Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) június-október • 140-246. szám

1927-09-17 / 210. szám

X»r8mvMé%í Békéscsaba, 1927 szeptember 17. Mérgezett fiúst árultak. :"Debrecenben Debrecen, szept. 15. Az egyik hen­tes nagykereskedés átvizsgálásakor a hatóságok nagyobb mennyiségű romlott hust találtak az üzletben. Egyidejűleg feljelentés érkezett az ügyészséghez egyes hentesmesterek ellen, akiket a hus festésével vádol­tak meg. A vizsgáló birő megindí­totta a vizsgálatot és adatókat kért a klinikáktól és a tiszti főorvosi hi­vataltól is, ahonnan azt a felvilágo­sítást adták, hogy legutóbb 2 hus­mérgezésben megbetegedett embert kezeltek. A tisztifőorvos megállapí­tása szerint a városban ujabban több husmérgezési eset történt. Az ada­tok beszerzése után a vizsgálóbíró most sorra kihallgatja a feljelenté­sekben megnevezet hentesmestereket. Pestis Mfiénben (Bp. Ert.) Athéni jelentés szerint a görög fővárosban négy ázsiai pestis­megbetegedés történt. A pestist az Ázsiából jövő hajók matrózai hur­colták be. A hatóságok vesztegzárt rendeltek el és minden intézkedést megtettek a pestis terjedésének meg­akadályozására. nn r »l r Tanacsules A szeptember 15 iki tanácsülésen a következő ügyeket intézték el: Iparengedélyt kaptak: Mitykó Já nos autókarosszéria és kociigyártó, Nyilas és Társa cipőárukereskedő, Helle Antal varrógép, kerékpár és alkatrészek, valamint mechanikai cikkek kereskedése, Fekete Perencné kézimunka és előnyomdaiparra, Se­bessy Irén nőiszabó iparra. Építési engedélyt kapott: Huszár Mátyás, Gajdács János. Szudár Mátyás házlebontásra lett felhiva. Találkozó A polgári fiúiskola 1912-ben vég­zett növendékei julius második falé ben 15 éres találkozásra gyűltek volt egybe számszerint 15-en. Ez alkalommal megkoszorúzták néhai tanáruknak Pábry Gézának sírját. Ugyancsak ekkor testet öltött az az elhatározás is, hogy elhunyt tanáruk jeltelen sírjára egy egyszerű sirkö­vet állíttatnak, melynek költségeit a a volt tanítványok adakozása utján állítják elő. Az adakozást uyomban meg is kezdték, melyhez a következők já­rultak hozzá: Péterffy Lajos tanár 10, Szántó József 5, Dr. Uhrin András 5, Sátori István 5, Staricskai Ferenc 10, Hugyecz Pál 5, Baukó György 5, Boskó János 4, Molnár József 5, Hrabovszky Mihály 5, Bánszki János 5, Fischer János 5 P. összesen: 94 pengő. A gyűjtéssel Dr. Uhrin Andrást bízták meg, ki ezúton is kéri a volt tanítványokat, hogy hálájuk jeléül a sírkő költségeihez hozzájárulni szí­veskedjenek. Pénzbeli adományok Dr. Uhrin András városháza, juttatandók. Ezen a héten a Réthy, a Südy és a Felker gyógyszertárak tar­tanak éjjeli szolgálatot Bombát talállak a londoni földalatti vasút alagutjában London, szeptember 16. (Wolff) A „Daily Mail* jelenti, hogy tegnap reggel a földalatti vasút alaputjában bombát találtak, amelynek gyújtó­zsinórja kiégett. A titkosrendőrség és a belügyminiszérium vizsgálatot indi tott. Sacco és Vanzetti kivégzésével kapcsolatban a rendőrséghez temérdek levél érkezett, amelyekben azzal fenyegetőznek az ismeretlen levéíitók, hogy London különböző részein merényletet fognak ellövetni. A hétfői városi közgyűlés tárgysorozatáról Gerendás község egy milliárdot kér Békéscsabától — Felemelik a Fürdő alaptőkéjét várjon a képviselőtestület a kincstár válaszának megérkeztéig. Jelentettük, hogy Békéscsaba r. t. város képviselőtestülete