Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) március-április • 48-84. szám

1927-03-27 / 70. szám

Békéscsaba, 1927 március 27 K&röavMéto Böjti délután A Szociális Misszió Társulat, amely nemcsak a charitativ, hanem a kulturális munkából is bőven kiveszi a maga részét, pénteken délután változatos műsorral tartotta negyedik böjti délutánját. A Kul­turház nagyterme már 5 óra előtt zsúfolásig megtelt előkelő közön­séggel. Elsőnek Krisztinkovich Aladár polgári .iskolai tanár szavalta Gyula diák „Éjféli lázak" c. versét, a tragikus eszméjü költemény meleg, művészi átérzésével, Horváth Magda, akit még ezidén nem hallottunk a kulturdélutáno­kon — most szép közönség előtt mutatkozott be — mindenkit meg­lepő kiforrott művészettel Tóth Lajos „Gavotte"-ját játszotta nagy sikerrel. Megújrázták. A kis Peiser Baba, amilyen ki­csi, nevéhez méltón olyan nagy művész a szavalásban. Lovich Ilona: „Beszélgetés" c. költemé­nyét szavalta áhítatos s mégis ele­ven átérzéssel. Páratlanul élvezetes előadást tar­tott dr.MuntyánIstván Szegedi ítélő­táblai tanácselnök,, A divat filozófiá­ja" cimen. Élvezetes, a közönséget sokszor megkacagtató, mindvégig lebilincselő szavakkal mondotta el azt, ami erről az igen aktuális té­máról elmondható. Erkölcsileg igen alacsony fokon áll az a nő, aki csak azért „öltözködik'', hogy a férfiaknak tetsszék, vagy hogy a barátnői pukkadjanak miatta. Ne mulandó hangulatok és értéktelen szeszélyek irányítsák a divatot, hanem a nőiség, szépség istenadta ajándékához alkalmazkodjék mű­vészileg a kor szellemének figye­lembevételével. A szupremacioná­lizálódott és demokratikus mai divatot tulajdonképpen a kapita­lizmus, a rideg üzleti szellem köz­vetlen érvényesülése teremtette meg. Ezt bizonyítja a divat évti­zedes históriája. Végül axiómaként jegyezte meg: Ami az erkölcs el­len van, az a nő jól felfogott ér­deke ellen van! A közönség per­cekig ünnepelte a nagyszerű szó­nokot. Nagy hatást váltott ki Orosz Irén pompás, ügyes szavalata: „A kétkedők". Péli Lajos énekelt még néhány müéneket kéllemes hangján. A preciz és diszkrét kíséretet Dorn Margit látta el. Az előadás „A keresztfához megyek" c. közénekkel végződött. Külön említést érdemel Agots Arzén kántor értékes énekszer­zeménye, amelyet a vegyeskar adott elő teljes precizitással. A tóikomlósi evangélikus templom Auiófielszerelések Míchelin­Auiopneu ••• „AUTÓTECHNIKA" SZILÁRD GYULA Budapest, V. Mária Valéria-u. 17. Dunapalotával szemben. Telefon: Teréz 45—89. tótkomlósi ág. h. ev. egyház (amint akkor nevezték: „békés-komlósi") BBK; A környék egyik legszebb temp­lomát mutatja be ez a képünk. A Ferenc császár idejé­ben építette s 1795. november 8.-án szen­telték fel. A templom hossza 41 méter, szé­lessége 19 méter. A torony magassága 59 méter. Tetőzete gaz­dagon van díszítve rézzel és arannyal. Gömbjébe, amelynek ragyogását nem fakí­totta meg az idő, 500 darab aranypénzt ol­vasztottak be. Gajdács Pál, a tót­komlósi ev. egyház öreg lelkésze, az is­mert nevü iró, akinek írásaiban a „Körös­vidék" olvasótábora is többször gyönyör­ködhetett, ebben a templomban mondta el 80 éves korában azt a szép beszédet, amelyet hivei kíván­ságára most a „Körösvidék" nyomdájában kinyomattak. Vidéki utakra egyedül alkalmas az évtizedek óta bevált kitűnő ITAC/1 AUTÓ Megbízhatósága, iel/esitménye telülmul&atatlan. Magyarországi vezérképviselet Fábrl B. VI. Andrássy-ut 61. Telefon: Teréz 159—75. Vasárnap 5—7 és 9 órahor AZ ÖRDÖGCIRKUSZ Színmű 6 feluonásban. A női főszerepben NORMA SHEARER A legszenzációsabb és legérdekfeszitőbb eirhusztörténet megörökítése. Kedden és szerdán A szerelem korbácsa Dráma 10 felv, Egyike a legszebb filmeknek Irta: Blascolbanez Rendezte: Fred Nibló Látuányosl Szórakoztatói Pieeoló a feketék között Trambulin kész 2—2 felvonásos bohózat. Fox Journal Csütörtökön és pénteken ! Rin-Tin-Tin Vérebek 7 felv. BÉKÉSI MOZI Bagdadi tolvaj Az 1001 éjszaka csodás törté­netei filmen: ez az amerikai film­gyártás egyik legnagyobb remeke, amely diadallal járja az egész vi­lágot. A film legnagyobb része szí­nes felvétel, amely mégjobban fo­kozza a csodás képek hatását. Fő­szerepét az amerikaiak egyik leg­bravurosabb filmművésze, Douglas Fairbanks játssza, akinek hajme­resztő atlétamutatványai a keleti bűvészet köntösébe öltöztetve je­lennek meg. A 12 felvonásos film­csodát Magyar- és Gaumont-hiradó kiséri. Z\biako¥aT minden nagyságban, ki és befele nyilóhát raktáron tartok állandóan legolcsóbb árban kapható juhász Ferenenénél Jókai-utea 34 sz. Önkéntes árverés A nagyszalontai református Egy­házak 1927 október 1-től kezdődő­leg hat egymás után következő évre haszonbérbe adják Zsadány község (Bihar megye) határában elfekvő és a zsadányi 2. sz. tkvi betétben 1—7. sorszámok alatt fel­vett 178 kat. hold 870 négyszögöl területű Kís-Orosi birtokát a rajta levő összes épületekkel, úgymint: 9 lakás, 64 drb igás jószág elhe­lyezésére szolgáló istálló, emeletes magtár, gépszín, góré stb. egye­temben 1927 április hó 25-én dél­előtt 10 órakor nyilvános szóbeli árverésen a sarkadi református egyház gondnoki hivatalában. Árverési feltételek megtudhatók a mezőgyáni református lelkészi hi­vatalban, Mezőgyán (Bihar m.) # varrógép RÉG BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN Ke elvez ófii e/eszfe//e/e/eA singer Varrógép R É S Z V É NYTÁRSAé Aft BÉKÉSCSABA ANDRÁSSY-UT 11. < Alfa RnitlPO 32 európai elite márka! 15/55 H R Kitűnő konsiruktió! Hosszú *** hatüléses nyitott karosseriával .. • \\r ' • » I « »* eletiarlam! Ker jen arajanlatot £111 tO Hl O D 1 1 m* r 13.200 pengőért! Vezérképviselő: Steinltz Ernő Bpest V. Nádor-u. 11.

Next

/
Thumbnails
Contents