Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) november-december • 247-297. szám

1927-12-29 / 295. szám

2 jtfEKESMEOTEI KÖZLÖHY Békéscsaba, 1927 december 2 származó tenyészbika, 20 darab tuberkulir, mentes jó tejelő tehén és 10 darab Ü9ző szénóz. Arra törekszik ezzel a tangazdaság, hogy e környék állatállományét átalakítsa és hogy Szarvas kö­zönsége jó és megbízható tejjel léttassék el. A gazdaság e/irányu működését már megkezdette, ugy hogy az intézet tanulóifjúságán kívül mintegy 43 családot lát el tejjel s ez a szám már a nyár folyamén tetemesen emelkedni fog. A gezdaságban sertéstenyésztés is lesz. ha majd az uj sertésól felépül. 15—20 darab nemesitett német sertést szereznek be. A nagyarányú méhészet és ba­romfitenyé8zlőtelep csak a jövő­ben valósulnak meg. A L'balaposból 5 katasztrális hold kisérletitér, fchol a termesz­tés, illetve a meghonosításra al kalmas növényekkel, avagy mű­trágyákkal, illetve csávázási ki­próbálásokkal igen különböző és gyakorlati életre felette fontos kí­sérletek végeztetnek. A folyó év­ben buza és őszi árpa fajtákkal fajtakísérletek és a különféle csá­vázószerekkel csávázási kísérle­teket állitott be Draveczky Koós Ernő, a növénytermesztési tan­szék adjunktusa. Egy katasztrális hold füvész­kert, ahol a különféle fűféléknek szembeállításával nemcsak a kü­lönféle fűféléket tanulhatják meg­ismerni, hanem szemléltetően be­mutatható az is, hogy mely fű­félék elszaporitása kívánatos ugy a réteken, mint a legelőkön. A füvészkert vezetője dr. Uzonyi Fe­renc gazdasági akadémiai tanár. 14 katasztrális hold kertészet, ahol a kertészet minden ága képviselve lesz. Most van folya­matban a szőlő alá fordítás, mert a különböző szőlőfajtákkal bemu­tató kísérletek terveztetnek. Most rendezik be a konyhakertet min­taszerűen és öntözéssel kapcso­latosan. Az uj gyümölcsös beosz­tása és a fák helyének kijelölése folyamatban van. Tavasszal kez dik meg a régi sörházmaradvány épületének egy modern és a ta­nítás igényeit kielégítő helyiséggé való átalakítását. A kertészet ve­zetője Cserei Lajos főintéző­(Folytatjuk) mmmmmmmmMHNMMMM Tíz íó városi és két csabai eég pályázott a városháza fűtőberendezésére Szerdán délben bontották fel az ajánlatokat (A Közlöny eredeti tudósítása.) Szerdán délben járt le a város által a városháza központi fűtő-, vízvezeték és csatonázási munká­latokra hirdetett pályázat. Jellemző, hogy az aránylag nem túlságosan nagy munkálatokra 10 fővárosi és 2 csabai cég adta be árajánlatát. Az ajánlatokat szerdán délelőtt bontották fel s e szerint a mun­kálatokra pályáztak : Bodánv, Budapest Knut K Wagner Hugó Budapest Gerő N. Níndor Törzs és Ormay „ Schöndorfer Jenő Kármán és Fazekas Sientgyörgyi és Társa „ Reitscher és Henneberg „ Fieischmann (Budapest) és Dé­nes (Békéscsaba) Hankó Mátyás Bíkéscsaba Párkány Simon „ Az árajánlatokat a mérnöki hi­vatal átszámolja s ezután fognak dönteni a munkálatok odaítélése fsletí. Ki/ánatos lenne, hogy a munkát csabai cég kapja meg, mert igy e munkálatok legnagyobb része is csabai munkaerőkkellenne elvégezhető. á békéscsabai Iiraelita Nő­egylet januári mulatságára nagyban folyik a készülődés Ötven tagu rendezögárda dolgozik serényen a siker érdekében (A Közlöny eredeti tudósítása.) Ismételten hirt adtunk már az Izraelita Nőegylet január 7 én ren­dezendő estélyéről. mely iránt már is olyan érdeklődés mutatkozik, amilyenre nem iger> volt még példa. Az Israelita Nőegylet ne­mes emberbaráti céljait városunk társadalma annyira méltánvolja, hogy a január 7 iki estély erkölcsi és anyagi sikerének teljessé téte­lében társadalmunk más vallású tagjai is igyekeznek kivenni ré­szüket, Igaz örömünkre szolgál ez a tény, mert azt bizonyítja, hogy a jótékonyság gyakorlásénak szük­sége még nem veszett ki a lel­kekből és bárki, bármely egyesület kezdeményezzen jótékony akciót, a jóttevők soraiból nem hiányzik társadalmunk tagjai közül senki sem. Az Izraelita Nőegylet látván a mindinkább növekvő éldeklődést, gondoskodott megfelelő szerve­zetről is, mely URy az előkészítő munkákat, mint az estély és az utána következő táncmulatság tech nikai rendezésről les* hivatva gondoskodni. Dr. Hol'áider Li­pótné urnő vigalmi bizottsági elnök vezetésével ma este 6 órakor az izraelita iskola tanács­termében illés lesz, melyen fiatalemberekből 50 tagu rendezőbizottságot fognak alakí­tani. A vigalmi bizottság elnöke ezúton is felkér minden érdeklő­dőt, hogy a ma esti értekezleten okvetlenül jelenjenek meg, akár kaptak meghívót, akár nem. A Nőegylet vezetősége igen nsgy súlyt, helyez arra, hogy mulatsá­gát, mely a legjobb auscipiumok között