Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) január-február • 1-47. szám

1927-02-26 / 46. szám

4 Körösvldé & Békéscsaba, 1927 február 1

6 AUTÓ, TRAKTOR, MOTORKERÉKPÁR TANFOLYAM PFEIFER volt autógyári művezető, Magyarország egyik legöregebb autószakemberének soffőrtanfolyama Békéscsabán, az áll. polgári fiúiskolában. — Előkészítek garancia mellett soffőrvizsgára urakat és hölgyeket. Úrvezetőknek, hölgyeknek külön előadás. Az elméleti modernül berendezett műhelyben műhelygyakorlattal egybekötve. Az általam vizsgáztatott soffőrök elhelyezkedését elősegítem. Az uj kurzusra már is lehet jelentkezni naponta délután 2—4-ig a polgári fiúiskolában. CsjernyikPál géperőre berendezett asztalos ipartelepe Békéscsaba, Kinizsí-u. 12. Vállal épület- és butormunkát, famegmunkálást olcsón és pontosan Értesítés ! A Békésmegyei Közlöny f. hó 22-i számában a husosztályozó rendelettel kapcsolatban megjelent irányárakra hivatkozással tévedések elkerülése végett értesítem Békéscsaba n. é. közönségét, hogy a husiparos szakosztály által elfogadott irányárakhoz a magam részéről nem járultam hozzá, minthogy a 28 és 25,000 K-s árakat sem az iparosok, sem a fogyasztók érdekében nem tartom indokoltnak. Épen ezért üzletemben tulnyomólag uradalmi, hizlalt marhahúsok árai pontos s figyelmes kiszolgálással nyomaték nélkül! Pecsenye húsok, úgymint vesepecsenye, fehérpecsenye, felsál, rostélyos, ramsteck, vastag lapocka 22 000 korona, azaz 1.76 pengő. Vesepecsenye ezen áron kilónként is kapható. Leves&usok kg-kint 20,000 K 1.60 P Gulyás &usoK kg-kint 18,000 K 1.44 P Vellöscsoni kg-kint 10,000 K —.80 P UiíRacsont kg-kint 6,000 K —.48 P Máj, íüáö, vese, lép, sstiv, íögye kg-kint 12,ooo K —.96 P Tisztelettel Weisz Mihály Eóeladás ! Eladó a pósteleki uradalomban 4 db. 160 cm. magas, amerikai, 5 éues teljesen hibátlan, kifogástalanul betanitott számfeletti hanea ló. Érdeklődni lehet az uradalmi intézőségnél. Halló! Kondoros főterén a patika után levő ház szabadkézből eladó. Bővebbet Boboos Sámuelnél. varrógép RÉG BEVÁLT JÓ MINŐSÉGBEN /ír (/vezöfizetésife//é/e/eA. SINGER VARRÓGÉP R ÉS Z V É NYTÁRSAfiÁO BÉKÉSCSABA ANDRÁSSY-UT 11. HIRDETESEKET délután 3 óráig vesz lel a kiadóhivatal. Átszervezett TRAKTOR, AUTÓ, MOTOR, GEP javítóműhely elsőrendű uj szakembereink vezetésével vállal javítást, szerelést szolid és pontos kiszolgálással MOTOR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BÉKÉSCSABA Műhely Haán-utca 4. szám alatt. Főüzlet Szent István-tér 20. sz. 17 18 szótalan volt valamennyi. Azok is panaszról, szoÉppen lakománál ültek. Szegényes volt a lakoma, de betyárnak elég jó. Egy fél pörköltszalonna feküdt az „asztal" közepén, meg néhány kenyér. A hátuk mögötti sarokban meg egy termetes hordó állt csapraütve. A szalonnából és kenyérből kiki maga szegett. A hordó csapját kiki maga eresztette meg. Annyit evett, annyit ivott mindenki, amennyi jól esett neki. ízlett is nekik az apátság kosztja, Rá voltak szorulva. Itt, az irdatlan rengetegek közepén, elzárva a világtól, nem akadt nekik más koszt, jobb koszt. Nem ugy, mint az aranykalászt termő délibábos rónákon... A nagy, tágas puszták útszéli csárdáinak fehér ivóiban . . . Ahol a párolgó paprikást szaporakezü csaplárosné tálalta föl fehér abroszra ... S a borát megfűszerezte jó szóval . . . asszonycsókkal ... S ha kedve szottyant a betyárnak, a száraz fákból nóta szakadt ki és a mondvacsinált jókedv, a sirvavigadás közepette elfelejtette gondját, baját a szegénylegény, meg azt is, hogy — betyár . . . Olyan is volt az a lakoma, akárhogy is izlett, mintha halotti tort ültek volna. Csöndes, Csak a szemeik beszéltek olykor . moruságról, Gsak mikor már