Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) november-december • 247-297. szám
1927-11-23 / 265. szám
Békéscsaba, 1927 november 16 KörOsvfdéfc 23 * Értesítés. Dr. Uhrin László ügyvéd irodáját a Munkácsy Mihályutca sarkán, Horthy Miklós-ut 7. sz. alá helyezte át. * Pénzkölcsönt 6 havi lejáratú váltóra 5—10 évre évi 10 1/2% kamat mellett, úgyszintén 35 éves törlesztéses kölcsönt a legelőnyösebb jeltételek és legrövidebb idő alatt megszerzi Wandlik László v. bank igazgató pénzkölcsönközvetitő és kereskedelmi irodája Békéscsabán Szent István-tér 8. sz. Kataszteri birtokiv és telekkönyvi szemle szükséges. A már fennálló kölcsönöket átváltoztatom! — Milyen haszonnal dolgoznak a dohánygyárak? Budapest rol jelenlik : A Központi Statisztikai hivatal most tette közzá jelentését a magyar gyáripari termelés mait évi eredményeiről. Á jelentésből megtudjuk, hogy a megyar gyáripar az elmúlt évben 490 millió aranykoronát keresett, mig 1925 ben csak 378 milliót. Az adatokat szembevetve az előző évi eredményekkel, azt látjuk, hogy a munkabérek összege 6-5, a szénfogyasztás 7i, a termelésnél felhasznált anyagok értéke 3 8, az előállított összeg iparcikkek értéke 10 mig a tiszta haszon körülbelül 30% kai nőtt meg egy év alatt. Ab ból a rovatból, amely azt mutatja ki, hogy hány % os haszonra dol goznak az egyas iparok, megtudjuk, hogy a dohánygyárak vezetnek. A 10 állami dohánygyár ugyani3 94'4 millió aranykoronát keresett az elmúlt évbsn, amiből az következik, hogy 83°/« os haszonra dolgozott. Egyáltalában a monopolizált üzemek árai egyre magasabbra emelkednek, szemben ezckkal a gyárakkal, ame lyeket nem vád snonopólim és váta. * Fotó- cikkek ! Lemezek, papírok, vegyszerek és as ö».->ses kellékek Wénich Lajos drogériájában, Széni István-tér 16. — Leesett a víztoronyról. Végzetessé válható szerencsétlenség történt hétfőn Lőköjhézán. A MÁV pályaudvaron épülőfélbea levő víztoronyról munkaeözben lezuhant Megyeri János 22 éves gyulai kőmivassegéd és ágyéktáji gerincoszlopzuzódást szenvedett. Beszállították a bé késcsabai közkórházba. Sérülése két hét alatt gyógyaló. A szerencsétlenség sfjít vigyázatlanságának követ kezménye. — Javaslatok a kereskedelmi mérleg javítására. Nem régen meginu*. hogy a fjidmivalás- és ke reskcdelemfigyi inisissiariumok fon tos statisztikai adatgyűjtéssel foglalkoznak, amelyeknek tanulságai alapján a közeljövőben nagyjelentőségű kormányintézkedések történnek a küi kereskedelmi mérleg passzivitásának csökkentésére. Értesülésünk szerint a földmiveiésügyi minisztérium a •maga részéről a 'sérd*st már teljesen áttanulmányozta s vonatko&ó javaslatát a kereskedelemügyi és pénsügyiminisztériumokhoz eljuttatta. Ugyarcsek elkészültek az erre vo natkozó munkálatok a kereskedő Jemügyi minisztériumban is s az egész tervezet iegköíelebb már mi» Disztertaoács elé kerül. Amint beavatott helyről hallotiuk, a teendő kormányintézkedések már egész rövid időn belül nyilvánosságra is ke fülnek. — Műjégpálya Békéscsabán. Az AEQV Alkalmazottak Öaképtö és Tornaköre, mint jeleztük már. az ág. h. ev. temető és az AEQV fűtőház közötti területen a körgát mellett egy nagyobb műjégpályát létesített é3 bocsájt a közönség rendelkezésére. A jégpálya