Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1874

4 nem tartható műveltnek. Azonban megjegyzendő, hogy a nyelvtanulás korántsem kéjutazás, hanem a szó szoros értelmében fáradságos vándorlás, melyen terhet hordani, vívni szükség. Es ez az, mi annak alaki képző erőt tulajdonit ; mert midőn a szellem az ut fáradalmait legyőzi, a teher viselése által megizmosodik, s minden uj tért küzdve foglal el : akkor a lehető legmagasabb fokban fejti ki erejét. Miből önként következik, hogy az anyanyelv legkevesebb, élő idegen nyelv több, s a holt legtöbb gymnastikai (ész erősitő s edző) elemmel bir. Hogy az ó-remek nyelvek tanulása a leghathatósb alaki-képző erővel s mellette reál szellemi nyereséggel jár, kitetszik Rauchenstein szavaiból is : „Ha valamelyik szakról azt mondhatni, hogy minden szellemi erőt ébreszt, kifejt és gyakorol: emlét, képzeletet, elmeélt s Ítéletet : hogy előmozditja s ügyesiti a szó és Írásbeli kifejezést, bevezet az irodalom legszebb, legeredetibb részeibe, a szellem előtt az eszmék egész országát tárja fel, hitre, erkölcsre tanit, az ifjú érzékét, mely magát ama tárgyaknak oda adja. oly sok fönséges dolgoknak tiszteletteljes csodálására ragadja, nemesiti a kedélyt, s jellemet edz : ha valamely szakról ezeket kell elmondani: akkor az az ember szellemi képzésének minden kétségen kívül magvát képezi. — S lia emellett utat nyit a tudomány és művészet legbensőbb rétegeibe és legtöbb ágaihoz : akkor felfoghatni, miként történhetett az. hogy a korábbi időkben általában, — de különösen édes hazánkban, — és némely országokban, mint p. o. Angliában ma nap is e szakra majdnem kizárólagos figyelmet fordítottak és fordítanak a tudományos középtanodákban." Ha végre az anyagi szempontot, a reál szellemi nyereséget, vagyis az irodalom kincseit tekintjük : ugy találjuk, hogy a jelenkor műveltsége mindenét ama kincsek tárházából hozta : hogy ama tárház örök tárháza marad az emberiség művelődésének s hogy előhaladott műveltségünk a múlttal nem szakithat. mit irodalomtörténetünk kincstárnokának s a classicismus veterán bajnokának, Toldy Feren ezünknek szavai is bizonyítanak : „Kettős gonddal azon kell lenmink, nehogy a deáknyelv rabbékóit leráztunkban azon viráglánczok is elszakadjanak, melyek az uj világot a classikus korhoz kötik." Ezekről akartam mindenek előtt röviden szólani, annyival is inkább, mivel különösen a mai időben nem csekély azok száma, kik a holt nyelvek fölöslegességét, hogy ne mondjam hiábavalóságát fennen hirdetik és az ó-remek nyelvek ócsárlásában tetszenek maguknak : mialtal az illetők — eltekintve attól . — hogy önnönmagukat