Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1876

19 akar szebbnek feltűnni, mint aminő a természeténél fogva : addig az ember minden időben, minden éghajlat alatt, minden műveltségi állapotban, ruházat, toll, kenőcs, hajzatának különféle elhelyezése által a természetet mintegy kijavítani vagy képzett hiányait utánpótolni törekszik. Es pedig tevé ezt az ókori művelt hellen és római, az újkori angol és franczia férfi és hölgy épen ugy, mint az ókori szittya és thrák, bushmann és papu. És az igazat megvallva, nem volna nagy okunk ez iránybani haladásunkkal dicsekedni, ha ezen tárgyat komolyan tanulmányoznók. De térjünk át a lelki jellegek más osztályára. Testére nézve az ember állat, sem több. sem kevesebb ; értelmiségére nézve véghetetlenül fölülmúlja az állatokat. Kérdés tehát : váljon csakugyan nem vagyunk-e egyebek, mint értelmesebb állatok ? És ezen kérdésre határozottan azt feleljük : Igenis mi egyebek, mi egészen más lények vagyunk, ami értelmiségünk nemcsak fokozatilag. de lényegileg is különbözik az állatokétól, és pedig két jellemző tehetség által, melyeknek a legkifejlettebb állatoknál még legcsekélyebb nyoma sem található. E két tehetség az erkölcsiség és vallásosság. I. Az erkölcsiség. Minden népnél, minden fajnál vannak szavak, melyek a „jó" és „rosz," a „becsüleles" és „gonosz" fogalmak kifejezésére szolgálnak ; következésképen minden ember az erkölcsi jó és rosz elvont fogalmával bir. Igaz, hogy némely iró kétségbe vonja, miszerint minden ember az erkölcsiség eszméjével bir ; — mások ellenben állitják, hogy nemcsak az ember, hanem az állat is ismeri a jó és rosz közti különbséget. — Ezen utóbbira nézve röviden felelhetjük, hogy legtökéletesebb házi állataink, minők a kutyák, általunk épen szellemi felsőbbségünknél fogva reá lőnek szoktatva külömbséget tenni a reánk n é z v e jó vagy rosz között. De természeti állapotában soha semmiféle állat olyasmit nem fog tenni, miből csak legtávolabbról is lehetne sejteni, hogy az erkölcsi jó vagy rosz fogalmával bir. Az ember annyira maga • egyedül erkölcsi lény, hogy csak ő egyedül maga küzd a szenvedés, azaz a physikai rosz ellen, hogy az erkölcsi jót elérje. Ami pedig az első ellenvetést illeti, ez téves fölfogásból származik. Azt mondják t. i., hogy az erkölcsiség szabályai más és más népeknél eltérnek egymástól, és igy az erkölcsiség nem lehet álta2*