haszáibatóságát a Reisz bútorgyárnál, az AEQV Kossuth-tóri megállónál, a Fiume szállodánál, az AEQV állomási móíormegáiiónál kifüggesztett tájékoztató pajzs éz arra kitűzött zászló jelzi. A műjégpályán villanyvilágítás biztosítja azt, hogy a korai sötétség beáikávai is használható. A jégpálya teljesen veszélytelen mert a viz mélysége mindassse 20 cm. Délutáo 4 órától kezdve a he lyikocsi a jégpályáig köilekedik. — Gyalog a Temetősoron és körgáton át érhető el rövid idő alatt. Beléptijegyek félnapra, reggel 9 tői délután l-ig és délután 2—8 ig személyenkint 40 f, diákjegy 30 f, kssárőjegy 10 f. Bérletek az egész idényre személyenkint 10 P, diákbérlet 6 P, kisórőjegy 3 P. — Európa háborús adóssága. A washingtoni kincstári hivatal érdekes kimutatást tett közzá, mely feltünteti, hogy egyes államok hadi adósságaik fejében ez év végéig mily összegeket kötelesek az Egyesült Ál lamoknak fizetni. A kimutatás szériát december 15 én Anglia 92 6 millió, Cseh Szlovákia 1'6 millió, Belgium l'l millió, Lengyelország 1 miihó dollárt tartozik fizetni a 1 Egyesült Államok kincstárának. A többi kisebb esedékességekkel együtt összesen 96 5 millió dollár adósság megfizatésére siámit az Egvestiii Államok kincstára e napon. Franciaországnak ez év végéig nincs semmi fisetnivalója, a kincstári hivataí jelentésének magyarázatából aaooban kitűnik, hogy a franciaor ssági tavaszi választások uíáa fel tétlenül számit jelentős francia fizetésekre, mert Franciaországnak a jövő év augusztus végéig 400 millió dollárt kell hadiaddsságii fejébea az Uniónak fizetnie. A jelentés adatai szerint a behajthatatlan követelések között szerepel az Oroszországnak juttatott 250 millió ós az örmény országnak folyósított 16 millió dollár. * Törlesztéses kölcsönt 35 évre, 772%-os kamat alapon, 100°/o-os kifizetéssel, stornó nélkül bármikor visszafizethető, félévenként 4 60 nal való törlesztés mellett sürgősen megszerez, a már fennálló kölcsönöket átváltoztat hosszúlejáratú kölcsönre WANDLIK LÁSZLÓ pénzkölcsön közvetítő iroda Békéscsaba, SzentIstván-tér 8. Kataszteri birtokiv és telekkönyvi kivonat szükséges. Csabaiakat az iroda beszerzi. A rádió szerdai műsora Budapest 5556 hullámhossz. 9 óra 30 perc : Hírek, közgazdaság. 11 óra : Qramofonzene. 3 óra : Élelmiszerárak. 3 óra 45 perc: Tündérvásár meseóra. 5 óra : Kamarazene. 6 óra: Vidámest. 10 óra 30 perc: C'gányzene. Bécs 518.2 hullámhossz. 11 óra : Délelőtti zene. 4 óra 15 perc : Hangverseny. Leipzig 365.8 hullámhossz. 4 óra 30 perc : Hangverseny. 10 óra 30 perc : Táncsene. naunnn isumi •••• MMMBM sosasm uanna •MMU&XSS? Csabai anyakönyvi hírek Születések: Aradszky János fiu Mihály, Heimlich Mór fia Bernát, Bogdán János fia János, Sipos Ferenc fta Ferenc, Szilágyi János fia Árpád, Göttler Imre fia Sándor, Dohányos András fia Pál, Zsilinszky Erzsébet leánya Judit, Balogh István leánya Erzsébet, Brhlik János leánya Judit, Süli Zoltán leánya Irén, Varga János fia János, Verka Mihály fia József, Herschkovics Ábrahám fia Tibor, Vandsrstein Béla fia Sándor, Dobroczky János fia András, Ml'ado ciczki Pál fia Pál. Csepregi András fia András, Tevan Rezső fia Qyörgy, Laczó Qyörgy leánya Dorottya, Bodoayi Mihály leánya Mária, Aradszki