Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) november-december • 247-297. szám

1927-12-25 / 292. szám

8 BEKÉSME©™ KOZLOÍÍY Békéscsaba, 1927 december 25 VOLT EGY MADONNA... Irta: Hajnal László Ki lelke ring a roppant tengeren ? Kinek elfojtott sikolya suhan ? A szivek közé ékkel vert verem Mélyére milyen gondolat zuhan ? Milyen világok romjai felett Üli a szörnyű köd haláltorát? Nyáron ki lopja ránk a zord telet. S már virradatkor eiőnk alkonyát? Mikor a nap fürödni hull a mélybe S biboriuháját égre vetkezi, Hogy sápadtan hulljunk a sir elébe, E roppant cirkuszt feismérí rendezi? Ki hiszi, hogy az Eredet hibáját Vergődjük végig át az életen, Hogy bűn hajíja a tengerre vert [gályát És még a rózsatőn is vér terem... Kaszálják már a régi Rend kalászát, Belőlük uj mag. uj világ pereg De feledni a régi rosz varázsát, Mégis milyen nehéz lesz emberek A fergeteg már ontja fellegét... Néhányszor át is tört a zord ködön. Ki mondja szeretni kell-e még ? S mégis... Madonna lelkén [őrködöm... fl ZsuzsKa Özvegy Galambosné elhelyezkedett a vonat egyik harmadosztályú fülkéjében. Még sok idő volt a vonat indulásához, előszedte hát a kendőbe kötött cókmókját és egyenkint átrevidiálta a sok ajándékot. Megakarta nyugtatni a lelkiismeretét, hogy nem felejtett otthon semmit. Mert az katasztrofális dolog lenne, ha azokból a nehezen megszerzett karácsonyi ajándékokból, amit olyan hosszas lelki töprengések után öszszevásárolt a Zsuzska részére, csak egy is otthon maradt volna. Nagy lelki gyönyörűségére szolgált a sok szép ajándék és közben mosolyogva gondolt arra, milyen boldog lesz a Zsuzska, ha ezeket a szép ajándékokat egyenkint nézegetni fogja. Özvegy Galambosné egy év óta nem látta a lányát. Akkor nevezték ki a Zsuzskát egy kis faluba tanítónőnek. Gondolatban újra átélte a válás szomorú perceit. Látta Zsuzska szemeiben azokat a csillogó könycseppeket, melynek igazi értékét csak az édesanyai sziv tudja kellően méltányolni. Majd meg a viszontlátás derűs pillanataira gondolt, amikor melléje telepedett egy idősebb aszszony. — Hova utazik lelkem? — kérdezte a szomszéd utas. — A jányomhoz mennék. — Messzire van? — Nem a! Ugy mondta a kalauz ur, hogy két óra múlva ott leszünk. — Férjnél van a jánya? — Dehogyis van! — Hát csak ugy egyedül él? — Ugy. — Fura! — Mér vóna az fura? — Hát csak azér, mer hogy egy jány nem élhet ugy egyedül más nipek között. — Ösmeri maga az én jányomat? — Nem én! — Hát akko hogy mondhatja azt, hogy nem élhet egyedül ? — Hát jó van, én csak ugy mondtam. Nem akartam én semmi roszszat. Én nem is gondoltam semmi rosszra. — Nem is gondolhat semmire, mer az én jányom, az én Zsuzska lelkem az tanítónő, — Tanítónő ? — Az a! — Nem tréfál ? — Nem én! — Akko elhiszem. Hát persze, ezt a szíp ruhát is a jánya küldte, ugye ? Meg pizt is küldőit a vasúti bilétára ? — Nem küldött a Zsuzska nekem semmit. Nem is kell a nekem. Mer hát ludok én még dolgozni. Aztán meg a Zsuzska nagyon takarékos jány. Minden pizt a postatakarékba visz, hogy ha majd egyszer férjhez találna menni, hát akko legyen egy kis pize. Olyan vot a már kicsi korában is Mindig is mondta a jó öreg tiszteletes ur, hogy a Zsuzskából derék jány lesz. Maga mosta, vasalta a ruháját és a cifraságot soha sem szerette. Még szalagot se hordott a hajába. — Hát osztán mit ir a jánya ? Jó megy dóga ? — Nem panaszkodik a soha! Egyszer azt irta, hogy nagyon szeretik ottan. Megismerkedett a tekintetes jegyző urékkal és vót is már ott vacsorán. Azt irja, hogy nagyon finom uri nipek. Van nekik egy fiuk, az ottan segédjegyző. Arról azt irta, hogy nagyon szipen tud hegedülni, de olyan szipen, mint mikor a madarak csicseregnek. De legszebben a Zsuzska nótáját játszotta. — Teszi a