Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) november-december • 247-297. szám

1927-11-24 / 266. szám

tbn. 1927 november 24. Vá r o s A jövő hét végére lesz készen a Vigadó A városi Vigadó renoválási mun kálatai közelednek a befejezés felé. A mérnöki hivatal finom ízléssel irányította ós nagy takarékosság gal oldotta meg a javításokat, ame­lyekre már halaszthatatlanul szük­ség volt. A ruhatárat egy, a hölgyek céljaira szolgáló, külön helyiséggel bóvitet ték ki, úgyhogy az eddigi életveszé­lyes tolongások elkerülhetők lesznek. A Vigadó nagytermének rendba­hozatalanál legnehezebb feladat volt a lecRApődott gőz által megrepess­tett mennyezetnek olyan átalakítása, hogy hasonló bajok ezuíáa ne kö­vetkezhessenek be. Ez* á feladatot a mérnöki hivatal agy hőszigetelő rabic réteg beépítésével oldotta meg. Minthogy az u. o. rozetta diszi téssket is károsan befolyásolja a lecsapódott gőz lazító hatása, el­hagyták azok Bt. De igy még nyu­godtabban hat a mennyezet impo záns egyszerűsége. A kariatidák — a Vigadó megépí­tése alkalmával — nem lettek tel jesen befejezve, arra csak a mostani renoválási munkálatok között került sor, A kariatidák félé az Áchim Mihály városi mérnök tervei szerint és Kapitány József szobrász kivite­lezésében elkészült vázák kerülnek. A falak színezése jól ható, lágy tónusok alkalmazásával lett meg oldva. Ma már csak a csillárok szere­lése és a takarítási munkálatok vannak bátra, amelyekkel a jövő hét végére elkészülnek. Mindazokat, akik nehezen várják azt, hogy mulatságokat a legmegfe­lelőbb helyen rendezhessenek, máris megnyugtathatjuk, hogy a Vigadó dicsérendő cemesizlés irányítása mel lett és a városi tanács megértő ál­dozatkészségéből rövidesen újjászü­letik, hogy sok szomorúságunk kő zepette minél előbb megfelelő haj lékot nyújtson a vidámságnak is. A közvágóhídi bizottság ülése A közvágóhídi bizottság kedden délután ülést tartott, amelyen azt az álláspontot foglalta el, hogy a meg­építendő uj közvágóhíd kérdését ál­landóan napirenden tartja, minthogy annak szükségét elismeri. Az uj vágóhid megépítésének elő­készítése végett statisztikai adatokat gyűjt arra vonatkozólag, hogy meny­nyi Békéscsaba évi húsfogyasztása és évankéat hány vágást eszközöl­nek, hogy az uj vágóhid méreteinek tekintetében helyes fogalmat alkot­hassanak. A bizottság azt is vizs gálát tárgyává teszi, vájjon az uj vágóhíddal kapcsolatosan megépi tendő hűtőház használatára bekap­csolhatók voinának-e a helybeli ba romfi és tojáskereskedők is, hogy annak rentabilitását ezzel is bizto­sítsák. Egyúttal a bizottság egy speciális gyárat kér fel, hogy vázlatos,,terve ket dolgozzon ki, egy uj modern, hütőházas vágóhid megépítésére, hogy idejében tájékozódást nyerhessenek arra vonatkozólag is, hogy ez az építkezés mennyi összeggel és mi lyen formában volna fedezhető. Az uj vágóhíd helyére nézve a bi­zottság egyértelműen abban állapo dott meg, hogy erre legmegfelelőbb területnek — amint azt a »Körösví­dék« is megírta — a Kétegyhá*i-ut és a körgát közötti részt, az u. n. bikaakol környékét tartja, ahol erre a célra 5 holdnyi terület áll rendel­kezésre és amely a vágóhidat két legfontosabb követelményével : a vasúttal valí és a szenny tőségével is Mindsnesetre az állattartó gazdák és a husiparosok megnyugtatására szolgálhat a kösvágóhidi bizottság fenti döntése, amely azt bizonyítja, hogy más illetékes helyen is felis­merték az uj vágóhíd megépítésének halaszthatatlanságát és a kéréssel állandóan foglalkoznak is. így tehát minden remény megvan arra, hogy a lehetőségek határáin belül végre megvalósul msjd az uj közvágó híd is. „ Országos lovasnap Debrecenben A Tiszántúli Mezőgazdasági Ka mara a jövő óv tavasz folyamán országos lovasnapot rendez Debre­ceoban. Az eddigi tervezet érteimé ben megrendezésre kerülő