Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) november-december • 247-297. szám
1927-12-20 / 287. szám
Békéscsaba, 1927 december 20 KSrltovltfélc Earácsonyíaünnepélyek A Levente Egyesületnél A békéscsabai Leveate Egyesület f. bő 18 án, vasárnap e3te 6 órai kezdettel tartotta meg nagy érdeklődés mellett karácsonyfaünnepélyét. A megjelentek között ott láttuk//orváth kerületi felügyelőt, vitét KárolyJalvy Ferenc vármegyei felügyeiőt, dr. Sxilassy Antalt a Leveate Egyesület elnökét, Kosztolányi Péter testnevelési vezetőt, Tas Ferenc polg. isk. igazgtót. A polg. f uiskola tornatermében tartott ünnepséget dr. Stilassy Antal, a Levente Egyesület elnöke nyitotta meg. Az ünnepély jelentőségét izzó hatású beszédben Csorna Qyula felsőmezőgazdasági iskolai tanár méltatta. A karácsonyfaünnepély keretében, ame'yeí a szeretet áldozatkész cselekedeteivel Í3 igyekeztek bensőségesebbé és melegebbé tenné, az arra rászorult leventék között kiosztottak 11 öltöny ruhát, 10 pár cipőt és 80 -drb sapkát. A Szociális Misszió Társulatnál A jótékonykodásról közismert békéscsabai Szociális Misszió Társulat vasárnap dé mán 4 órakor bensőséges karác3onyfaünnepélyt tartott, mriynek kereteben —nagyszámú diszes közönség jelenlétében — osztották ki a szegény gyermekek között a Misszió karácsonyi ajándékait, összesen 120 gyermeket részesítettek értékesebbnél értékesebb ajándékokban. Kioaz tásra került 100 pár cipő 20 cipő talp, 80 szvetter és 120 karácsonyi szaretet cionag, sütemény és cu korka tartalommal. A kiosztást kisüanepség előzte, amely a gróf Weinkheim Jenő által adományozott hatalmas, gyönyörűen feldíszített karácsonyfa alatt folyt le. Az üanepséget kőiének vezette be, mely után Csányi Margitka szavalt, míg dr. Bariyik Mátyás rón. kat. laikész tartalmas, ügyesen felépített beszéd kiséretébenszóliott a közönséghez és az ajándékban részesülő gyermekekhez. A mindenkit megható, maradandó értékű beszéd után a fáradhatatlan és a szegények se géíyezése érdekében önzetlenül munkálkodó missziós hölgyek kiosztották a karácsonyi szeretetadományokat. A Ref. Leánykörben Nagy közönség jelenléteben folyt le vasárnap délután a Református Leánykör felruházási ünnepélye. A meoyezeüg érő nagy karácsonyfát gyönyörűen feldíszítették és minden jó ral tele aggatták az ügyes leánykezek s 30 ragyogó szemű gyerek meghatottan állotta körül. Az ünnepély a karácsonyi ének eléneklésével kezdődött, utána Benedek Lulu olvasta fel a bibliából a karácsony evangéliumát. Majd Koppányi Qyula lelkész beszéde következett a szeretetrőt ; az isteni és emberi szeretet fejtegetésével az egész ünnepély vallásos színezetet nyert. Azután szétosztották a lányok a sok ajándékot, körülbelül 400 pengő értékben. A kis fiuk és lányok ragyogó arccal vették át a sok meleg holmit, télikabátokat, cipőket, ruhákat, nadrá gokat, felső és alsó ruhákat nagy mennyiségben. Mindenkinek jutott 2—3, sőt 4 darab is. Egy kis lány rebegett a sok ajándékért köszönő szavakat s azután kezdetét vette a cukorosztogatás. Percek alatt kopasz lett a nagy fa és a sok gyermek boldogan tért haza szüleivel. Itt emiitjük meg, hogy a ruhák varrásában a lányoknak, önzetlenül, érző szivük sugallatából segédkezett két nemesszivü református nő ! Csókán Mibályné és Teslér Kárólyné. József főherceg Szanatórium Egyesületben A Lőrinczy Lászlóné