Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) január-február • 1-47. szám
1927-01-14 / 10. szám
Körösvidék Békéscsaba, 1927 január 14 kösei hosszúháti uradalmának szolgálatában, Szatmárvármegye terüle téról pedig Csák: Gerzson gazdasági cseléd, aki 44 ik éve szolgál a gróf Tisza Lajos kocsordi uradalmában, részesültek jelenleg a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara munkáskitün tető oklevelével és fejenként 50 pengő pénzjutalmával kitüntetésben. A kitüntetteknek oklevelei munkaadóiknak bevonásával ünnepélyes formák és keretek között lesznek átadva. Uj motorjáratok a mozi és a szinház közönségének Az Alföldi Első gazdasági Vasat életrevaló kezdeményezése Az Aiföldi Első Gazdasági Vasút igazgatósága és forgalmi főnöksége a legnehezebb időkben is áldozatot nem kiméivé igyekezett a legmeszszebbmenő figyelemmel és gondoskodással kielégíteni a közönség igényeit. Most ujabb életrevaló újításról kapunk hírt Frits Rezső forgalmi főnöktől. Eddig köztudomás szerint csak este 10 óráig közlekedett a helyi motor, de az ujitás szerint a moziés színházlátogató közönség kényelmére ezentúl este 10 óra után is lesznek helyi motorjáratok. Ezek az alábbi menetrend szerint közle kednek : Az állomásról indul 22 óra 10 perckor. A piactérről indul 22 óra 23 perckor vissza és útközben az Apolló Mozgónál megvárja a második előadásról távozó közönséget. Ujabb menet indul az állomásról 22 óra 45 perckor. Ez behozza a Kétegyháza—Gyula felől érkező uta sokat. Csak a színházig megy. Érkezési idej« 22 óra 50 perc. Itt megvárja a színházi előadás végét, azután kimegy az állomásra. Ezenkívül szerdán és szombaton délelőtt 7 órától 11 óráig és vasárnap délelőtt 11 órától este 6 óráig két-két helyikocsit tartanak ezentúl forgalomban. Kétségtelen, hogy a közönség nagy őrömmel fogadja és ki is használja «zeket az uj járatokat. HÍREK — Az állandó választmány szombaton délután^ fél 4 órakor a kistanácsteremben közgyűlést előkészítő gyűlést tart. * Jáczintbálra az uj táncokat Gavendánál pár óra alatt bárki elsajátíthatja. Különóra a nap bármely szakában. Csoporttanitás kedvezményes árban kedden, csütörtökön és szombaton este 8-tól — A sikkasztó Feldmann lány megnevezte bűntársait. Budapestről jelentik: A Fasor Szanatóriumot 600 millió koronával megkárositó Feldmann Vilma titkárnő a mai kihalgatáson megnevezte bűntársait, akik előreláthatólag már holnap a rendőrség örizetében lesznek. — Toborzás a honvédségbe. A m. kir. honvédelmi miniszter ur a honvédség kötelékébe raló önkéntes belépésre a toborzást elrendelte, finnélfogva felhívom a 17—25 év közötti lakosság figyelmét a honvéd ség kötelékébe való belépésre. Bővebb felvilágosítás a megjelent hirdetményen, valamint a polgármesteri hivatalban nyerhető, ahol a belé pésre is jelentkezni lehet. Polgármester. * Uj tánckurzusra még mindég lehet beiratkozni Gavendánál. — Hangverseny Kétegyházán. A kétegyházi énekkar f. hó 15 én szombaton aste a róm. kath. iskolában az orgonaalap javára hangversenyt tart a következő műsorral : 1. Luspay: Jelige, vegyeskar. 2. Franek G : Tegnap este (fantázia) vegyeskar. 3. A dalról, beszéd tartja Prokcp Sándor rk. plébános, az énnekkar elnöke. 4. Szügyi J.: Oh Tihanynak . .. férfikar. 5. Schuman : Való e vagy álom, énekli Pintér Irénke. 6. Beteg leány, vegyeskar. 7. Schubert: Az én tanyám, énekli Várda Aranka. 8 Farkas N.: Hej gardtnann, vegyeskar, a szólót énekli Nánásy Károly. Schubert: Vadrózsa, vegyeskar, zongorán kiséri Oszterman Ilonka. 10. Kádas György : Két magyar nóta, énekli Varga András. 