folyó hó 19-én, hétfőn tartja szeptemberi ren­des közgyűlését. A már teljes egészé­ben leközölt tárgysorozatból az alábbi pontokat ismertetjük részletesebben illetékes forrásokból szerzett infor­mációink alapján: Gerendás pénzt kér Gerendás község képviselőtestü­lete köztudomás szerint többször hozott már olyan határozatokat, amelyekben Békéscsaba várossal szembea támasztott igényeit körvo­nalazza. Békéscsaba város törvény szerint nem kötelezhető arra, hogy törzsvagyonából bármit is átenged­jen, de méltányosságból és jóindulat­ból mégis lemondott garendási ingat­lanairól, sőt 20,000 pengőt is fel­ajánlott támogatásképen. Gerendás község készpénzben kereken egy milliárdot kér, a város azonban — az állandó választmány javaslata szarint megmarad eredeti álláspontja mellett és elutasítja a kérést. Bankkölcsön helyett alaptőke­emeléssel szerzik meg a fürdő Amint azt már az előző közgyű­léseken megállapították, az >Árpád Fürdő* megépítése és felszerelése az időközben természetszerűleg felme­rült módositások miatt drágább, mint az első tervek alapján kiszámították. A többletkiadásokat a takarékpénz­tárból kellett volna megfelelő köl­csönösszegekkel fedezni, a tanács azonban, jhogy megtakarítsa a ka matot és a költségeket, a pénztári készletből utalványozott egyelőre százezer pengőt a folyó munkálatok költségeire, hogy fenn ne akadjon az építkezés, míg a hátralevő pénz­szükségletet A Fürdő R. T. alaptőké­jének felemelésével akarja biztosítani. Ez tehát nem uj keletű dolog s csupán ennek az ideiglenesen történő utalványozásnak a jóváhagyásáról van szó arra az időre, amig az alap­tőkeemelés technikailag lebonyolít­ható. Ki van a székházak telkével? Az Ipartestület, amely — amint lapunk más helyén megírtuk — már el is foglalta uj székházát, lemon­dott arról a telekről, amelyet leg­utóbb szavazott meg részére a kép­viselőtestület. A Kereskedelmi Csar­nok ezzel egyidejűleg végérvényes határozatot kér a neki juttatott telek­részre vonatkozóan. A kincstár, amelynek adóhivatal építésére keil a hely, még nem nyilatkozott s így az a javaslat, hogy a telekügyekkel Előkerült az AEGV. szerződése Legutóbb többször támadt nézet­eltérés a kisvasút ügyei körül. Dr. Berthóty polgármester most bemu­tatja az AEGV. ós a város között fennálló jogviszonyt szabályozó szer ződéseket. Ezeknek pontos ellenőr­zésére, illetőleg betartására utasítják a mérnöki hivatalt ós ugyanerre hív­ják fel átiraibac a kisvasutat is. lég egy öntözőautót! As egyre erélyesebben hangozta­tott kívánságok és panaszok bizonyít­ják. hogy a meglévő két öntözőautó nem elég már a kövezett utcák egyre növekvő területének kielégitő locso­lására. Most Varga E András ad be indítványt egy harmadik városi öntözőautó beszerzésének előkészí­tése ügyében. A javaslatot minden bizonnyal egyhangúlag teszi magáévá akozgyühísr" Hidat a Zsiros-ntcához! Hasonló egyhangúsággal támogatja a képviselőtestület a IV. kerület és a Ligetiszólók, valamint a Köröspart lakóinak azt a kérelmét, hogy a Zsiros utca végéhez tervezett fahidat ne csak jövő tavaszon, hanem már most, ez őszi esőzések beállta előtt építsék meg. Már többször kifejtett nyomós indokok támogatják ezt a kérést, amelynek teljesítése elodáz­hatatlanul fontos közérdek és ezt a képviselőtestület minden egyes tagján kivül a város illetékes vezetői is méltányolják. Rendkívüli közgyűlés is lesz Amint halljuk, bizonyos pénzügyi vonatkozások végrehajtása érdekében még a folyó hő végén rendkívüli közgyűlés összehívása is szükségessé válik. A rádió szombati műsora: Budapest 555.6 hullámhossz. 