Aedrás leánya Judit, Varga K. Pál leánya Erzsébet. Házasságot kötöttek: Feczenka János és Kovács Dorottya, Kvasz Qyörgy és Kvasz Mária, Bezerésh Mihály ós Pepó Ilona, BjeSik János 6$ Kuyihár Erzsébet, Vda Pál és Pauiik Mária, Baukó Kacsán András és Kollár ÉfS3ébet, Baukó Kacsán Mihály 03 Sztankó Zsófia, Qálik János és KnyihárMária, Farkas Aüdrá3 és Kis Magyar Ilona, Lukoviczki András és Fábián Ilona, Farkas Pál és Rigler líoaa, Djb rociki János éi Kósa Erzsébet, Gajdács Pál és Opeuszki Ilons, Szelcsáa Mátyás és M«án Mária, Pepó János és Varga Mária, Peli János és Leuriayecz Judit, Decse István éa Pepó Zsófia, Krejcsó István és Páli Anna, Brjezsnyik Pál ós Liptá* Erzsébet, H-iokó János és Sipiczfci Judit, Kraszkó Qyörgy és Kraazkó Judit. Halálozások: Guttmann Lajosné 63 éves szervi seivbaj, Fajó Mária 9 hónapos béíhurut, özv. Gaibicsek Jánosné 81 éves eggkori végelgyengülés, Malis Páinó 27 éves vérmérgeié!. Kvasz Jánosné 41 éves bélgümőkór. V ÜSSIGÍ áí§elyesés / Tisztelettel értesítjük a n. é. közönséget, hogy CÍpÖÜZletÜnket december 1-én Andrássy-ut 12 alá (régi postaépület) Öelyezzük ál. — Átköltözés • alatt mélyen leszállított árak! Egyes pár lack, antilop, színes és fekete sevró cipőket feltűnő olcsó árban árusítunk. Alkalmi áron szerezheti be cipőszükségletét, amiről saját érdekében győződjön meg vétel kényszer nélkül. — Szíves pártfogást kér: • iddm Cipöáru&úsz — A mulatozás szomorú vége. Szombathelyről jelentik : Kovács János kömivesmestert, aki mulatozás után hazafelé tartott, ismeretlen egyének megtámadták és hátbaszurták. Ugyancsak megszúrták Palkovics József lakatosmestert, aki szintén mulatozás után tért haza. Mindkettőjüket kórházba szállították. A tetteseket eddig nem sikerült kinyomozni. * SINGER-varrógépek kizárólag nálunk kaphatók 1 SINGER Varrógép Részvénytársaság Békéscsaba, Andrássy-ut 11. OT Sstá&éacMabal fltfkfdnaü feleaíéte alapfúm Zürichben a magyar pengőt 99 77-el jegyezték Angol font 28-95 100 Szokol 17-95 00 íinár 10-0772 00 Dollár 570'20 00 Fr.trank 22*60 100 Lei 100 Líra 100 Márka 100 Schill. 100 Sv.fr. 77 kg. tiszavidéki 30-058 kg. tiszavidéki 30-459 :sg. t&zavidékl 30-6 80 kg. tiszavidéki 30-8528-75 25-50irpa sageri ?ürárpa Repce -ab íarpa "ÍSlss 25 0027-0048 0024-t 018-5023*50 S-55V, 3105 136 60 80-65 U 40 -30-20 -31 -60 -30 80 -31-00 -28-85 -26 00 -25-50 31 < 0 -50 00 -24-50 -19'00 -25 50 fereaezuti-oal saríéaaáSsfí Árak: Fiatal könnyű 134— 1 52, nehéz 1-52—1 62 I Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik szeretett feleségem, illetve édesanyám Kvasz Jánosné sz. Flender Erzsébet temetésén megjelentek s részvétükkel nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet. Kvasz János és fia. Boreladás. Gyöngyös-vlsontaí saját termésű boraimat és gyökeres szöllőoltványaimat árusítom Zelenyánszky György házában, Sziv-u. 2 alatt. Fagymentes téli fejes káposzta ÍOO kgr-ként 6 P-ért kapható a Békéscsabai Kisgazdák Szövetkezete nagysziktéri telepén és a Berényi-utcai fióküzletében. RUHARENDELÉS ELŐTT KÉSZÍTSÜNK KOLTSEQVETEST! jzembeszöki mestnlinrlfás érhető el férfiszöuei felöitö és téliknMt Kelmék BESZERZÉSÉNÉL, MERT CÉGEMNÉL A VEVŐKÖZÖNSÉG ELSŐ KÉZBŐL VÁSÁROL KULPIN ÁRUHÁZ, BÉKÉSCSABA