szipetajányának,ugy-e? — A meglehet. — Hátha megszeretik egymást, osztán még feleségül veszi. — Az is lehet. — Akko még is jobb vóna, ha maga odaköltözne a jányához. — Mir vona jobb ? — Azir, mer ismerem az ilyen uri nipet, addig szokták ezek tenni a szipet a jánynak, mig le nem veszik a lábárul, aztán otthagyják. — Az igaz. De a Zsuzska az nem olyan jány. — Nem is kell annak olyannak lenni, mégis elcsavarják a fejit. — Nem félek én attól. A Zsuzska az nem hagyja magát. Ismerem én a jányomat. Mikor itthon vot a lelkem, akkor sem mert hozzá közeledni senki se, mer nem is állt szóba akárkivel és ha valaki megszólította, akkor lesütötte a két szemit és nem feleit neki. Én tudom, mer nekem mindent elmondott a Zsuzska. Nem is járt a sehova, csak a templomba. Mer hogy mindennap imádkozott, hát az olyan jányt nem kell félteni. — Igaza van magának. Aki mindennap a jó Istennel beszélget, azt elkerüli az ördög, az nem lehet rossz. De hát azir mégse lehet azt tudni olyan biztosan, mer amióta elkerült hazulról, megváltozhatott a természetje. Özvegy Galambosné kifogyott az érvekből. De ugy érezte, hogy fölösleges ez idegen asszony előtt tovább is védekezni az ilyen alaptalan mende monda ellen. Az ő hite sokkal erősebb volt, semhogy azt egy egyszerű asszony még egyszerűbb álokoskodása, esetleg irigységből eredő rosszakarata meg tudta volna dönteni. Nem is válaszolt a szomszédjának többet, hanem bosszúsan hátat fordított neki és nagy figyelemmel nézte az elmaradozó házikókat, ami sejtetni engedte, hogy nemsokára megérkezik. A vonat megállt. Özvegy Galambosné tisztes korát meghazudtoló fürgeséggel ugrott le a vonatról és csaknem futva törtetett előre, hogy minél előbb keblére ölelhesse egyetlen gyermekét, a Zsuzsikát. Nem tudta elgondolni, hogy Zsuzsika, akinek pedig megíratta a tisztelendő úrral, hogy meg fogja látogatni, miért nem jött elébe. Megvigasztalta magát, hogy bizonyosan nagyon sok dolga van a Zsuzskának, azért nem jöhetett ki az állomáshoz. Hosszas keresés után ráakadt özvegy Galambosné a lánya lakására. Dobogó szívvel nyitott be a kis kapun. — Itthon van a jányom ? — kérdezte a lakásadónőtől. — Kinek a lányát tetszik keresni ? — Kiét ? Az enyémet! A Zsuzskát ! A Galambos Zsuzskát! — A tanítónőt ? — Azt hát, a jó Islen áldja meg minden lépését. — Maga az édesanyja ? — Hát persze hogy az vagyok! De ne én rólam beszéljék, hanem a Zsuzska lelkemről. Mondja már, hogy néz ki ? Hol van ? Ugy-e derék jóravaló jány az én Zsuzska jányom!? — No hát az igen finom teremtés! — Tudtam én azt — örvendezett özvegy Galambosné. Ugye maga is megszerette azt az aranyos jányt ? — No azt ugyan nem mondhatom! — Nem!? Miért? Bántotta magát az én jányom ? — Nem! — Hát akkor mi baja van vele! De mondja már, hogy hol van ? — Nem tudom! — Nem tudja ! Hát nem jó helyen járok talán ? Nem itt lakik ? — De jó helyen jár nénikém. Itt lakott a Zsuzska — addig mig tanítónő volt, de amióta elcsapták az iskolából, azóta nem láttam. — Elcsapták az én jányomat... az én kis Zsuzskámat — hüledezett Galambosné. — De hiszen e lehe tetlen, ez nem igaz. Ugye nem igaz. — De igaz az lelkem ! — És miért ? — Hát azért, mert megunta a kis gyerekeket olvasásra, számolásra tanítani és elment a fiatal jegyző urat tanítani — a szerelemre. G. D fis Kiliántól adínnk banánért (A Közlöny eredeti tudósítása.) Csodálatos, hogy a magyar néha mennyire rabja tud lenni az idegen varázsnak. Szerencsétlen előitélet vezet félre sokakat abban, hogy csak az a jó, finom és előkelő, ami külföldről jön. Az egyik dúsgazdag Károlyi gróf például, gyomorbaja támadván, azonnal rohant Európa legkiválóbb orvosprofesszoraihoz, hogy tőlük tanácsot kérjen, melyik külföldi fürdő volna legajánlatosabb. Hosszas bolyongás után