Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) november-december • 247-297. szám

1927-11-29 / 270. szám

Békéscsaba, 1927 november 29 KSrSsvMéSe 5 — Pályázat adóügyi irnoki és írnok-végrehajtói állásra. A szeg­halom járás főszolgabirája Vésztő községnél újonnan szervezet egy adóügyi írnoki és egy iraok végre­hajtói állásra pályázatot hirdetett. Pályásati kórvények f. é. december 16 ig nyújtandók ba. — Szenzációs lesz a Szent Péter esernyőjének előadása. Rég nem volt olyan nagyszabású előadás városunkbao, mely annyira érde­kelné a közönséget, mini a Szent Péter esernyője. Épen a negy ér­deklődésre való tekintettel kellett a szombat esti főelőadás mellett egy vasárnap délutáni zónaelőadást is beiktatai, hogy a közönség minden rétegének módjában álljon végig él­vezni Mikszáth hires dsrabját. A szombati főelőadásra szóló jegyek elővételezhetőfS Wén ich-drog áriájá­ban, a vasárnap délutáni jegyek pe­dig a napokban kerülnek eSővétsle­zésra. Tekintette! a tsagy érdeklő­désre, ajánlatos a főelőadás jegyei­nek mielőbbi biztosítása. — Elfogott betörők. A szegedi rendőrkapitányság megkereste a bé­késcsabai bünügyi osztályt egy Ur­banek Ferenc nsvü napszámos elfő gatása ügyében, aki Szegeden soro­zatos lopásokat követett el és állító­lag Békéscsabára szökött. A bünügyi osztály azonnal megindította a ayo­mosást és sikerült is Urbansk Fe­rencit már másnap elfogni ós letar­tóztatásba helyezni Kihallgatása so rán e terhére rótt bűnöket beismerte. Előéletének megállapításakor az is kiderült, hogy a gyulai törvényszék is körözi csalásért. Beismerő valló mása után a további eljárás lefoly­tatása végett átkísértették a gyulai törvéoysüék ügyészségére. A csorvási csendőrség ugyancsak megkfcrssést intézett a csabai rendőrséghez egy Kolozsi Jánoa nevü egyén kézreke­ritésa végett, aki lopási követett el. A rendőrség Koiozsit még aznap elfogta, eki kihallgatása során be­ismerte, hogy tényleg lopott 85 pen­gőt és azt ártatlan céljaira használta fei. Átsdták a csorvási csendőrségnek. — Vásári hirdetmény, Kétegy­házán az orseágos állat- és kirakodó­vásárt agy napon, 1927 évi december hő 5-én, hóifőa tartják meg. Szabály­szerű marhalevéllel mindenféle állat felhajtható. Iparosok és kereskedők igazolványaikat vigyék magukkal. — Herczeg Ferenc képss iro­dalmi hetilapjának, as »Uj Idők* cek 48. számát a lap rendkívül népszerű rovatai: a gazdag rejtvényrovat, kézimunka, szerkesztői üzenetek, ker­tészei, gasztronómia, szépségápolás meileti Harsányi Zsolt regénye, Te­rescsényi és Avercsenkó elbeszélései, Farkas Imre, Sikióssy László és Mercken cikkei, valamint művészi és időszerű képek gazdag sora teszik változatossá és érdekessé. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre P 6'40. |Mutatványszámot dijtaianul küld a kiadóhivatal, Budapest, VI. Andrássy-ut 16. Fizessen elö a Körösvidélwe ! — Pályázat segédjegyzői ál­lásra. A gyomai járásfőszolgabirája Endrőd községben újonnan megszer­vezett adóügyi segédjegyzői állásra pályázatot hirdetett. A pályázati kérvények f. év december 9 ig nyúj­tandók be. — Eljegyzés. Bernádi Sárika ás Straub Sándor jegyesek. * Művészi menyasszonyi fény­képek készülnek Ábrahám Béla műtermében Békéscsaba, And rássy-ut 11. alatt. — A Thália Kamaraszínház vendégjátéka. December3 án szom­baton fél 9 őrei kezdettel a Fiume­kávéházban tartja a Thália kamara színpad egyfltiese egynapos kacagó estélyát, amelyen színre kerülnek