Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) június-október • 140-246. szám

1927-10-07 / 226. szám

6 K0r9si)Mélc Békéscsaba, 1927 október 7. — Megszűnt a lépfene Csabán. A városi állatorvosi hivatal értesí­tése szerint Békéscsaba területén a lépfene állatbetegség megszűnt. — Kérem azt az urat, aki a békéscsabai Iparos Dalárda folyó hő 1-i (szombat esti) serlegavató va­csoráján gummiköpenyemet (amelyben egy pár bőrkeztyü is volt) tévedés­ből elcserélte, szíveskedjék a Fiumé­ben átadni Schwézner Károly urnák, ahol sajátját átveheti. — A „Békéscsabai Céllövő Egylet" folyó évi október hó 9 en, vasárnap délután 5 órakor a békés­csabai városháza nagytanácstermé ben tartja alakuló közgyűlését, melyre a meghívókat már ki is küldték. Este 8 órai kezdettel a >Fiume< éttermében az egylet bajtársi vacso­rát tart. Baba bandák olcsó árban Pongrácz szűcsnél színház mellett — Állattenyésztési szakérte­kezlet. Mint már hirüladni alkalmunk volt, a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara a hussertéstenyésztés és ér­tékesítés felkarolása és ezzel kap­csolatos kérdések megtárgyalása cél jából a kamarakerület számos vidé­kén állattenyésztési szakértekezletet rendez. Bákésvármegye területére ki­terjedőleg Békéscsabán október hő 9.-én (kilencedikén) délelőtt Vs 11 órai kezdettel fogja szakértekezletét megrendezni a Békésvármegyei Gaz­dasági Egyesülettel együtt, annak székházában. — Ezen szakértekez let minden érdeklődőt meghív és szí­vesen lát a Tiszántúli Mezőgazda­sági Kamara. — Az Apolló Mozgó közli a t. közönséggel, hogy a vasárnapi elő­adások délután 3, 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. — Tanitógyülés. A Békésvár­megyei Általános Tanító Egyesület igazgató bizottsága folyó hó 8 án d. u. 2 órakor Békéscsabán, az Irá­nyi utcai áll. elemi iskolában Far­kas Gyula elnök vezetésével ülést tért, — Hatéves korában anyaköny­veztek egy talált gyermeket. Kecs­keméten 1921 őszén egy háromhe­tesnek látszó leánygyermeket talál­tak, akinek anyját vagy más köze­lebbi hozzátartozóját mindmáig nem sikerült megállapítani. A kis lelen­cet a gyermekmenhely Budai Ilona néven gondoztatta. Telt-mult az idő és a kisleány ez ősszel már iskola­köteles lett. A behatáskor azonban — nagy meglepetésre — az tünt ki, hogy neve sehol sem fordult elő a születési anyakönyvben, minthogy annak idején be sem jelentették. Igy a kis Budai Ilonka csak 6 éves ko­rában érte azt el, hogy anyaköny­vezett honpolgár lehessen, ami más boldog csöppségnek már születésük napján sikerülni szokott. —Sertéstenyésztők figyelmébe. Értesítjük a hussertéstenyésztéssel foglalkozó gazdatársakat, hogy Bé­késcsabán folyó hó 9-én délelőtt fél 11 órai kezdettel a Békésvármegyei Gazdasági Egyesület székházában dr. Rácz Mihály gazdasági akadémiai tanár előadást tart a hússertés te­nyésztéssel kapcsolatos tenyésztési és takarmányozási stb. eljárásokról. JJékésvármegyei m. kir. gazdasági felügyelőség. * Fotó cikkek! Lemezek, papírok, tegyszerek és az ösazes kellékek Wénich Lajos drogériájában, Szent