11. Szabados: Hiszekegy, vegyeskar. A Levente műsoros teaestélyen a zenét műsor után szalon tánczene, éjféltől reggelig pedig cigányzene szolgáltatja. — Hadigondozottak január havi illetménye. A vármegye alispánjának 688/1927 szám alatt kiadott rendelete értelmében a hadigondozottak f. évi január havi illetményeinek kifizetése a járulékoknak pengőben való átszámítására vonatkozó rendelet kiadásáig szünetel. A járulékok kifizetésének időpontját a városi számvevőség annak idején közhírré teszi. Békéscsaba, 1927 január 13. Ács főszámvevő. — Hólyagos himlő Endrődön. Tegnapelőtt délután nagy riadalmat keltett a vármegyén a gyomai főszolgabírónak az a bejelentése, mely szerint Endrőd községben egy hólyagos himlő gyanús megbetegedés történt. A bejelentés vétele után a vármegye alispánja azonnal intézkedett a megfelelő óvintézkedések gyors megtétele céljából a rendkívül veszedelmes betegség tovább terjedésének megakadályozására. A vármegyei tisztifőorvos azonnal a helyszínre utazott, ahol személyesen tette meg a szükséges intézkedéseket. A beteg egy Budapestről hazaérkezett" endrődi munkás, aki valószínűleg onnan hozta magaval a veszedelmes kórt. Az óvintézkedések gyors alkalmazása a betegség terjedésének máris gátat vetett. Dohánytermelési értekezlet. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara ülésre hívta össze dohánytermelési szakosztályát január hó 17-re Debrecenbe. A Kamara által kibocsájtott és a szakosztály tagjainak megküldött meghívóban feltüntetett tárgysorozat szerint két igen nagyfontosságú ügygyei fog foglalkozni a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara dohánytermelési szakosztája ez alkalommal. Nevezetesen a dohánykertészképzés rendszeres kifejlesztésének és a dohánytermelők beváltási érdekeinek kérdései szerepelnek napirenden, bizonyságául annak, hogy a dohánytermelés fejlődése csak akkor nyerhet biztos bázist, ha a termelés technikájának és munkájának tökéletesülése a beváltásnál kellőképen méltányolva a jobb minőséget, honoráltatik. A dohánytermelőkben meg "is van a készség a minőségi termelés felkarolására s tekintve, hogy a Dohányjövedéki Központi Igazgatóság is a termelés minőségi fejlesztését látja elsőrangú kincstári érdeknek, meg van a remény arra, hogy e szakértekezlet indokolt óhajai teljesülni fognak. — A csendőrség decemberi jelentése. A csendőrség jelentése szerint az elmúlt hónapban a vármegye területén hatóság elleni erőszak 6, rágalmazás 31, ember élete elleni támadás 3, testi sértés 44, lopás 103, rablás 5, sikkasztás 9, orgazdaság 29, becsületsértés 23, okirathamisitás 5, gyújtogatás 5, járásbirósági hatáskörbe utalt kihágás 16, közigazgatási hatáskörbe tartozó kihágás 146. A ki jól akar mulatni, el ne mulassza a Levente műsoros teaestélyen való megjelenését. — A Képes Krónika 3-ik száma ismét hoz több nevezetes meglepetést. Az illusztrációs részben az alaskai életet mutatja be képsorozatban, a téli sporthelyekről közöl érdekes felvételeket és a világesemények egész tárházát vonultatja föi. Az irodalmi részben Nyáry Andor, Szerelernhegyiné Móczár Jolán, Keme nes-Rátz Laura, Kosáryné Réz Lola, Bozzay Margit és Lenchey Mátyás írásaival találkozunk Folytatódik Sheridan „Öt koponya" cimü pompás regénye, Casson üzletpolitikai cikksorozata és az uj Emilé Gaboriau-regény, a „113-as percsomó", melyet Kosáryné Réz Lola fordított magyarra. Mindezt kiegészítik a népszerű rovatok, a mélynyomásos melléklet és a többszínű művészi cim lap. A Képes Krónika e száma is kapható mindenütt. Szombaton, 15-én este 8 órai kezdettel a polgári fiúiskolában nagy műsoros teaest. Reggelig tánc. •MHHMMMTIMMBM UBMBIIIIM«nnm MMMMBMMMMH A „Körösvidék" a Körösök vidékének legerősebb, legolcsóbb ufsdgfa. meghosszabbították az 0I6E számtartási tanfolyam jelentkezési idejét Tekintettel a nagy érdeklődésre, mely az OMGE által január hó 24—27 között tartandó számtartási és adóügyi tanfolyam iránt már