Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) november-december • 247-297. szám

1927-11-15 / 258. szám

Békéscsaba, 1927 november 16 KörOsvfdéfc 15 * Kérjen ingyen próbamosást a gyár itteni képviselőjének Pischer Adolt Andrássy ut 25., telefon 352. nagyfűszerasnél, aki a gyár mosó­nőit díjazás nélkül rendelkezésére bccsájija. Eddig 50 cialádnál végez tek nagymosást és mindenütt el van. nak az eredménytől ragadtatva. —Szerencsétlenül járt gyermek. Gádorosról jelenti a „Körösvidék" tudósítója : Kis Károly 11 éves gyer­mek a szerdai piacra kijött szüleivel. A keskeny piactéren egy teherautó ment keresztül igen lassan. A gyer­mek az autó lassú menetét felhasz­nálva, egy őrizetlen pillanatban fel­kapaszkodott rá. Amikor az autó elhagyta a piacot, gyorsabban kez­dett menni s amikor már 500 lépésre vitte a gyermeket, az leugrott, de oly szerencsétlenül, hogy a jobblá­bát horzsolta az autó kereke és a hust teljesen letépte. A szerencsét­lenül járt gyermeket dr. HulyakLászló részesítette első segélyben. A hód­mezővásárhelyi kórházba szállították azután továbbkezelés végett, Azon­ban a gyermek a nagy vérvesztesé­get és a súlyos sérülést nem birva ki, még aznap meghalt. A szülők gyermekük holttestét hazahozták Gá­dorosra és a tragikus véget ért gyer­meket a lakosság és az iskolás gyer­mekek nagy részvéte mellett temet­ték el. — Elkészült a gyulai ág. ev. templom. A gyulai ágostai evan­gélikus leány egyház óriási erőfeszí­téssel épitette meg a gyulai templo­mát, amelyet Popják Pál szarvasi építési vállalkozó épített fel, Gerlóczi Gedeon budapesti műépítész tervei szerint. A templom közel öt hóna­pos munka után most már csaknem teljesen készen van és rövidesen sor kerül annak felszentelésére is. Értesülésünk szerint a templom fel­szentelése ünnepélyes keretek kö­zött december hó 11.-én történik meg dr. Raffay Sándor püspök rész­vételével. — Az 1927. évi dohánytermés bevál­tására a m. királyi pénzügyminiszter ur 131,660/927. sz. rendeletével, Békésvármegye területére a beváltás helyéül Békéscsaba várost jelölte ki, a beváltás idejét [pedig 1928. évi január 2-től február hó 10 éig terjedő időben állapította meg. (24,782/927 alisp. szám.) — Csupán a törvénytelen gyer­mekek születési arányszáma emelkedett. Budapestről jelentik: A Statisztikai Hivatal most megje­lent számában ismerteti a születések arányszámait. A születések szamá­ban 1921 óta nagyobbarányu visz­szaesés jelentkezik, viszont a tör­vénytelen születések száma határo­zott emelkedést mutat. Tavaly 20.083 törvénytelen gyermek született. Mig 1922—23. évben 7.5 százalékot tesz ki a törvénytelen születések száma, addig tavaly 8.5 százalékot. Ez azon­ban nem jelenti az erkölcsi felfo­gás lazulását, mert a háború utáni szociális viszonyok sokszor kény­szeritették a feleket arra, hogy az erkölcsi és társadalmi szabályok mellőzésével folytassanak házaséle­tet és csak később lépjenek törvé­nyes házasságra. A városokban át­lag 16.4 százalékot tett ki a tör­vénytelen születések száma és ezek között Budapest vezet 20 százalék­kal, Nemzetközi viszonylatban Ma­gyarország a születési arányszám tekintetében a legjobbak között sze­repel és Németország, Anglia és Franciaország helyzete koránt sem ilyen kedvező. * A cselédkérdésre is kihatás­sal van, ha Radion mosószert hasz­nál, mert a mosás egyszerű kifőzés által történik. Nincs különösebb munka vele, gyors, ártalmatlan és kiváló. * Részvényjegyzési felhivás. A Békéscsabai Fürdő R. T, mult hó 29.