat kutassa, szabad akaratot, hogy a jót megszeresse, érző tehetséget — a szép befogadására. Az igazhoz az értelem, a tudomány, jelesen a bölcselet utján vezérel. A jóhoz erény utján jutunk. A szép élvezetét az összes természet és a fensőbb sugallat alatt eszközlött második teremtés, a művészet nyújtja. Az ész megmondja nekünk, mi az igaz; a lelkiismeret megsugallja, mi a jó; hogy mi a szép, ezt kinyilvánítja szépérzékünk, az ízlés, melyet találóan nevezett le Jean Paul, a szellemes széptanitó, aesthetikai lelkiismeretnek. — 1 * '
