Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) január-február • 1-47. szám
1927-01-01 / 1. szám
Békéscsaba, 192 7. január 5. Körösvldélc 5 Kémkedéssel vádolnak a szerbek kél bosnyák rablógyilkost Belgrád, december 31. A belgrádi haditörvényszék halálra ítélte Balkovics és Antonics bosnyák kereskedőket, akiknek lelkiismeretét több rablógyilkosság terheli. A két kereskedőre azt is ráfogták, hogy állítólagos magyar kémszervezetekkel állottak összeköttetésben és Dinics jugoszláv alhadnagy segítségével katonai iratokat adtak el Magyarországnak. A kémkedés vádja persze csak alaptalan, tendenciózus koholmány. újból átir az elöljárósághoz, kérve a helyi ipar pártolását. Végül az elnök hosszabb, tartalmas beszédben megemlékezett az év elmúlt eseményeiről. Kéri az elöljáróságot az összetartásra, hogy komolyabb eredményeket is elérhessenek és kéri, hogy az elöljáróság még fokozottabb erővel foglalkozzék a testület ügyeivel, akkor az eredmény sem maradhat el s boldog újévet kívánva a testület összes tagjainak, a gyűlést általános éljenzés közepette bezárta. •••nBIDB •••• • ••••!••• HUIUB8 Tegnapról * * * Intim Pista a szőnyegen levő külpolitikai kérdésekről Egész éven át annyi külpolitikai hir ment keresztül a kezeim között, hogy nagy felkészültségem segítségével bátran vállalkozhatok a külpolitikai Intim Pista szerepére. Az eddig beérkezett kérdésekre alábbiakban válaszolok: * — Milyen ingben ünnepel CsangCso- Lin ? — Pekingben. * — Mit várhat Pangalosz, a levert görög diktátor az újévtől ? — Gyarapodást. — Hogyhogy ? ... Nem kötelet ? — De igen és ezentúl éppen ezért így szólítják majd: Panga lógsz! St — És hogy áll Primo de Rivera, a spanyol diktátor? — Köszönöm, egészen jól. Az ő nevéből uj tavaszát nyeri Spanyolország 1 — Hogyan ? — Ha elhagyja belőle a »dec és a »Ri« szótagokat. * — Ugy-e, a Népszövetség főtitkára Drumond ? — Nem, ő már Lemond I — Persze, hiszen olvastam is a »Körösvidékc-ben, hogy Benes reméli megkaparintani az újévben ezt az állást. — Benes-eb benes-etleg csalódik. * — Hát a rajnai tartomány kiürítése befejezett dolog ? — Igen. — Szó sem férhet már hozzá ? — Még Kleman-szó sem ! * — Mi válik az újévben a magyarromán perszonálunió híréből ? — Megkopik a sok forgatásban s azt hiszem, végül is csak a »perszóna« marad meg belőle — Bukarestben. * — Mi újság Amerikában ? Azt hiszem, ott szomorú szilveszterük •olt az embereknek. — Miért? Egyre ujabb rendeletekkel szigorítják a szesztilalmat. Sőt, most már az állatokra is kiterjesztették 1 — Igaz. Én ugyan ezt túlzásnak tartom, hiszen ha valaki már olyan részeg, akkor úgyis mindegy neki, hogy vonatkozik-e rá a szesztilalom, vagy nem. M. Visszaadják a lefoglalt Qadikötvényeket Budapest, december 31. Az annakidején lefoglalt hamis lebélyegzésü hadikölcsönkötvényeket visszaadják jogos tulajdonosaiknak. Az orvosi tudomány uf felfedezései London, dec. 31. Két orvos, aki egy évvel ezelőtt felfedezte a rák baktériumait, most állítólag a rákbetegség gyógyszerét is megtalálta. Berlin, dec. 31. Két hannoveri orvostanár felfedezte a veszettség uj ellenszerét, amelyet állatokon már fényes sikerrel próbáltak ki. Az uj ellenszert Lyssin-nek nevezték el. A tőzsdéről is kiszorította a pengő a koronát Budapest, december 31. A tőzsdén ma jegyezték utoljára koronaértékben az árfolyamokat. A külföldi tőzsdéken is ma jegyezték utoljára a magyar koronát. Rosenberg Samu a magyar nemzetet gyalázta Budapest, december 31. Rosenberg Samu debreceni kereskedőt, aki még a mult év folyamán becsmérlőleg nyilatkozott a magyarországi állapotokról, nemzetgyalázás miatt három hónapi fogházra ítélték, Letartóztattak egy olát> rendőrkapitányt Arad, december 31. A Kürtös határállomásról Lúgosra áthelyezett Krizsán György rendőrkapitányt letartóztatták és ellene hazaárulás büntette miatt megindították a bűnvádi eljárást. Mit dolgozott a városháza a mult évben ? Az 1926. év elmultával sikerült megszereznünk számokban azokat az adatokat, amelyek fényesen igazolják a városi tisztviselők igyekvő és megbecsülendő munkáját. A városháza 1926 évi munkáját igazoló adatok a következők: Beiktattak a közigazgatási iktatóba összesen 15350 darabot, az árvaszéki iktatóba 4200 darabot, azonkívül az adóhivatali iktatóba is több mint 15 