- i közgyűlésének határozatából az eddigi 180.000 pengő alaptőke 18.000 drb aj részvény kibocsátásá­val 360.000 pengőre emeltetett fel. Minden 1 régi részvény után 1 uj részvény jegyezhető a folyó hó 5.-től 15.-ig terjedő időben dara bonkint 15 pengő elővételi árban a fizetésnek egyidejű teljesítésével. Jegyzés és befizetés a vállalat Árpád­sori uj fürdőépületének hivatali he lyiségében eszközlendő. Az igazga­tóság. — Eljegyzés. Pusstai Ádám gá­dorosi áll. elemi népisk. tanító, el­jegyezte Kondor Gizella tanítónőt Gádoroson. * Anya és csecsemő fehérne­műjét Radion mosószerrel mossa. Hygíenikus, gyors, kényelmes mo­sás és dörzsölő munka nélkül hófe­hér fehérneműt ad. Klórmentes és a fehérneműt nem rongálja. * Fotó cikkek 1 Lemezek, peptrofc, vegyszerek és as összes kellékek Wénich Lajos drogériájában, Széni István-tér 16. A polgári leányiskola cserkészcsapatának tábori beszámolója Egy kedves kis ludósitás. illetve meghívó jelent meg a „Körösvidék" szombati számában. E szerint a 27. L. Kanizsai Dóra cserkészcsapat nyári táborozásáról fog vasárnap délután 4 órakor beszámolni. A cser­készcsapat kitűnő vezetői Mokosné Walthier Lujza igazgató és Csepreghi Rózsi tanár minden esütendóbea el­mennek valahová „táborozni" a kis csapattal. Az elmuit nyáron Bodva rákón voltak. Hoi van ez a Bodva­rákó ? Ott valahol a Bodva partján, ahol a „patakmentén nyilló nefelsjtsek, ez erdők lombsuttogása, a sárgarigó vidám füttye" sok Istűnt századok meséjét meséli. Ott valahol, amerre a Rima ós Bodva egybeolvadó só hajtását és vágyakodását hozza le a Sajó a Tiszába a Felvidék rab he­gyeiből... Mokos József rajztanár meg is festette azokat a szép tájakat, a nyári táborozás helyeit. Szép. mű­vészi képei díszítették a nagyterem falát, A kedves ünnepségen megje­lent dr. Berthóty Istvánaé, dr. Be­régyi Antalné, dr. Korniss Géza, Koppányi Gyula, nagyszámban az érdeklődők és a tanulók hozzátarto zói és szülei. Csepregi Rózsi tanár tartott elő ször vetltettképes előadást: »Mi van egy csepp vízben* cimmel. A cserkészbeszámólót Mokosné, cserkészcsapatvezető megnyitója ve­zette be. Megemlékezett a nyári tá borozás örömeiről s nagyszerű meg­látással festette le Bodvarákő nép­rajzi viszonyait. A kis cserkészleányok sorba mond­ták el élményeiket versben és pró­zában. Kéri Ilona szavalt, Gaál Magda elmondta, hogy rniyen szí­vesen fogadták őket Bodvarákón s mennyire megkedvelték ott is a vi­gen Eótázó cserkészlányokat. A ro­pogós cierkószoótákat Csepreghi ta nárnő tanította be nagyszerű preci­zitással. Meg is tapsolta a nagyszá­mú közönség. A „cserkész jazz ban" Gurzó Mici főcserkész találmánya. Síppal, dobbal, fedővei és a bubi miatt nyugdíjba tett fásükkel olyan koncertet rendeztek, hogy a közön­ség kacaja alig tudott elcsitulni. — Kolofon Ilona és Mózes Etelka szép szavalatai után a magyar Hiszekegy eléneklésével véget ért az előadás első része. Az előadás második része a cser­készkonyha művészetének előadása volt, nem elméletileg, hanem a va­lóságban. A »saját dogasztásu ka­lács, a saját gyártmányú sütemény*, a finom párolgó és Ízletes cserkész tea, a II. osztályú, próbára készülő cserkészlányokat dicséri. Megcáfolták azt a „rágalmat", hogy cserkészkonyha csak a cser­készeknek jő — mert ezúttal a nem cserkészeknek is — izlett 1 Ezt letagadni nem lehst 1 Kedden és szerdán Fél 5, fél 7 és fél 9 órakor Paramonnt attrakció! Az idény legsikerültebb vígjátéka ! l Irta: Egy kis leány nagy karrierje 8 felvonásban. Elynor Glyn. Főszereplő: Clara Bow. és Antónia Moreno. Csütörtökön és pénteken Amiről az eíész város beszél Egy ártatlan nőcsábász ví-J dám kalandjai 8 felv. Elynor Glyn irja : Az analizálható és