István-tér 16. — Szerencsétienfii járt gazdál­kodó. Csorváson Turcsek Béla 30 esztendős gazdálkodó tanyájának ud­varán kukoricaszár aprításával fog­lalkozott és ezt a munkát szecska­vágógépen végezte. Eddig meg nem állapított okból a gép egyszerre el­kapta jobb alsókarját és borzalma­san összezúzta. Rémült kiáltására a tanyabeliek lettek figyelmesek, akik a közben eszméletét vesztett embert azonnal beszállították a gyulai köz­kórházba. Állapota súlyos. •-TSI bé&fi&csab&í StéU§<knah galeaiésts alapfeSss Zürichben a magyar pengőt 90-72-el jegyezték Vateiálc 5 Angol Iont 27-95 00 ifeokcl 16-95 00 űinár 10-07 ,00 Dollár 570-90 L00 Fr. frank 22*60 100 Lei 100 Líra 100 Márka 100 Schiil. 100 Sv.fr. 3-59 31 60 136-50 80-80 110 35 Gabana&raSs 77 kg. tiszavidéki 30-00—30-20 ;8 kg. íiszavidéki 30-60— 3C-80 ?9 kg. tiszavidéki 30-85—30-95 80 kg. tiszavidéki 30-90—31-05 sfíjss 28-20—28 40 Árpa 25-25—25-75 ^Urárpa 26-00—28 00 Repce 46*00—47-00 íaö 22-50—23 00 Feagerl 24 25—24 50 lorpa 17-15—18 C0 m*s 23 00—24 £ 0 Ferencvárosé serié* Maradvány 481, érkezett 1323, el­adva 362. Árak: Fiatal könnyű 1-54—1*60, közép , nehéz 1-76—1 80. A békési baromfi-, galamb- és házinynl­kiállitás Hogy egy vidéki,baromfi kiállítást helyesen értékeljünk, ahoz gondol nunk kell crra, hogyan fest ma a baromfitenyésztés kérdése országos közgazdasági szempontok mérlege­lésetek szemszögéből. C?onkamagyarország 1926 ban a külföldnek szállított baromfítermé keiért 75,000 000 aranykoronát ka­pott. Ugyanezen évben élősertés-, szalonna 6a zsirkivitelünk összes értéke csak 56,000.000 aranykorona volt. Es a két adat mindennél kife­jezőbben bizonyítja baromfitenyész­tésünk mérhetetlen fontosságát ép­pen ezekben a nehéz időkben, ami­kor országunk jólétének és szebb jövőjének egyik legfontosabb eszkö­zét külkereskedelmi mérlegünk meg­javításában keressük, Ha nem aka­runk teljesen elszegényedni, akkor minden eszközzel törekednünk kell arra, hogy több pénzt kapjunk a külföldtől, mint amennyit adunk neki. A magyarországi baromfitenyész­tés az utóbbi években jelentős ha­ladást tett előre a fejlődés utján, de még korántsem jutott el oda, ahová az alföldi tanyásgazdálkodás kereté­ben kínálkozó, igen kedvező tenyész tési feltételek mellett és kisgazda asszonyaink gondossága, aprójósság szeretete mellett aránylag rövid idő alatt el kell jutnia. Egy kis akarat tel, jól megválasztott, nemesebb ba­romfianyagnak a kis tenyészetekbe való bevitelével, 1926. évi szép ered­ményeinket rövid idő alatt megkét­szerezhetjük. De mi sem érjük be ennyivel, mi meg akarjuk sokszo­rozni ezt. E hó 8-án, szombaton este disznótoros vacsora az újonnan átalakított Újvilág vendéglőben. Kitűnő ételek és italok. Pontos kiszolgálás. Elsőrendű cigányzene. Családi asztalok. Szives pártfogást kér a tulajdonos. KOROSVIDEKRT. KÖNYVNYOMDÁJA BÉKÉSCSABÁN SZT. ISTVÁN­TÉB 18. I KOROSVIDEKRT. KÖNYVNYOMDÁJA BÉKÉSCSABÁN SZT. ISTVÁN­TÉB 18. KÖNYV­KEBESKEDÉS KÖNYVKÖTÉSZET TELEFON: 60. SZÁM. Esküvői, eljegyzési, báli MEGHÍVÓK mindenféle plakátok, gaz­dasági