kitűnő elnöklete alatt működő József főherceg Szanatórium Egyesület békéscsabai fiókja, megható, szép karácscnyfaünnepélyt tartott vasárnap délután a körösparti intézeti helyiségében, melynek keretében történt tnesr ízegény tüdőbetegeinek kará csonyi ajándékban valő részesítése. A kis ünnepséget Szlany Pál ev. segédlelkész szép imája vezette be, mely után dr. Rell Lajos reálgimnáziumi igazgató szőllott az ajándékban részesülőkhöz megható, tartalmas, gondolatokban gazdag beszédben, amely mély nyomokat hagyott a jelenlevők lelkében. Végül Egri Juci egy adományban részesülő kisleány Miatyánk és Hiszekegy imája után megkezdődtek az ajándékok kiosztása. Száztiz arra legjobban rászoru'ő szegénysorsu tüdőbeteget részesítettek karácsonyi szeretetajándékban, amelyekben liszt, szalonna, cukor és főzelékfélék voltak. A gazdag, értékben is számottevő megajándéíozás Lőrinczy Lászlóné nak az egyesület fáradságot nem ki mélő, agiiis elnöknőjének az érdeme, aki minden igyekezetével azon volt, hogy a idei ajándékozás is minél gazdagabb legyen, amiért sok sze géay tüdőbeteg hálája és áldása száll feíé. Természetesen voltak hűséges segítőtársai is, akiket ugyancsak mepi le i az elismerés. Város Helyszíni tárgyalás lesz Békéscsabán 1927. december 28 án délelőtt 8 órakor a városházán a városnak csapadék és szállodai szenyderitő berendezést és az elvezetési vízhasználat utólagos hatósági engedélyezése ügyében. A tárgyalás vezetője dr. Pánczél József várm. II. főjegyző. * Sikosak a járdák A kemény hideg, valamint a havazás foly án a betonjárdák annyira sikosak, hogy azok a járókelő testi épségét a legnagyobb mértékben ve szélyeztetik. A' ház- és telektulajdo. nosok szinte kivétel nélkül feltűnő nemtörődömséggel abszolúte semmit sem tesznek, hogy a járdák síkosságát megakadályozzák. Pedig a rendőrség szigorú büntetésben részesíti mindazokat, akik a házak, illetve telkük előtt vezető járdákat homok, kai, fürészporral, vagy hamuval le n^m hintetik. Megérdemelt közkedveltség • A kereslet Chevrolet automobilokban sokkal nagyobb, mint ahogy azt az eladott Chevrolet-ek száma érthetővé tenné. Ugy látszik minden egyes eladott Chevrolet nyomán a tulajdonos környezetében mindenki Chevrolet-vevő lesz. A Chevroletvevők száma gyors iramban nő. Ez nem meglepő, hanem okszerű és természetes következménye a Chevrolet páratlan sajátosságainak és kiváló minőségének, amelyek révén tulajdonosának minden igényét kielégíti és pótolhatatlan szolgálatot tesz. "CHEVROLET A tökéletes megbízhatóság, rendkívüli teljesítőképesség és elpusztíthatatlan szerkezet hármas előnye nélkül a Chevrolet nem lehetett volna azzá, a mi, és nem volna ma a földkerekség legjobban keresett és legnagyobb számban eladott automobilja. Saját érdekét védi, aki automobil vétele előtt tüzetesen megvizsgálja a Chevrolet-et, informálódik Chevrolet-tulajdonosoknál és igy jut arra a meggyőződésre, hogy ha Chevroletet vesz, a legmegfelelőbb automobilt vette. Araink típusok szerint: 5320 P, 6320 P, 6950 P, 8320 P, 8750 P, 9200 P. CHEVROLET TEHER-, GYORSSZÁLLITÓ ÉS SZEMÉLYAUTOMOBILOK Autorizált képviselet és raktár: ICZKOVITS GÉPÁRUHÁZ Békéscsaba Tótkomlós Andrássy-ut 48, Telefon: 275. Orosháza SZEGED Szentesi-utca Kossut L.-a. 8. Telefon: 198. Telefon : 19-#>. GENERAL MOTORS CORPORATION GYÁRTMÁNYA Főtér Telefon: 14.