lovasnsp programja keretében egy országos lótenyésztési szakértekeslet és orszá gos lótenyésztési szakkiállítás is lesz. Az utóbbi évek során a különböző géperejű jármüveknek elterjedése folytán a lótenyésztés jövedelmező­sége megváltozott. Ezen megváltozott viszonyok megtárgyalása céljából tartja szükségesnek a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara az országos lótenyésztési szakértekezlet megren dezését. Ugyanezen a napon rendezi meg a Kamara első országos lótenyész­tési kiálli ását, amely két részből áll. Az egyik rész lesz a tudományos szakkiállítás, a másik rész az élő állatkiáflitás, amely díjazással lesz egybekapcsolva. Ugyanezen időpontra tervez a Kamara nagyszabású iovasturautat is. A tervezet szerint az egyes ta­nulmányi csoportok minden vármegye központjából, székhelyéből indulná­nak útnak és hozzájuk csatlakozná nak a közbeeső vidékek, városok, falvak csapatai is. Az útirányt oly módon állítja össze a Kamara, hogy az egyes csapatok az illető várme gye székhelyétől a legrövidebb idő alatt érkeznének Debrecenbe. Az egyes csapatok elindítása is oly módon történnék, hogy a különböző irányból érkező lovasok, az előbb emiitett »lovasnapot« megelőző na­pon érkeznének Dabrecsnbe. Termé­szetesen résitvennének az országos lótenyésztési szakértekezleten, vala mint megszemlélnék a tudományos stakkíállitást és az arra alkalmas állataikat az élőállatkiálütáson, díja­zás céljából bemutathatják. A Tiszántúli Mezőgazdasági Ka mara gondoskodna arról, hogy az útirány mellett levő egyes kiválóbb mintagazdaságokat, uradalmakat, me­zőgazdasági és más hasznos tanul­ságos látnivalókat megszemléljék. Tervbe van véve ez alkalommal a Hortobágy megszemlélés* is. A Tiszántúli Mezőgazdasági Ka­mara ezen tervei iránt már is igen nagy érdeklődés nyilvánult meg és remélhető, hogy az országos lovas­nap és a vele kapcsolatos lovas­tanulmányi kirándulások, az értekez­let és a kiállítás, együttesen nagy mértékben fogják szolgálni hazánk, közelebbről a Tiszántúl lótenyészté­sének fejlesztését. A fenti kérdések­kel kapcsolatosan mindennemű tájé­koztatást szíves készséggel nyújt a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara Debrecen, Hunyady u. 5. sz. I. em. Időjárás A budapesti meteorologiai intézet jelenti: Borús, csapadékos idő vár­ható, később hősüilyedés való?zinü. A vármegye rendss dacemberi köz­gyűlésének pontos dátuma még ma sem ismeretes, azonban egészen bizonyos, hogy azt december ellő felében tartjak meg. A megyegyüiés tárgysorozatán érdekesebb dolgok is szerepeinek. így meglehetős érdek­lődést fog kelteni a közigazgatási bi­zottságból kilépő öt tag: dr. Ber thóty Károly, Btliczey Géza, gróf WenckheiuDénes, Hiviár Gyula és Morvái M hály helyének betöltése. Ugyauekkor töltik be Ambrus Sán dor halyét is, az oda megválasztott mandáuma azonban csak egy esz­tendőre szól, míg a többieké 1930­ben jar majd le. A decemberi közgyűlés tárgyalja a vármegyei közúti költségvetést is és ugyaniit intézkednek a választott megyebizottsági tagok sorában meg üresedett tagságok betöltése ügyébtn is. Erre vonatkozólag ez alispán de­cember 1-ére poctos kimutatást kórt az összes főszolgabiráktól. sawKiigaui MM muMaau ^egaasc WNIAA H M MW• ttuwsaun A szarvasi ipariskolai bizottság ülése Szarvasi tudósítónk jelenti: A szarvasi községi iparostanonc skoiai felügyelőbizottság november 20 án ülést tartott, amelyen az előző ülés jegyzőkönyvének felolvasása után az igazgató Jelentést tett a beirott ta noncokról, az osztálykeretekről és a tanítók beosztásáról. Jóváhagyta a felügyelőbizottság az igazgatónak a tanszerdijra és a könyvtári illetékre vonatkozó elszámolását. Örömmel vette tudomásul, hogy a község kép­viselőtestülete az ipariskolai tanítók nak kitartó munkásságát és lanka­datlan szorgalmát elismeréssel és