szavakkal kifejezhető emberi tulajdonságokon kivül van még egy emberi tulajdonság, amelyet az amerikaiak ugy neveznek: It. Ez az It — ez a titokzatos ízé — csodálatos keveréke azoknak a külső és belső té nyezőknek, amelyek az egyén érvényesülését előmozdítják. Ez az It — kevés ember tulajdonsága — de tagad­hatatlan, hogy megvolt Betty Spen­zer kisasszonyban, aki elárusítói teendőket végzett a Waltham áru­házban. Hihetetlenül vidám és mu­latságos tempóban bonyolódik a cselekmény az a bizonyos Izé körül, s ennek kapcsán lepereg a legsikerültebb vígjátékok egyike, mely méterről-méterre derűs han­gulatban tartja a nézőket. Dniversal attrakció! Bohózat Híradó Szombaton és uasárnap Reginad Deny kalandja marion Nizonnal laj doktor nr vígjáték 6 felv. 8' Óvás! Az utóbbi időben gyakran bukkan­nak fel világhírű készítményünk silány utánzatai, amelyek megtévesz­tően utánozzák a Diana sós­borszesz közismert jellegzetes alakját. Ezek ellen a védjegybitorlást és tisztességtelen versenyt képező üzel­mek ellen igénybe vesszük a ren­delkezésünkre álló és súlyos követ­kezményekkel járó törvényes eszkö­zöket. Óva intünk mindenkit az ilyen megtévesztő utánzatok (forgalomba­hozatalától és kérjük a fogyasztó­közönséget, hogy a netán tapasztalt visszaéléseket saját érdekében kö­zölje velünk. Diana Ipari és Kereske­delmi Bt. Budapest — Munkás kitüntetés. Kiiment Mihály férfiszabó munkást, ki már három évtizedet meghaladó idő óta egyhuzamban szorgalmasan és be­csületesen dolgozik munkaadójánál, az Országos Iparegyesület ezüstérem­mel és díszoklevéllel tüntette ki. Az oklevél átadása f, hó 13-án Buda­pesten történt diszgyülés keretében. „Házasságok az égben köttetnek" A békéscsabai Róm. Kath. Leány­klub régi jó híréhez méltó módon remekelt f. hő 13>án, vasárnap este rendezett pompás műkedvelő előadá­sával is. Annyi 3zép?ég, annyi ügyes­ség és rátermettség vonult fal a nagy­számú közönség előtt, hogy a sze­replők, valamint vezetőik, az egye­sület kitücő elnöknője ős az előadás rendezői a legteljesebb mértékben kiérdemelték a minden oldalról bő­ven és őszintén megnyilatkozott elismerést. A bájos szereplőket nem csak tapssal, hanem virágok egész begyeivel is elárasztották, ami ma­gában véve is közvetlen, szép kifeje­zése volt a hatalmas tömegű közön­ség elragadtatásának. A kedves és nagy gonddal előadott darab szerep­lői közül elsőnek a kiváló drámai készségéről már jól ismert Thiesz Máriát kell kiemelnünk, de a szép előadás nagyszerű sikerében egyfor­mán osztoznak a többi szereplók is, úgymint: Orosz Margit, Balog Márta, Ványa Mártika, Buday Irénke, Szi­lassy Klárika, Szemenkár Ilonka, Mulát Böske, Hunyadi Manci, Ványa Margit, Zahorán Zoltán, Bíró Ákos, Boross József, Péli Lajos, Nyitray József, Olasz György és Lobozár Ferenc. Külön említést érdemeinak a fel­vonásközökben nagy tetszéssel foga­dott művészi táncprodufcciók bemu­tatói, úgymint: Szepessy Márta, Téchy Fái ma, Chriszlián Gizi és Péli Lali. A táncokat D. Sobessy Irén tanította be, akinek ezirányu nagy­szerű készségéért minden más ha­sonló alkalommal nagy elismeréssel adózott eddig is a közönség. Előadás után vidám táncmulatság zárta be az ugy erkölcsi, mint anyagi tekintetben kitűnően sikerült estét, amelynek szereplői, rendezői és részt­vevői egyaránt nemss szivvel áldoz­tak a kórházi betegek karácsonyi megajándékozása javára. A bókéicsabai Róm. Kath. Leány­klub, amely élén Ulrich Margit elnökoővel eddig is nemes hivatásá­hoz méltó, értékes működést fejtett ki, ezzel a rendezésével is öregbí­tette jő hírnevét.

Next

/
Thumbnails
Contents