indul, sikerében ne befo­lyásolja semmiféle rendezési hiba, miért is ebből a szempontból tag­jaiíól a legnagyobb együttérzést és jóakaratú közreműködést fel­tétlenül elvárja. Zürichbe® a raagystr pengőt 90.50 0-el Jegyezték. Kórház Kell Békésnek (A Közlöny eredeti tudósítása.) Orvosi körből kaptuk a hirt, hogy Békésen mintegy 50 az orvosok­nak bejelentett és gyógykezelt ve­szedelmes s ragályos trachoma (egyiptomi szembetegség) betegek száma 8 még mennyi lehet azok­nak a száma, kik a veszedelmes betegséget orvosnak nem jelentik 8 ezzel megfertőzik hozzátartozó családtagjaikat s egész környe­zetüket. Ujabban Frey Géza dr. járási orvos kezdeményezésére s a többi békési orvos közbelépésére moz­galom indu't meg az irányban, hogv Békés községben, mely kö­zel 30000 lelket számlál s mind­össze egy kis szegény menház­zal rendelkezik, ugy is mint vár­megyénk egyik legnagyobb és legnépesebb községében, ugy is, mint járás székhelyen, egy meg­felelő méretű kórház épitlessék fe', melyet a község és lakossága olv régóta nélkülöz. Ez által el­érhető lesz az, hogy minden ki­sebb ODerációs stb. esetekben nem kell a beteget a csabai, vagy a gyulai kórházba szállítani. Hisszük, hogy a közcélt szol­gáló intézmény létesítéséhez ugy Békés község, mint az arra ille­tékes felsőbb tényezők anyegi tá­mogatásukat nem fogják megta­gadni. Kereskedők, vállalatok figyelmébe! Leltárhoz, mérlegkészítéshez szükséges pengőfilléres papírok és üzleti könyvek dr. Gyöngyösi könyvkeresőd é­sében. (Szent István-tér 16.) fl postai küldeménye­ket kézbesítsék vasárnap is Egyik békési olvasónktól kap­tuk az alábbi levelet: Tisztelt Szerkesztő Ur 1 Az egész világot megrendítő világháború után a 9-ik évet is már megértük, mindig hangoztat­juk, hogy minden tekintetben igyekezzünk a békebeli állapoto­kat elérni s mégis nagyon sok dologban, melynek közmegelége­désre való elintézéséhez pedig csak egy kis jóindulat volna szük­séges, messze vagyunk még min­dig a békebeli állapotoktól. Ezen közkívánatra megoldandó dolgok egyike, a postai küldemé­nyeknek vasárnap délelőtt való kézbesítése a levélhordók által, mintahogyan az békében is meg­volt. Hírlapokat, leveleket, stb. postai küldeményeket vasárna­ponkint a postamesteri hivatalok s ugy tudom, az állami kincstári postahivatalok is nem kézbesí­tenek. (Hírlapokat kézbesítenek. Szerk.) Hogy mennyi hátránya van an­nak az iparra, kereskedelemre s egyes adófizető polgárokra nézve is, hogy postai küldeményét szom­bat estétől hétfőn reggelig nem kapja meg, azt bővebben fejte­getni feleslegesnek tartom. Annál is inkább teljesíthető volna ezen közóhaj, mivel a postahivatalok usyis tartanak vasárnap is hiva­talos órát s az odamenőknek kiadják a postai küldeményt Na­gyon helyes lenne, ha a kereske­delmi miniszter kötelező rendele­tet adna ki a postahivataloknak, hogy a békebeli állapotoknak megfelelően, a postai küldemé­nyeket vasárnap délelőtt is kéz­besítsék. (\láirás.) Sötét és hideg az AEGV váróterme Kaptuk az alábbi panaszos le­velet : Tisztelt Szerkesztő Ur 1 Közerdekből szíveskedjék helyet adni b. lapjában panaszomnak. Erzsébethelyfői naponként járunk be Csabára (közöttünk sok isko­lás gyerek Í3 van), A hideg téli reggeleken bizony alaoosan ki­fagyva érünk át a pályaudvarral szemben levő AEGV állomásig. A nagy hidegben bizony jó lenne, ha egy kicsit felmelegednénk, azon­ban sajnos ezt nem tehetjük, mert a váróteremben még hidegebb van, mint künn. Az AEGV azon­ban nemcsak nem fűti, hanem esténként nem is világítja a vá­rótermet. Nem (udjuk fűtésre !ehe!-e kőz­rendészeti uton az igazgatóságot kényszeríteni, a viíágiiás azonban egészen biztosan kötelessége. Ha­sonló kötelessége az is az igaz­gatóságnak, hogy állo nás épüle­tében a közönség részére illem­helvet létesítsen, ami szintén nincs. Saraim szíves közlését köszönve vagyok tisztelettel Aláírás, Keserüsó helyett méreg Emberhalálért 80 pengd Gyuláról jelentik : Elefánt Sán­dor, a nagygyantéi uradalom kul­csára augusztusban anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy mit ad ki, az uradalmi ökrösgaz­dának keserüsó helyett bárium chloridot adott. Ebből következett be azután az a tragikus emberhalál, amely miatt a bíróság elé kellett állnia. Ugyanis az ökrösgazdától Bagdi József gyantéi lakos augusztus 8 án arra való hivatkozással, hogy a gyomrát valahol elrontotta, ke­serűsót kért kölcsön. Az ökrös­gazda! miután a patika messze volt, a neki keserűséként átadott veszedelmes méregből, melyből 2 gram untig elagendő egy emberi 1 Fiume-kávéház szenzációs Sziheszler-estólye nagy programmját a holnapi számban közöljük

Next

/
Thumbnails
Contents