Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) november-december • 247-297. szám

1927-12-01 / 272. szám

Békéscsaba, 1927 december 1 KSrtfavldélc 5 — KészQl Csaba város mo­nográfiája. Jelentettük már, hogy diszes kiadásban megjelenik a jóvő nyáron Békéscsaba város monográ fiája. A nagyértékü mü szerkesztő bizottsága dr. Kornisn Qéza városi kulturtanácsnoknak, a monográfia főszerkesztőjének elnökletével, a bu­dapesti központi kiküldött jelenlété­ben értekezletet tartott kedden este. Örömmel állapították meg, hogy a bizottság minden tagja hozzáfogott már az adatok gyűjtéséhez s az irá&hoz, sőt voltak, akik már fel is olvasták kész munkájukat. Fáihatal­mazta a bizottság a közponi kikül­dö'teket, hogy a mü megrendelésére előjegyzéseket gyüjtsesek. A diszes monográfia előreláthatólag junius, vagy julius havában jelenik meg 400 450 oldal terjedelemben. _ Eladó borkészletek bejelen tése. A Tiszántúli Mezegazdasági Kamara felhívja a szőlőbirtokosok figyelmét arra, hogy a szőlőbirtoko­sok súlyos helyüetőnek lehető meg­könnyítése cáijából a m. kir. földmi­lésügyi miniszter 105200/1927. VIII. 1. sz. alatt rende'eie* adott ki az or szágban levő eladó borkészleteknek a föidmivelésügyi minisztérium sző­lészeti és borászati osztálya által le­endő állandó nyilvántartására vonat­kozólag. Az eladó borok jegyzéke minden hó elején a „Borászati iapok" és más szaklapok mellékleteként „El­adó borok" cim alatt tétetik közhírré a egyben több esar péidáayban kö­zöltetik. A szőlőbirtokosok eladó bor­készleteiket minden hó 20-ig a föld mivelésÜgyi minisztérium borászati osztályának címezve — egyszerű le velesölepon Írásban jelentsék be. — A bejelentésnek tartalmaznia kell, — ez eladó nevét, az eladó borkészlet meanyiségét. — tároló halyét, — a bor színét, fajtáját, valamint a bor eladási árát. — Egyszeri bejelentés kőt hónapi érvénnyel bir, — Két hó nap elteltével a ké-zlet újra bejelen­tendő, mert ellen rező esetben a té­tel nyivántartásábói töröltetik. Aki bejelentett borát eladja időközben, ugy ezt költség és munkatakeritás casjából ugyancsak jelentse be. Ml után as első készleteket folyó év de cember hő 6lső napjaiban kivácja a minisztérium közzététetni, — a kész let bejelentések lehető sürgősen esz­közlendők. — Az olcsó kiadása 2 pengő 50 filléres Dickens könyvekre megren­delést szelvény nélkül is elfogad a „Körösvidék" könyvkereskedés. Miért kínlódik fef­fájással? Kérdezze meg orvosát. — Tisztújító közgyűlés Gyu­lán. Kedden nagy érdeklődés mel leti folyt le a városházán a tiszt­újító közgyűlés, amelyen helyettes adóhivatali főnökké Török Jóssefat, adószámvevővé ifj. Toffái Sándort és adőtiszttő Implom Józsefet válasz­tolták meg. — Oláh fegyházigazgató, mint rablóbandavezér. Bukai estből je­lentik : A vacarestii fegyház voit al­igazgatóját, Borcan Györgyöt bün­tetésből aradautzi fegyházba helyez­ték át. Uj állomáshelyén az aligaz­gató a fegyencekből rablóbandát szervezett, akiket kocsikkal látott el és éjszakánként kiengedte a fegy­házból. A fegyencek élelmezésére és ruházkodására kiutalt pénzeket eltulajdonította, mert a rablott élel­miszerekkel és textilárukkal látta el a fegyenceket. Vizsgálatot indítottak ellene. — özvegyi jogon való ipar­űzés. Az özvegyi jogon való ipar üzésről az 1922 évi Xll. tc. 7. §-a intézkedik. Ezen törvénycikk értel­mében ez özvegy elhunyt házastársa iparát ujabb iparígaioivány, illetőleg engedély nélkül folytathatja, köteles azonban ez üzlet átvételét az ipa­ros halálától számított 3 hónap alatt az iparhatóságnak bejelenteni s ez alkalommal ez ipartörvényben mag állapított szakképzettség kivételével mindazokat a kellékeket saját sze­mélyéban igazolni, amelyeket a törvény az iilető ipar gyakorlásának előfeltételeként megszab. Minthogy a szakképzettség igazolására az öz­vegy nincs kötelezve, igy iparát, ha képesítéshez kötött iparról is ven szó, üzletvezető nélkül folytathatja. — Országos vásár Kétegyhá­zán. A kétegyházi országos áilat­és kirakodóvásár december 5 én lesz megtartva. Szabályszerű marhalevél­lel, minden állat felhajtható. — Az eleki ipartestület mű­kedvelő előadása. Az eleki