eddig megnyilvánult, a gazdaközönség részéről kifejezett közóhajra a jelent kezési határidőt 1927. január hó 22-ig meghosszabbították. Ezzel azt kívánják szolgálni, hogy az OMGE közgyűlésére felutazó mindazon gazdáknak, a kik eddig bármi okból a tanfolyamra jelnntkezni nem tudtak, mód adassék az annyira fontos és időszerű tanfolyamnak végighallga tására. A tanfolyamnak a célja egyúttal az is, hogy az ország minden részéből itt egybegyűlt földbirtokosok, földbérlők, jószágigazgatók, jogtanácsosok, számtartók, intézők, segédtisztek a mai viszonyok között legjobban beváló gazdasági számtartási rendszert megtárgyalhassák és azt a gyakorlatba átültessék, továbbá, hogy az esetenkinti aránytalan megadóztatás ellen hogyan védekezhessenek. A tanfolyamra felutazók részére 10,000 korona békül dése mellett féláru vasúti jegy váltására jogosító igazolványt küld az OMGE titkári hivatala Budapest IX. Köztelek-utca 8. szám. A számtartási tanfolyam dija egyegy személy után 20 pengő (250,000 K), amely összeg a jelentkezéssel egyidejűleg az OMGE pénztárába küldendő be. Kérik a hölgyeket, hogy a Levente műsoros teaestélyre a süteményeket szombaton delntán fél 3 órától a polgári fintskola tornatermében tartózkodó hölgybizottságnak szíveskedjenek átadni. (Rendezőség.) 3 SZÍNHÁZ Szinházi iroda közleményei Péntek és Szombat estére Kiss Árpád igazgató megnyerte az Országos Opera Staggione társulatát két esti vendégszereplésre 1 A társulat dr. Lányi Viktor igazgató vezetésével saját zenekarával jön Csabára. Karnagy : Neuwelt Klára, a brüni zeneakademia tanárnője. Előadó művészek : Marcell Erzsi, Láng Jolán. Kertész Ödön, Teichmann Irén, Szabó László, Pál Jenő, Csertán László, Teleki Sándor. — Péntek este „Bohém élet" Puccini 4 felvonásos operája kerül színre. Szombaton este „Pillangó kisasszony" Puccini 3 felvonásos operája. Remélhetőleg a közönség kellő mértékben fogja értékelni eme művészi eseményt és tömeges megjelenésével fogja támogatni az igazgató áldozatkészségét, mellyel alkalmat nyújt a szinpártoló közönségnek arra, hogy opera előadásokban is gyönyörködhetik, mégpedig elsőrendű művészi előadásokban. Figyelem, szombat délután 4 órai . kezdettel délutáni helyárak a gyermekek örömére nagy monstre gyermek előadás 1 Szinre kerül »Ludas Matyi* elragadóan kedves és szórakoztató gyermekmese, énekekkel és táncokkal, melyek a gyermekek igaz örömére fognak szolgálni I Minden szülő hozza el a gyermekét erre a végtelenül bájos előadásra! Előkészületben az idei szezon legszenzációsabb operettslágere, a Cirkusz hercegnő I Heti műsor: Pénteken este 8 órakor. Bohém élet opera (Az Országos Staggione vendégjátéka.) Szombaton este 8 órakor. Pillangó kisasszony. (Az Országos Staggione vendégjátéka) Tösssdíe I MTI békéscsabai fiókjánalt Jelentése alapján Zürichben a magyar pengőt 90-65-el jegyezték Valuták. 1 Ajgol font 27-87 100 ízokol 16-97 100 Jinár 10*09 100 Dollár 571-65 100 ?r. frank 23-17-5 100 Lei 3 07 100 Líra 25-15 100 Márka 13677-5 100 Schilling 8065 100 Sv. frank 110 50 Gabonaárak 75 kg. tiszaivdéki 31-10 -31-40 76 kg. tiszavidéki 31-50 -31-80 17 kg. tiszavidéki 30-90-31-20 78 kg. tiszavidéki 32-40-32-80 {ozs 24-60-24 80 Árpa 19 60 -20-40 Sörárpa 25-50-28-— Zab 1940—19 80 Köles 15 20-16 — Tengeri 16-40-16-80 Korpa 13-60-14-— Ferencvárosi sertésvásár Maradvány . Érkezett 2800 sertés, — süldő. Eladva — sertés. Árak: Könnyű 116—120, közép 1-40—1-42, nehéz 1-42-1-44. Marhavásár Felhajtás 757. Árak : Ökör Ugjobb 0-92—1-10, kivétetesen 1*14, közép 0 66—0-88, gyenge 0 46—0-66, bika jobb 0 92—1-—, kivételesen 116, közép 0 7ü—0-90, gyenge 0 54—0-68, tehén jobb 0-92 — 1-10, kivételesen 1-20, közép 0-66—0-88, gyenge 0 46—0 66, kicsontozni való 0 24— 0-44, növendékmarha 0 40—0 84.