és kereskedelmi NYOMTATVÁNYOK a legjobb kivitelben, ju­tányos árak mellett gyor­san és pontosan csak nálunk készülnek ! A 1*1 • KÖNYV­KEBESKEDÉS KÖNYVKÖTÉSZET TELEFON: 60. SZÁM. A Békésvármegyét és a szomszé­dos várijűsgyáknafc gazdaságilag hoz­zákapcsolódó részeit magába foglaló vidék már eddig is eiöijárt ebben a termelési ágasatbsa, az ország min­den más vidékével szemben. Ez a ke-inyék e téren való vezetőszerepre hivatottságát máris beigazolta. E vi­dék tenyésziőtársadaíma a Délma­gyarországi Baromfi , Galamb- és Hásinyultenyésütők egyesületébe íö­mötülve, céltudatosan és erős eka­rattal dolgozik programja megveió sitásáo. Esnek a komoly munkának eddig elért etedményeit fogja szem­léltetsi az a kiállítás, amelyet ez az egyesület Békésen, ÖZ áílami kosár­fonó iskola helyiségeiben resdez a folyó évi október hó 30., 31. és no­vember 1. napjain. Minden teayész­tőnek érdeke, hogy elküldje a kidV litásra legjobb, legszebb tenyész­anyagát, vaiamiot eíedásra szánt ál­lományát. Minden érdeklédősei meg kell céznie ezt a kiállítást, hogy meggjőződjék arról, milyen hálás tér kínálkozik a baromfitenyésztés­ben arra, hogy a magunk javát szol­gálva egyssersmint az egyetemes nemzeti, közgazdasági érdekeket is hatékonyan szolgálhassuk. Remélhető, hogy a földmivelés­ügyi miciszter adományából ingye­nes tenyészanyag is kerül kiosz­tásra. Benevezési ivet bárkinek készség­gel küld a Délmagyarországi Ba­romfi , Galamb- és Házinyultenyész­tők Egyesülete, ha ezért egy leve­zőlapon Ványa Vilmos tanítóhoz (Békéscsa'oe, Koasuth tér 6. szám) fordul. Apróhirdetések Órák, ezüst zsebórák, ingaórák, ékszerek, ezüst árúk nagy választékban, előnyös fi­zetésifeltételek mellett részletfizetésre is. Weinberger ékszerész ideiglenes helyisé­gében, Verbőczy-utca. 7510 Német órákat adok kezdőknek és haladóknak jutányosán Vas-u. 13. 7610 Idősebb Oáxaspár, magános fér­fit, saját szobájába albérlőnek ke­res. Cim a kiadóban. Kenderföld a hősök temetőjénél ki­adó. Hódfarkú cserép és tüzelőnád eladó 111. Kazinczy-u. 19. 7587 Bejáró szakácsnői állást kere­sek. Cim 1. Egressy-utca 26. 7592 Egy jómunkás borbélysegéd azon­nal felvétetik Erzsébethelyen. Nagy Sándor-utca 15 alatt. 7593 Kiadó szép kétszobás lakás Thurzó­utca 1/2 szám. 7598 Jó házból való ügyes, erős flu tanuló­nak felvétetik. Papp cukrászda. 7599 Csinosan bútorozott szoba kiadó Irányi-utca 4 szám. 7606 Vidéki apróhirdetések Eladó egészben, vagy egyenként is 90 Mné&család Országos, Tóth-féle és Boczonády-féle kaptárakban, úgyszintén használt üres kaptárak és mindennemű méhészeti felszerelés. A méhcsaládok egész­ségesek, igen erősek, fiatal anyákkal bír­nak és mézzel bőven vannak betelelve. Uradalmi Jószágfelügyelőség Ókigyós, Bé­késvármegye. — Gróf Wenckheim Dénes vésztői uradalmában f. évi október hó 2-ára hirdetett lóárverés a rossz idő miatt elmaradt és az f. hó 9-én, vasárnap lesz megtartva délután kettő órakor Kertmegpusztán. Kiadja ős sjoiatatja a BtcSrősvidék Ki A kiadásért felelős : Uhrin János

Next

/
Thumbnails
Contents