végre Spanyolországban Madridban egy világhírű gyomorspecialista kisütötte, hogy egy kiválóan alkalmas gyógyhely tényleg volna s ez Parajd. Szegény professzor nem tudta, hogy magyar mágnással áll szemben s épen az ő birtokán fekszik Parajd? Ujabban nálunk egy külföldi csemege csinál szédületes karriert s ez az uborkaalaku, nyugatindiai banán. Ebben az évben nyolcszázezer pengő (tiz milliárd korona értékű banánt hoztak be Magyarországra. Tekintettel arra, hogy ez az exotikus csemege semmivel sem Ízletesebb, sem táplálóbb a sülttöknél, mely nálunk bőségesen s olcsó áron hozható forgalomba, mégsem helyes dolog, hogy idegen gyümölcsért ilyen rengeteg pénzt viszünk külföldre. Táplálkozásunk divathóbortja ez is. Mert divatos lett a fekete nő is, lé vén »Az én babám egy fekete nő« s mert az is banánt eszik, a paraszti rangú sülttök helyett mi is banánt eszünk, nehogy elmaradjunk a világtól! (KE) Hova kell intézni azadóelleniielszólamlásokat vagy panaszokat A pénzügyigazgatás átszervezésével járó újítások a közadók kezelésének megváltoztatását kívánták. Erről szól az ősszel életbeléptetett 1927. évi 600. sz. hivatalos összeállítás és az annak végrehajtását elrendelő 1927. évi 60.000. p. m. sz. utasítás. A hivatalos ismertetésen felül ismételten foglalkozott ezzel a sajtó is, ennek dacára az az általános tapasztalat, hogy a nagyközönség — saját hátrányára, sőt sokszor kárára — ez uj eljárást kellően nem ismeri, Kötelességet teljesítünk tehát azzal, ha a felesleges fáradozás esetleg az utazással járó kiadásoktól való mentesülés céljából felhívjuk a közönség figyelmét arra az általános elvre, hogy bármely pénzügyi hatóságtól érkező bármily irat elleni felszólamlást, felebbézést, panaszt stb. feltétlenül és egyenesen az azt kiadó hatósághoz kell benyújtani. Tehát: a) egyenes (föld-, ház-, kereseti-, stb.) adó ügyekben a városi adóhivatalhoz, illetve községi elöljárósághoz ; b) forgalmi adó ügyekben az illető városi, községi vagy körzeti forgalmi adóhivatalhoz; c) illeték ügyekben a kir. adóhivatal által előírtakra vonatkozó minden beadvány az illető kir. adóhivatalhoz nyújtandó be; ellenben a kir. pénzügyigazgatóságnál kell beadni az általa hozott végzés, határozat stb. elleni panaszt vagy felebbezést. Külön reá kell mutatnunk végül arra a sajnálatos jelenségre, hogy a kincstári tartozások befizetésére haladékot vagy részletfizetési kedvezményt kérő hátralékosok a kellő tájékozódás hiányában kérelmüket postán, sok esetben személyesen egyenest a pénzügyigazgatósághoz nyújtják be s ezzel nemcsak szükségtelen fáradozásnak és utazási költekezésnek teszik ki magukat, hanem ügyük elintézését akararatlanul is lassítják. A kérelemben előadottak valóságát ugyanis a fél lakóhelye városi adóhivatalának, illetve köiségi elöljáróságának kell megállapítania és döntés végett véleményezéssel együtt a pénzügyigazgatósághoz beterjesztenie. Ugy az egyes felek, mint az állam igazgatás szempontjából is célirányosabb tehát az ily kérelmet egyenesen az illetékes városi adóhivatalnál, vagy községi elöljáróságnál beadni annál inkább, mert a pénzügyigazgatóság a közelmúltban — az állampolgárok iránti figyelemből és az esetleges rendkívüli indokok méltánylása végett — felhatalmazta a városi adóhivatalokat és a községi elöljáróságokat arra

r hogy rendkívüli, valóban méltánylást érdemlő körülmények fennforgása esetén a fizetési halasztási kérelemre hozandó döntés leérkeztéig a végrehajtási eljárást saját hatáskörükben azonnal elfüggeszthessék. Békéscsabán, a város legforgalmasabb helyén, nagyjövőjü, forgalmas, jó vevőkkel rendelkező fűszer- és esemege üzlethez társ kerestetik, esetleg el is adó. Érdeklődők Bányai Pál fűszer- és vaskereskedőhöz (MÁV-palota) forduljanak