9 óra 30 perc: Újsághírek. 11 óra: Zene. 12: Újsághírek. 5 óra: Idő­járásjelentés. Utána: Nánássy dr. László Dezső előadása „Van e lel­künk?" címmel. 5 óra 45 perc: Cigányzene. 7 óra 15 perc: Kis Géza •lőadása „Egy hét Bolognában az Európa uszóbajnokságokon" címmel. 7 óra 45 perc: A „Bohémélet" cimü opera előadása. 10 óra: Időjárásje­lentés, újsághírek ós lóversenyered­mények. Utána : Cigányzene. Bécs 5172 hullámhossz. 4 óra 15 perc: Délutáni hangverseny. 8 óra 5 perc: Tánczene. Székházába költö­zött az Ipartestület Mint ismeretes, Békéscsaba ipa­rossága elérkezett életének ahoz a fontos fordulópontjához, hogy sa­ját székházával dicsekedhetik. Az uj székházat azonnal nem tudták teljes egészében átvenni a régi tulajdonos, Futurának a benne lakókkal kötött szerződés miatt. Most azonDan mi­vel az épület földszintjének egy része szabaddá vált, örömmel kö­zölhetjük, hogy az Ipartestület el­foglalta ideiglenes helyét az uj szék­házban, miért is felhívjuk az érde­kelt iparosság figyelmét, hogy az Ipartestület irodahelyiségei a Kos­suth-tér 8. szám alatt (volt Futura­épület) vannak és ezután már ott kell elintézni hivatalos dolgaikat. Termé­szetesen rövidesen, legkésőbb febru­árra kiürül az egész épü!et is, ugy, hogy akkor megkezdhetik a benne helyet kapó intézmények végleges elhelyezését. Nem, nem, soha! Ez a cime a Sréter István nyug. honvédelmi miniszter földrajzstraté­giai tanulmányának, amelyet Rother­mere lord politikai akciójának az alátámasztására irt. Az érdekes vonzó modorban megirt elmefuttatás szerencsés módon mellőzi a magyar irredenta iroda'om amas érveit és szempontjait, amelyekkel iparkodott bizonyítani a trianoni szerződés ál­tal megállapított politikai határoknak ránk nézve tarthatatlan és elviselhe­tetlen következményeit. Sréter István tanulmányának jelentősége és erede­tisége az, hogy ő nemcsak a magyar felfogás argumentumait csoportosítja, hanem a geogrsfiai tudomány szín­vonalán és a stratégia szögéből meg­állapítja, hogy ezek a határok a cseh és román állam konszolidációja szem­pontjából sem tartható fenn, úgyhogy e nemzetek államférfiéinak bölcses­sége előbb vagy utóbb maga lenne kénytelen kérni ezeknek a képtelen határoknak revízióját. Katonai és gazdasági szempontból a trianoni határok a gyűlöletnek és a felületes­ségnek szüleményei: a Magyaror­szággal való konfliktus esetén ezek a határok védhetetlenek, úgyhogy az oláh és a cseh állam valójában csak egy második védelmi vonalon tudná felfogni a magyar támadásokat. Sréter Rothermere akciójával kapcsolatban olyan határkiigazitási javaslatot tesi, amely szerencsés és tárgyilagos kombinációja a geográfiái, a straté­giai ós a néprajzi viszonyoknak. Ex a kis tanulmány a magyar reálpoli­tikai irredenta irodalom első figye­lemreméltó terméke. Ha odaát a határokon tul mérlegelni tudnák az okosság és a megfontoltság szavát, akkor Sréter fejtegetései kiválóan alkalmasak volnának arra, hogy egy egészségesebb és békés kibontakozás alapjaivá váljanak. A füzet a vidéki lapárusoknál is kapható. Ara 50 fillér. •mwiwi •••• mmmmmmm ——— aroniwwr n «mm Fizessen elő a Körösvidékre!

Next

/
Thumbnails
Contents