Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1880

30 VII. Jutalmak. 1. A tanuló ifjúság- szorgalma és valláserkölcsi elhaladásá­nak emelésére a helybeli takarékpénztár e tanévben is szives volt az igazgatóságnak 40 o. é. ftnyi összeget átküldeni ; a mely ösz­szegen könyvek vásároltatván, azok a legjobb előmenetelt tanúsí­tott ifjaknak, és pedig: Battenberg Lajos és Waisbecker Jenő IV.— Kovács János és Németh Ferencz III. — Koczján István, Óra Gyula, Pollák Miksa és Vörös Károly II. — Ivánkovits Gyula, Luka Ká­roly, Puhán Ferencz és Zrínyi Károly I. oszt. tanulóknak jutalom­képen adattak át. 2 Ugyanazon takarékpénztári bizottság által a kegyesen ala­pítványozott segélyzési alapnak ezévi 25 ftnyi kamatja a tanári testület előterjesztése folytán Bartl József IV. oszt. tanulónak ado­mány oztatott. 3. A nagyméltóságú Vall.- és közokt. m. kir. Ministerium által Fekésházy Mihály-féle alapítvány ezévi kamatjából küldött 5 mű az alapító szándéka szerint Pajer Jenő és Szieger Adolf IV. — Graf Márton, Kottschár Ferencz és Schmal Zsigmond III. oszt. tanulónak adattak át. 4. A halhatatlan emlékű Deák Ferencz neve alatt alapított „Deák Ferencz-alapitvány" ezévi kamatjaiból 14 o. é. ft. adatott át oly czélból, hogy ezt egy kőszegi illetőségű németajkú tanuló nyerje el, ki a magyar nyelvből jeles előmenetelt tanúsított. E juta­lomban Mittermüller József II. oszt. tanuló részesült, 5. Tek. Dr. Waisbecker Antal orvostudor ur a kezelése alatt lévő „Waisbecker József-féle alap ezévi kamatjaiból Dávid József 1. oszt. tanulónak 57 o é. forintot kegyesen adományozott. 6. Tek. Chernel Kálmán közbirtokos ur által a magyar nyel­vi dolgozatokban legjobb fogalmazó részére kitűzött 4 o. é. ftnyi pályadíj Tóth József IV. oszt. tanulónak adatott át. 7. Egy névtelen jótevő „Pius-emlék" név alatt 2 darab ma- r gyar ezüst forintot ajándékozott oly czélból, hogy ezek a legjobb magaviseletű tanulónak adományoztassanak. Ez adományban Wag­ner Antal I. oszt. tanuló részesíttetett. « Fogadják a tanügy és az ifjúság e nemeskeblü jótevői az igazgatóság, a tanári testület és az ifjúság legforróbb háláját.

Next

/
Thumbnails
Contents