a legmodernebb kabarátréfák, bohó zatok, koofaranssok, chansonok és kuplék. A szereplők: Hollós Ily énekes-primadonna a kassai szisház volt tagja. Kompőthy Erzsi chanson énekesnő, Berna A. énekeskonfaran­cier, a szegedi városi színház v. fő rendezője ós Sándor Lássló a buda pesti ssinház v. komikusa. Bslópődij nincs. — Öngyilkosság. Gyarmati Re­beka 33 eves békési Vil. ker. 241. sz. alatti lakos f. hó 25 én reggel az udvsrom egy fára felakasztotta magát. Mire észrevették, már meg volt halva. Tettének oka ismeretlen. Legújabb vasúti menetrendkönyv kis rés nagykiadásban kaphatók a „Körösvidék" könyvkereskedésben. — Megjárta az ügynök. Oros­házáról jeiectik: Félix Izidor, bu dapesti lakos, kereskedelmi ügynök iparengedély nélkül zsebkendőkkel házalt. E közben érié tetten az ál lamreedőrség, amely előállította a főazolgabirósághoz, mint elsőfokú iparhatósághoz. Jogosulatlan háza iás miatt indult meg ellene az Gljá­rás, — Hrabovszky-emlékverseny a Maróczy-szakkörben. A békécsabai Maróczy.sakkörban vasárnap délután 5 órai kezdettel tartották a Hrabovssky Qyörgy emlékversenyt az Oithon­vendéglő külöatermébén, amely a legfényesebben sikerült. O.t volt a fiatal sakkgeneráció minden számot­tevő tagja. A küzdelem 16 résztve­vővel indult, akiknek száma megkét­szereződött volna, ha a venany meg­indulásakor jelentkezetteket is elfo­gadhattak volna a versenyre. A ver­seny, amelynek állandóan oegy kö­zönsége volt, a következő eredmóny­nyel végződött: 1. Winter, aki gyors és áttekintő játékával érdemelte meg a nagy esüstármet. II. Török (közép ezüstérem.) III. ós IV. Zacharia, Ke mény. V. Kőcze. VI. Purcsi (kis ezüstérmet kaptak). VII. K^asz (sak­könyv), Vili. Fiender. IX. Andó II. X, XI. Bárányi, Erdélyi és XII. és XIII. Andó ós Frankó. A dijakat Kőcz e alelnök osztotta ki ós meleg közvet­len szavakban emlékezett meg Hra­bovszky Györgyről, akit a végzet oly fiatalon szólított J el sakkbarátai sorából. * Fotó cikkek I Lemezek, papírok, vegyszerek ós as ösozss kellékei Wénich Lajos drogériájában, Szent István-tér 16, — Népművelési és templom­épitési akció Békésszentandráson A békésszentandrási iskolánkivüli népművelési délutánon, vasárnap a község nagytudásu, kitűnő plébánosa dr. Domanek Pál mondott hatalmas beszédet az egyház kétezeréves kul turmunkájáról. A többszáz főnyi kö ­zönség a gyönyörű beszédet megértő szeretettel hallgatta. Itt emiitjük meg, hogy a gazdák és munkások körében mozgalom indult meg az uj templom épitssóre, mert a régi az egyre fej­lődő egyházközség részére lassankint kicsinynek bizonyul. * Ügyvédi hir. Dr. Szeniiványi József ügyvédi irodáját Budapesien I., Dísztér 3, fsz. 5 alaU megnyi­totta. — Felhívás. Báró Parányi Zsig­mond elűöklete alatt á ló „1919 Ju niusi Bajtársak Szövetsége" feliári azokat a bajtársakat, akik az 1918 — 19. évben az ellenforradalomban, illetve eileaforradalmi szervezkedés­ben részt vettek, hogy saját érde­kükben lakcímüket és foglalkozásukat a Szövetség igazgatóságával közöl jók. Jelentkezéseket f. évi december 6 tg fogadunk e!. Cim : V., Márleg­utca 2. — Dr. Csete József megfelleb­bezte a fegyelmi választmány határozatát. Dr. Csete József, Gyula város polgármestere, akit az elsőfokú fegyelmi hatóság, — mint ismeretes — hivatalvesztésre itólt, a fegyelmi határosat ellen beadta fsl&bbezését ós igy ügye most a belügyminiszter elé kerül. A fegyelmi l'gyban a belügyminiszter mondja ki a végleges