az apátsági bor feltüzelte egy kissé a lelküket, akkor kezdtek elejteni egy-egy szót. Akkor is a pusztáról. . . a ménesről . . . meg a délibábról esett annak a legtöbbje. Zárkózott, hallgatag és levert volt az egyébként kedélyes betyár banda. Csak a hordó csapját eregették mindig sűrűbben. Csak a szemeik kezdtek tüzelni mindjobban. Miközben megmegmozdultak, fészkelődni kezdtek helyeiken. S hol a barlang menyezetére, hol meg a lábaik előtt csillogó homokszemekre esett átszúró, merev tekintetük, amelyeken néha akkorát rúgtak, hogy az éles apró szemek felrepültek a barlang tetejéig, onnan lehullottak alá, bele a tele kancsókba ... De ugy is megitták. Hiába akarták elnyomni, elaltatni, megtompitani a lelkük háborgását, viharát, nem tudták. Minél többet ittak, annál jobban nyugtalankodott, ficánkolt bennük a vad vér lüktetése nyomán fakadt indulat lángja . . , Szük volt, fojtó volt nekik a fülledt barlangi levegő. A mellük fulladt, zihált. Ki vágytak onnan a szabadba, a balzsamos, fűszeres, virágillatos levegőre ... el a pusztára . . . ahol nemcsak a vad vérű paripa, de a szemeik tekintete, a lelkük gondolata is szabadon repülhet a nagy, végtelen messzeségbe. S mintha egy ütemre, egy parancsszóra történt volna, olyan egyszerre hagyta el mind a tíznek domború, feszes mellét egy-egy mély, hatalmas sóhajtás . . . Aztán összenéztek. A tekintetük, mint tiz pár égő csillag a hamvas éjszakában, ugy csillogott a barlang szürke homályában. A szót lesték egymás ajkairól . . . A vezér hördült föl elsőnek. De őt is illette meg az első szó . . . — Cimborák! Nem élet, pokol ez igy . . . Veremben, odúban élni, alamizsnát enni ... A más borát inni, amelynek minden kortya megakadni készül a torkunkon. S ahelyett, hogy felvidítana, elűzné a keserűségünket, égeti a vérünket, fojtogatja a torkunkat. Aztán mi a betyárnak az élete? A — szabadság! Ha azt is elhajítjuk magunktól s bezárkózunk, elbujunk ebbe az odúba, minek vagyunk akkor betyárok? Akkor menjünk el rabnak, vagy barátnak, aztán ne legyünk szálka senkinek a szemébe. Ne hallják, ne vigyék a rossz hírünket. — Ugy van ! — kiáltottak egyhangúan a cimborák. Aztán köszörültek egyet a torkukon, mintha azt a szót akarták volna visszaszorítani, eltompítani, ami a torkukon akadt. A vezér tovább folytatta: — A sötétség, az erdő, meg a barlang nem a betyárnak, rókának, farkasnak, medvének való. Az embernek, a betyárnak a hazája a napfényes puszta, a szabad ég alja, ahol a beláthatatlan róna, a messzeség végtelensége szabad utat enged a lovának is a szivének is . . . Ahol, ha ránk legyint a vármegye keze, a pandúr puskája, nem háttal, de szembefordulva fogadjuk azt. S ha halál, ha bilincs a vége, elviseljük betyárhoz illően . . . Hát azt mondom én, cimborák, ha itt maradunk is még egy rövid időre, ne bujjuk örökké az erdőt. Akad erre is egy-egy tenyérnyi róna, ha róna nem, puszta. Nézzük meg, van-e rajta délibáb ? Legel-e rajta gulya, selymes nyáj, meg szilaj ménes? Aztán szakítsunk ki a ménesből egy-egy csikót, szilaj paripát. S kerüljük meg a Bakonyt. Ha kifáradtunk, lesz még időnk megbújni ezt az erdőt, meg ezt a farkasodut. A cimborák az utolsó szóra kirúgták maguk alól az ülést, karabélyaikat és fokosaikat kapva odaugrottak a vezér mögé s elkiáltották magukat ugy, hogy megrengett belé a barlang is, meg az éjszaka is: — Gyerünk, Sándor bátyánk ! . . . A vezér fölállt. — Legények, cimborák! A betyár olyan ló nélkül, mint a fa ág nélkül. A bábolnai ménes innen egy napi járóföldre legel. Abba vannak kicsapva a császár lovai is. Megkörnyékezzük, cimborák, a ménest s magunk alá veszünk abból egy-egy csikót s aztán . . . leszünk a régi betyárok . . .