ezer darabot. Kiadtak 5033 bizonyítványt, 270 gyári munkakönyvet. A bírósági kézbesítések száma 15 ezer, a cse lédügyi panaszok száma 231, az iparigazolványok száma 273, az ebmarások száma 103. Tanácsülés A folyó évi december hó 31-én tartott tanácsülésen a következő ügyeket intézték el. Iparigazolványt kaptak : Ralle Jeromos sütő, özv. Ferenc Andrásné kávéház, Lerner Jakabné korcsmai, Pischer Pál és Társa villanyszerelő és mechanikus, Grünvald Imre füszerkereskedő és Risdorfer Imre autófuvarozó iparra. Elutasította : Pfeifer Ábrahám sofőrtanfolyam létesítése iránti kérelmét. Építési engedélyt kaptak : Kovács vács Pál és Gazsó Pál. Telekeldarabolási engedélyt kaptak : Zahorán János, Marik Pál és Sótyi Pál. A városi nyomtatvány szállításra adott ajánlatok közül Gruber Dezső ajánlatát, az írószerekre dr. Gyöngyösy és könyvkötésre vonatkozó ajánlatok közül Muzslay ajánlatát fogadta el a tanács. Meghal a „részletüzlet" A korona stabilizálódásának megindultakor élelmes emberek ügyesen használták ki az alkalmat a lerongyolódott, pénztelenné vált közönségnek »részletűzletek« utján való >felruházására«. Sajnos, ezek a részletüzletek körülbelül 40—50 száza lékkai magasabb árakat vezettek be a készpénzáraknál, tehát valóságban kevés portékával, de annál több nehéz adóssággal ruházták fel a vevőket. Amióta a pengő bevonulásával egyidejűleg a kamatviszonyok megváltoztak, a részletüzletnek ez az idejét mult, terhes formája is megkapta halálos Ítéletét. Lealkonyodott az idegenből minden vidékre elkószált ügynököknek, akik már egész hadseregszámra jártak nyakukra a drága részletüzletek felkínálásával. A békebeli viszonyok visszatérésének egyik fontos előjele ez, amely nem kerülheti el a vásárló közönség figyelmét sem. Ma már odajutottunk, hogy a legkisebb pénzű ember sincs rászorulva arra, hogy ügynökök utján 40 —50 százalékos ráfizetéssel szerezze be szükségletét, mert a szolid, megbízható, jólfelszerelt helyi cégeknél sokkal kedvezőbben vásárolhat. Ezt bizonyítja a komoly helybeli cégek mai hirdetése is. Januárban hirdetik ki a föld- és házhelyrendezés ügyében az ítéletet Tájékoztatás okából ezúton közlöm az összes érdekeltekkel, hogy a mai nappal a tárgyalásokat befejeztem. Egyúttal közlöm, hogy a tárgyalóbizottsági javaslatot és az Ítéletet január hó első felében fogom kihirdetni. Ennek pontos határnapjáról az érdekelt felek hírlapi közzététel és dobszó utján nyernek értesítést. Békéscsaba, 1926 december 30. Dr. Szabó István közp. kir. járásbiró a tárgyaló bizottság vezetője. Kivonulnak az amerikai csapatok Nikaraguából Washington, dec. 31. Coolidge elnök beavatkozására a külügyi hi» vatal elrendelte az amerikai haderőknek Nicaraguából való visszarendelését. Ennek az intézkedésnek oka az, hogy Coolidge elnök szigorúan meg akarja óvni az Egyesült Államok absolut semlegességét. Néhány olyan ponton, ahol nagyobb amerikai érdekek forognak kockán, az amerikai polgárok védelmére kisebb őrségeket hagytak hátra. Hangverseny a gyermekvédelem javára Az idei szezon egyik legkiemelkedőbb eseménye zajlik le január 2-án este 8 órai kezdettel a Közmüvelődésháza nagytermében. Gegus Dániel rendőrfőtanácsos, a gyermekbiróság vezetője, a gyermekvédelem lelkes munkása ^Elkallódó magyar lelkek< cím alatt tartja meg érdekes gyermekvédelmi és irodalmi előadását Falus Margit operaénekesnő, a kiváló hangú mezzoszoprán, kinek minden egyes fellépése zenei életünk eseménye, operaáriák, Stransz, Schumann, Kacsóh Pongrác, Lavotta és Kurucz János müdalait énekli. Kernács Pál hegedűművész angolországi turnéja előtt Tartini—Ordogtrilla, Schubert: Ave Mária és Hubai Jenő Csárdajelenetét; Kósa György zeneszerző és zongoraművész Schumann, Pappilons és Liszt Court Damorját; Kernács István gordonkamüvésa Rubinstein: Melódie és Popper Mazurkáját játsza a tőle megszokott kivételes művészettel. Az est egyik kimagasló eseményének ígérkezik Mendelsohn triójának (d moll) megszólaltatása Kernács Pál, Kósa György és Kernács István művészi együttese által. A műsort összegezve, megállapíthatjuk, hogy ilyen művészi nívón álló programhoz már nagyon régen nem rolt szerencsénk. Jegyek 15.000 koronától 100.000 koronáig kaphatók Gesmey könyvkereskedésében. Köztisztviselők 50 százalék kedvezményben részesülnek.