ipar­testületben nagyszámú közönség je­lenlétében adták elő a K^tegyiáx a Fotball Club tagjai a „Méltóságos csizmadia" ciínü énekes bohózatot. A darab szereplői közül első helyen keli megemlítenünk Bringmann Já­nost, aki Kis Jancsi csizmsdialegény szerepében olyan kitűnően játszott, hogy az bármelyik fővárosi sziomü vész dicséretére válhatott volna. — Albert Bözsika a csizmadia leányát alakította végtelen kedves játékával. A többi szereplők is mind-mind ki­tűnően megállották helyüket. A ren­dezés Hajnal Ferenc érdeme. — Az előadás után táncmulatság volt, ame­lyen résztvett Elek társadalmának minden rétege. A táncmulatság a reggeli órákig tartott. —Nyugtázás. A „Bohngyári Sport Club" novémber 26-i bálja alkalmá­val felülfizeítek : Erzsébethelyi Da­loskör 32 Schwarcz Gábor 20, CsAK, Kővári Jenő, Viski Hermana, Erzsé­betbely! lp. Olvasókör, Sass István, Rick Henrik százados, Joszt Mátyás, Császár János, Eyler Antal, Du­schioszky Mór 10—10, Rattay Test vérek 8, Bodnár Károly 5 50, Pesti Béla, Gábor János, Romáa István, Róth Miklós, Poróczay László 5—5, AEGV. 4, Karácsonyi Béla 4, Ma­iinger József 2, NN. 2, NN. 1-80, NN. 150, NN. 1 pengőt. Ezen felűl­fizetésekért hálás köszönetét fejezi ki a „Bohngyári Sport Club" Igyál KATHREINER-féle KNEIPP malátakávét Egészséges maradsz! • MIKULÁSI VÁSÁR 1 | OLCSÓ ARAK MELLETT! | Narancs, mandarin, datolya, füge, szöllő, dió, héjas mogyoró, János kenyér, malaga és min- §1 denféle cukorkák megérkeztek. =Ji 1 FÜSZERKERESKEDELMl | H RT. ANDRÁSSy-UT 17. 3 '"^iíílQiiiíiH * Makács székrekedés, vastag­bél katarus, vértorlődás, puffadás, airaayeres csomók, csipőfájás ese­teinél a természetes »Ferenc Jó­zsef* keserűvíz, reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve, rend­kívül becses háziszer. Klinikai meg­figyelések tanúsága szerint a Fe­renc József vis még ingerlékeny belü betegeknél is fájdalom nélkül hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszarüzletekbea. — Helyettes községi orvos Szentetornyán. Msgirtuk már, bogy dr. Hajós szentetornyai községi or­vost az orosházi járás tiszti orvo­sává nevezték ki. Kinevezésével meg­üresedett a szentetornyai községi orvosi állás. Mint értesülünk, dr. Kiss László főszolgabíró a helyettes községi orvosi teendők ellátásával az állás betöltéséig dr. Földes Zol­tán orvost bizta meg. — „Az asszony verve jó" nép­színmű előadására lázasan készülő­dik a Jókai műkedvelő gárda. Ez a változatos, míndan izében magyar népszínmű decamber 11 én, vasár­nap kerül színre, este 8 órai kez­dettel a Városi Sxistházbnn Úgy­szintén betanítás alatt van a „Sa­binnők elrablása" cimü rendfcivül kacagtató 4 felvonásos hohózat i?, amely december 8 áa, csütörtökön 8 órai kezdettel kerül színre. Ele­ket az előadásokat, (amelyekre még bővebben visszatérünk,) tekintve azt, hogy jóiékonycéluak, a békéscsabai műpártoló közönségnek figyelmebe ajánljuk. A Jókai műkedvelői gár­da a közelmúltban nagy sikerrel előadott „FeketeLovas" c. történelmi síinmüvel bebizonyította létjogosult­ságát s azt, hogy minden támogatást megérdemel. A rádió csütörtöki műsora Budapest 5556 hullámhossz. 9 óra 30 peic: Ujsághirak, 11 óra: Zongorahangverseny. 12 óra : Új­sághírek. 1 óra : Időjdrásjelentés. 3 óra: Újsághírek és élelmiszerárak. 4 óra : Wmkler Jáeos előadása „A baromfiudvar népe" cimmel. 4 óra 45 perc : Id<*járásjelentés. 5 óra : Cigányzene. 6 őra: Rádióamatőr­posta. 6 óra 50 perc: T. Arányi Mária előadása „Asszonyok tanács­adója" cimmel. 7 óra 15 parc : A rádiőközpont megnyitásának második évfordu'ója, a »Mit üzen a rádió?* megemlékezése. 8 óra 30 perc : Dalest. 10 óra 45 perc : Időjárásje­lentés és újsághírek: 11 őra : Zene. Bécs 5172 hullámhossz. 11 őra: Délelőtti zene. 4 őra 15 perc: Dél­utáni hangverseny. 8 óra 5 perc: Énekhacgverseny. Lipcse 3658 hullámhossz. 4 óra 30 perc: A drezdai házizenekar hangvarsenye. 8 őra 15 perc : Szó­rakoztató zene. 9 őra 15 perc : Maedolin hangverseny. Mindenki „Körösvidék"-et olvas ! A > Körösvidék* a Körösök egész vidékének legelterjedtebb, legtartalmasabb és legolcsóbb újságja! Fizessen elő a „Körösvidék" -re)

Next

/
Thumbnails
Contents