döntést, amire előrelátha­tólag 3—4 hétan beiül kerülhet sor. — Temető a község közepén. Szarvasi tudósítónk jelenti : A szarvasi róm. kat. egyház piactér melletti kántori lakást lebontatta s helyére emeletes bérpalotát emel. Alapozásnál a munkások több sir gödörre, amberi koponyákra s egjéb csontokra akadtak. Régi múlt idők­bea temető lehetett a mostani eg-ísz piactér. — Az utca ákácfájára akasz­totta fel magát. Szarvasi munka­társunk jelenti : Még friss a rög, meg sem ülepedtek Szarvason a muiíhetek öngyilkosainak a sirhal­mai s ismét öngyilkosságról szól a hir. Kbgyurka Pál kényekedvéa ne­velt szarvasi ifjú, aki akaratos és makac3 természetével eddig is sok keserű percet okozott goedos szü­leinek, 18 éves korában vetette el magától az életet, mivel vágya ha­jótörést szenvedett a szülők akara tán. Mint sok más ifjú, ő is korán gyulladt szerelemre s mivel szere! mesével való egybekelését szülei el lenezték, Vajda Péter utcai lakásuk előtti ákácfára akasztotta fal magát. Az uícánjárók másnap a reggeli órákban vették észre a fa egyik ágán függő ifjút. Holttestének levé teléről a hatóság intézkedaít. Rövid pár hét aiati ez a harmadik öngyil­kosság Szarvason. A Szociális Misszió adventi előadása Vasárnap délután tartotta a Szo­ciális Misszió Társulat első adventi előadását a leánygimnázium torna­csarnokában. Sajnos a leánygimná­zium felé özöniő köíöaség nagy ré­szének vissza kellett térnie, mert 4 órakor már zsúfolásig megtelt a szük tornacsarnok. Fél öt órakor érkezett a feldíszített terembe Brém Lőrinc pápai főpap, felsőházi tag, akit a közönség meleg ovációban részesített, Bartoss apát kíséretében, A megnyitó beszédet Bartoss Fe­renc epát plébános mondotta, mél­tatva az adventi idők nagy jelentő­ségét. Bogdán Júlia könnyökig ható, mély érzésű költeményt siavaít bámulatos ügyességgel ós átérzéssel. Ezután Brém Lőriac prelátus be­szélt az edventiidők nagy igazságairól. Az Üdvözítő első advaatje meg­hozta a világ számára a lelkek üd­vösséget és az igazi kultarái. Az igazi kultura, a maradandó és az emberiségnek hasznára váló kultura C3ak az Üdvözitő tanításából a ke­reszténységből fakadhat. A lelkes tapssal fogadott beszéd után, a hegedüjátékáról már jól is­mert LauszLászló aratott nagy sikert, partnerével Nagy Ilonkával együtt, aki a művészi begedüjátékhoz a disz­krét zoagorakiséretet szolgáltatta. Thiesz Magda elsőrangú előadói képességéről teit ezúttal is tanúságot. Szépen modulált hangiával precízen szavalta a .Boldog adventet" cltnü bájos költeményt. Zajos sikert aratott Pallay Mária, aki finom tisztás csengő lírai hat gjával két sxépéneketadottelőAgots karnagy harmooiun kísérete melieít, Végezetül a magyar Hiszekegyet énekelte ei a nagyszámú közönség. SPORT FOOTBALL Csaba FC-CsAK 3 : 0 (1 : 0) A tartalékoson, felforgatva falálló CsÁK gólképtelen csatársora elvesz­tette a mérkőzést s igy kiesett a Magyar Kupa további küzdaimeibőt. MÁV—AEGV 3 : 2 (2 : 2) A MÁV csa'i nagy lelkesedéssel, nehezen tudott győzni. Mezőtúr MAFC—Gyomai SC 3 : 1 (1 : 0) Miskolc Bástya—Attila 1 : 1 (1 : 1) Budapest Újpest—Bocskay 9 : 3 (4 : 1) 33 FC—Vasas 2 : 1 (1 : 1) Nemzeti—Kispest 8 : 0 (2 : 0) Fíorisdorf—Hungária 2 : 0 Sabsria—111. ker 4 : 2 (3 : 1) II. liga Rákospalota—Kossuth 3:1 Turul—Soroksár 2:1 Városi—Óráeok 3:2 Husos-Bak FC 3:1 II. b) liga Lipótváros—Fővárosi 4:1 Wakerle—U. Törekvés 4:2 Prága Spárta—Ferencváros 4; 1

Next

/
Thumbnails
Contents