köszönettel honorálta. Jóleső tudo­másul szoigált az iparoktatási szak­felügyelőnek azon jelentése, misze­rint az iskola munkásságáról elisme­réssel nyilatkozhat, tapasztalta, hogy ugy az iskolafenntartó, valamint a tantestület és ez iskola vezetője a legjobb igyekezettel azon vannak, hogy a tanonciskola feladatának megfeleljen és a fejlődés útjáról le ne térjen, az igazgatót pedig arra kéri, hogy fáradhatatlanul munkál kodjék továbbra is a tanoncoktatás kifejlesztése érdekében. Az iskola­látogatók beosztása után még több kisebb ügyet intézett el a bitottság. Fisessen elö a KörösvidéRre ! Felülvizsgálták a vár­megye jövő évi költség­vetését Gyulai tudósítónk jelenti: A vár­megye jövő évi háztartási költség­vetésének felülvizsgálata a belügy­minisztériumban szombaton történt meg és azon résztvettek dr. Kova­csics Dezső főispán és dr. Daimel Sándor alispán is. A felülvizsgálat dr. Csatári Béla elnöklete alatt tör­tént meg és résztvett azon a pénz­ügyminiszter képviselője is. A felülvizsgálat meglehetősen gyorsan történt és csak néhány foa­tosabb tételt töröltek, illetőleg vég­legesen nem is döntöttek, miután először a két miniszter kiván ezek­ben az ügyekben egymás közütt tár­gyalni. A végleges döntésre |két hé ten belül számítani lehet. Megerősítették a megyei székház uj helyiségeinek berendezésire fel­veit 50 ezer pengő beállítását. E G L E 0 FOGPÉPET VEGYEN A FOGAK CÉLSZERŰ ÁPOLÁSÁRA! A megyei virilisek névjegyzéke ellen beadott fellebbezések Gyulai tudósítónk jelenti : A vármegyei legtöbb adót fizetők jövő évi névjegyzéke ellen beadott fellebbezésekkel az állandó biráló választmány tegnapelőtt tartott ülé­sében foglalkozott és a fellebbezé­sek legnagyobb részét visszautasí­totta. A legtöbb visszautasítás a két­szeres beszámítás késői bejelentése miatt törtéut, melyet tudvalevőleg az igazoló választmány üléséig kell leg­későbben beadni. Az állandó bíráló választmány megállapította, hogy a névjegyzékbe egy egész sereg polgár van kétsze­resen érdekelve, miután nemcsak a virilisek, hanem a választottak név­sorában is szerepelnek. Ezeket a vá­lasztmány választásra hívta fel, amelynek eredményeként 11 a vá­lasztod tagságához, dr. Schriffert Ferenc és dr. Tardos Dezső pedig a virilis jogához ragasxkodatt. Ennek következtében természeteses a leg­több adót fizetők névjegyzéke is meg­változott és a már közölteken kívül még nyolc megyei polgár került be virilis jogon a törvényhatóságba. HÍREK — December 22 én lesz a kép­viselőtestületi tagok választása. Az ok Óbor havi közgyűlésen kisor­solt 50 választott városi képviselő • testületi tag helyének betöltése elő­reláthatólag december 22 én lesz, amennyiben ezt a terminust javasolta a város az alispánnak, aki minden bizonnyal hozzájárul ahhoz. A vá­lasztáson az előjelekből ítélve az egyesült polgári pártok listája fog győztesen, minden változás nélkül kikerülni. — Vidéki előfizetőinkhez. Kér­jük tisztelt vidéki előfizetőinket, hogy hátralékos előfizetési dijaikat — a mellékelt befizetési lap felhasználá­sával — mielőbb beküldeni szíves­kedjenek. Tisztelettel a „Körösvidék" kiadóhivatala. — Dr. Banner János a „ Magyar tárgyi néprajz" magántanára. A magyar királyi vallás- és közokta­tásügyi miniszter dr. Banner János adjunktusnak a m. kir. .Ferenc Jó­zsef" tudományegyetem bölezészet-, nyelv és történettudományi karán a cMagyar tárgyi néprajz* tárgyköré­ből nyert magántanári képesítésének a , palaeoethnológia" egész tárgykö­rére történt kiterjesztését jóváhagyó­lég tudomásul vette és nevezettet ezen ujabb minőségében megerősí­tette. — A dobozmegyerlek villany­világítása. Dr. Medovarszky Má­tyás főjegyzőtől nyert értesülésünk szerint a bekéscsaba—dobozmegyeri villamos távvezeték műszaki bejárása december 10 én lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents