Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) november-december • 247-297. szám
1927-11-20 / 263. szám
Békéscsaba, 1927 november 16 KörOsvfdéfc 20 Vihar a levelel..... Péter talpnak való körísfát ment nézni a pallósvégre s az öreg Szabó Ádám egyedül dolgozott a műhelyben. Vonókése alól fürgén hullottak a göndör forgácsok, amelyekből olyan halom púposodott a lábánál, hogy a cipője már ki sem látszott belőle. Épen egy kis keménykötésű görcsnek akasztotta neki a vonókés sarkát, mikor az utca végén megszólalt a dob. Abbahagyta a munkát és elindult a kapu felé. Már csak egy lépésnyíre lehetett tőle, mikor az sarkig felvágódott s Péter lihegve dobbant elébe. Az eltorzult arcú, lihegő emberből egy szó hördült elő: „háború!" Tágra ijedt szemeiben patakzó vér, rángatózó testek víziója állta el a békés, megszokott dolgok szelid képének útját a lélekbe és lázas fantáziával ágyuknak látta az udvaron heverő fatörzseket, megtépett embertest sebrózsáinak a tyúkok, kakasok piros taréját. És nemcsak ő volt igy, hanem az egész falu. A nyugalmas békesség meleg szárnyú madara hosszú évekre kiijedt ettől az alkonyati dobszótól a faluból. Három hét multán a postás egy kis rózsaszín lapot hozott. Péter irta az orosz harctérről. * Ahogy leszállt az éj, elcsendesedett a kataklizma s egy rövid éjszakára lecsukódtak az ágyúk, gépfegyverek, puskák csöveinek ha lálkapuí. A magyar sors mártírjai is álomra húzódtak az árkok odúiba, de, jaj, nemcsak megpihenni a rohamok észbontó haláltánca után, hanem erőt is gyűjteni a holnapi, további harcra. Péter alig hajtotta fejét a kenyeres tarisznyára, rögtön elaludt s a véres világ elől szemet hunyt, az otthonról való álmodás mennyországába került a pokol pitvarából. Aludt, aludt, még mosolygott is tejizü álmában s az égiek ha látták, bizonyára elcsodálkoztak, hogy milyen csodálatos fehér virág nyitotta szét szirmait a halálmezők fekete éjszakájában. De a végzet nem pihent, járta az élet, járta a halál szomorú térségeit s megrázta Péter kicsontosodott vállát. Ideges ijedséggel hullott a szerencsétlen ember a szerencsétlen valóságba s rázta értőre álomtól kábult értelmét a szavak elé; Sürgönyöd jött Péter. Meghalt apád ! * Egy óra múlva kábultan, megingott öntudattal indult bele az orosz puszta sűrű éjszakájába Péter, hogy haza vergődjön sikamlós sáron, esőn, betemetetlen árkok vermein át az apai koporsóhoz. Verte az ólmos eső, minduntalan megcsúszott a felázott földön, de lábai a hajszolt menetelések öntudatlanságával vitték előre, azt sem tudta merre. Eltévedt. Megállt. Töprengett. Mit sem tehetett, újra megindult, Egyszer csak dróthuzaloknak bottlott neki. Idegen szavak hallatszottak s egy fénynyaláb vágódott az arcába. Lapos tányérsapkákat, szőke szakállas arcokat, csillanó szuronyokat látott maga előtt a kutató fényben. S az öreg Szabó Ádám hiába várta ravatalához örök búcsúra egyetlen fiát •. — yáv. Számtantanár bajban Tanár: Édesem a te havi kiadásaid meghaladják számításaimat. Feleség: No hallod, s te a matematika rendes professzora akarsz lenni ? KOVÁCS MIHÁLY MÁLÖMTÜLAJDÓNÖS, a békéscsabai ipartestület elnöke, akit az ipartestületi székház megszerzésével kapcsolatosan meleg ünneplésben részesítettek. (Ábrahám fényképe) Séta az egri vár fölött és alatt Irta: HERKE MIHÁLY. (Folytatás és vége.) Tovább mentünk... Újra sikátorok, jobbra is, balra is. — Kanyargó sötét kazamaták... Egypár helyen — nem lévén még az ut kellőképen kitakarítva az omladékoktól — csak kétrét hajolva, majdnem hasoncsúszva haladtunk tovább mindig lejebb, mindig mélyebbre. Egyik folyosó végében egy kútra akadtunk. Talán abból, vagy azon keresztül látta el magát annak idején a vár népe. Ott már a talaj puha és nyirkos volt. Valószínűleg az időnkint megdagadó kút vizétől. Mentünk tovább .. A kalauzom szerint — állítólag a kutató tanár kezei között levő régi és titkos térképek tanúsága szerint — már mintegy harminc méter mélyen jártunk lent a hegy gyomrában. Előre jutva már egészen a fölöttünk álló, úgynevezett „Makiári-" kapúnál lévő kaszárnyáig, amely negyven méter magasban feküdt a fejünk fölött... Ott, az eddig felfedett folyosók véget is értek. — A további kitakarításokat még csak ezután fogják eszközölni. Visszafordultunk ugyanazon a tekervényes és labirintszerü utakon, amelyeken az előbb lefelé és előre haladtunk. Űtközben, a kitakarításra váró törmelékek között turkálva találtam még törött vasdarabokra, egy darab kardpengére és rozsdaette patkószegekre... Arra a kérdésemre, hogy mit találtak eddig a kutatók a négy és félszád után felfedett rejtekekA békéscsabai Iparos Székház (Kossth-tér 8), amelynek megszerzése Kovácí Mihály ipartestületi elnök nevéhez fűződik. (Körösvidék szerk. felv.) ben, azt felelte kalauzom: mintegy 20 darab különféle ércpénzt, török és magyar felírással, a 15-ik századból és több darab törökpipát. Sokat várnak most attól a nagy kiterjedésű teremnek látszó helyiség kitakarításától, melyre külön is felhívta figyelmemet a kalauzom... Nagy, boltíves bejárata még betömve és befalazva látszik lenni. A mintegy félméternyire kivájt kapúszerü aljból fényes, csiszolt kövek látszanak ki. Ha onnan is sikerül a betömést eltávolítani és a helyiséget fölfedni, akkor uj meglepetések, uj titkok kerülhetnek napfényre. Es szemünk elé tárul újra egy darab múlt a Dobó Istvánok és a Bornemisszák dicsőséges múltjából, a negyedfélszázad óta porladó hősök titkaiból... Mikor elhagytam a földalatti sötét, hideg kazamatákat és újra fönt voltam a hegytetőn, lenéztem a lábaim alatt fekvő nyüzsgő, mozgó templom városra... A vérpirosán lenyugvó nap sugarai éppen akkor aranyozták meg a kupolás, büszke egri dóm kettős tornyát... Ügy tetszett akkor valahogy, mintha azt a napot, azt a magyar napot láttam volna ott lenyugodni, mely 1596-ban, háromszázharmincegy esztendővel ezelőtt bukott le Eger alatt... mikor a diadalmas háromszínű magyar trikolórt a lófarkos félhold váltotta föl Egervár bástyáin •.. Ám, százesztendő múlva lekerült onnan a félhold s helyét elfoglalta újra a magyar nemzeti lobogó... Ma is ott díszeleg még — de már megtépve, megtépázva simul a rudjához, amely ha lehajolna, elérné a trianoi határt-.. Vájjon mikor bontja már ki szárnyait az a zúgó. förgeteges zivatar, amely újra felkapja a magyar trikolort és diadalmasan lengeti meg újra a négy folyamon, a három bércen és a gyöngyös Adrián — hirdetvén a lenyugvó nap uj fölkeltét... az uj — magyar feltámadást?... BABINSZKY JÁNOS békéscsabai műesztergályos, akit ezüstéremmel tüntetett ki az Országos Iparegyesület MERENGÉS Szobámban ülök. Künn fekete szárnyát bontja az alkony. S az esőcseppek bús melódiát vernek az ablakon. Vén kandallómban démoni táncokat járnak a lángok, s lelkemben újra felviharzanak a régi ábrándok. Régi emlékek: szétfoszlott, csodaszép csalóka álom. Mikor még virág nyílott tavasszal az orgonaágon. Mikor még ifjú lelkemben az élet ezer vágya élt. S csodálni tudtam egy szőke lányka ábrándos szemét. Illatos szirmok, vidám lánykacaj, boldog szerelem, mind, mind tovatűnt, s mint hideg márványkő olyan a lelkem. Míg elmerengek, Künn sötét palásttal leszáll az alkony, S az esőcseppek bús melódiát vernek az ablakon. ANONYMUS.
