Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) január-február • 1-47. szám
1927-02-01 / 25. szám
Békéscsaba, 1927 február 1 KSrSsvldélc A békéscsabai Hadröá Dr. Korniss tanácsnokot választották meg elnökké A „Hadröá" békéscsabai csoportja Tasárnap délelőtt tartotta meg rendes évi közgyűlését, amelynek legfőbb tárgypontja a tisztújítás volt. A Hadröá csabai csoportja élére olyan elnököt választottak, hogy a csoport működésében ezáltal uj, értékesebb korszakot nyitottak meg. Az uj elnök, akit egyhangú lelkesedéssel hozott határozat értelmében kértek fel az elnökség elvállalására, dr. Korniss Géza városi kulturtanácsnok. Alelnökké Rechnitzer Edét, ügyész szé dr. Fenyves Károlyt, a központi gyűlés kiküldötteinek dr. Korniss Gézát, Rechnitzer Edét, Kiss Jánost, Fischer Imrét és Paróczay Károlyt választották meg. Róna Károly általános megnyugvást keltve többszörösen megígérte, hogy a jövőben távol akarja tartani magát az egyesülettől. Az évi tagdijat hadirokkantak szá tnára 1-20 pengőben (15 000 korona), özvegyek számára 80 fillérben (10.000 korona) állapították meg. Kőváry Jenőt nemes adományáért hálából az alapító tagok sorába iktatták. A Békéscsabai Iparosbank Rt. évi rendes Közgyűlése Vasárnap délelőtt tartotta a Békéscsabai Iparosbank Rt. szokatlanul •agy és a múltban nem tapasztalt érdeklődés mellett évi rendes közgyűlését. Kovács Mihály elnök betfgsége miatt dr. Dzurik József, az intézet ügyésze vezette a gyűlést, amelyen a részvényesek 70 százaléka volt képviselve. Az elnök megnyitó beszédében rámutatott az iparos érdekekre s az összetartásban rejlő teremtő erőre, amely nemcsak az iparosok egyéni érdekét szolgálja, de az egész nemzetgazdaság sikeres életének alapvető tétele. Meskó Béla vezérigazgató felolvasta az igazgótóságnak az elmúlt év gazdasági életéről eleven képet nyújtó jelentését, melyet a közgyűlés elfogadott. Ezek után az igazgatóságnak és felügyelőbizottságnak adták meg a leimentést s a közgyűlés egyhangú határozattal az alábbi igazgatóságot és felügyelőbizottságot választotta meg: Az igazgatóság tagjai: Kovács Mihály, dr. Kovacsícs Dezső, dr. Dzurik József, Ellmann Adolf, Korán Endre, Lipták János, Molnár Mihály és hivatalánál fogva Meskó Béla vezérigazgató. A felügyelőbizottság tagjai: Vlcskó Lajos, Suhajda András és Kocziha Mihály. Ezen a héten a Badics és Radó gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. A Békésmegyei Általános Takarékpénztár R. T. évi közgyűlése Az intézet hatalmas fejlődése Igen népes közgyűlést tartott vasárnap délelőtt a Békésmegyei Ál talános Takarékpénztár Rt. A nagy befogadóképességű tanácstermet tel jesen megtöltötték a részvényesek. Beliczey Géza gazdasági főtaná csos, főrendiházi tag, elnök tör vényhozói működése miatt akadályoztatván, Csillag Ignácz alelnök nyitotta meg a határozatképesség megállapítása után a közgyűlést, Tartalmas szavak kíséretében jelentette be a gyűlésnek, hogy az intézet kiváló elnökét, Beliczey Gézát fő rendiházi taggá választották, egy ben javasolta, hogy a közgyűlés eb bői az alkalomból táviratilag szivé lyesen üdvözölje szeretett elnökét. A közgyűlés szűnni nem akaró lelkes éljenzés közepette fogadta el a javaslatot. Ezután felkérésére Wilhelm Ferenc cégvezető felolvasta az igazgatóság tartalmas, mindenre kite jedő évi jelentését, melyet Bohnert Jó zsef kormányfőtanácsos, vesérigaz gató állított össze A jelentős rész letesen beszámol az intézet multévi ténykedéséről, egyben kitűnő pénzügyi látásssal bírálja meg az or szág jelenlegi pénzügyi és gazdasági helyzetét és rámutat azokra a tényekre, melyek pénzügyi helyzetünket még mindig nehezítik, illetve amelyek ezeket a bajokat megszün tetnék. A jelentésből az intézet hatalmas fejlődése és gyarapodása állapitható meg, meiynek bizonyítékai azok a számadatok, melyeket a jelentés tartalmaz. Ezek szerint a betétállomány az előző évi 26 miiliádról közel HÍREK •— Az Evang. Leányegyesület bálrendező b zottsága tiszte,eitei kéri kedves ifjú vendégeit, hogy az eset leg nem dominóban táncolók is ál arccal szíveskedjenek megjelenni. A bevonulás, amely a bál látványosságának legérdekesebb mozzanata lesz, fél 10 órakor kezdődik — Asztalosok gyűlése A békéscsabai Asztalosmesterek Szakosztálya vasárnap gyűlést tartott, amelynek szónoka Füredi Lajos, az országos szakegyesület titkára volt. A budapesti kiküldött főként összetartásra buzdította a kisiparosságot nagy ér érdeklődéssel hallgatott előadásában. — Kondoros egyik állatorvosa Szarvasra megy. Alig egy hónapia telepedett le Kondoroson Pogány Béla állatorvos, aki most a szarvasi képviselőtestület legutóbb tartott gyűlésének határozata értelmében Szarvas községnél nyert alkalmazást. A távozó állatorvos, aki nagy gyakorlati tudását oklevelének megszerzése után 4 éven át a debreceni főiskolán szerezte, február 1-én hagyja el Kondorost, ahol pedig ezidő szerint, már a nagy határ miatt is feltétlenül szükség van két állatorvosra. 41 milliárd koronára emelkedett, mig az összes kihelyezések elérvén a 80 milliárdot, 37 miliárd koronányi emelkedést mutatnak az előző évivel szemben. összevéve mindent, az intézet üzieti forgalma a mult évben megközelítette a 1500 milliárd koronát Eri tiszta nyeresége 1200 millió koronát tesz ki, melyoől összevont részvé nyenkint 3 pengőt azaz 37.500 K osztalékot fizet már a mai naptól az intézet pénztára ós a medgyesegyházai fiók pénztára, valamint a Pesii Hazai Első Takarékpénztár Egyesület. Ezek a számadatok beszédes bizonyítékai annak a hatalmas fejlődésnek, amelyet a bank Bohnert József kormányfőtanácsos vezérigazgató páratlan szaktudásával és rátermettségével, valamint kiváló, munkát és faradságot nem kimélő közreműködésével elért. Segítőtársai voltak természetesen ebben a nehéz és sok gondot igénylő munká ban az igazgatóság tagjai és a tisztviselői kar. A felolvasott évi jelentést, zárszámadást, valamint a nyereség felosztására vonatkozó javaslatokat a Feiffer István által előterjesztett felügyelő bizottsági jelentés után a közgyűlés minden megjegyzés nélkül tudomásul vette, mely után Csillag Ignác a részvényesek nevében köszönetet mondott a tisztviselők ügybuzgó működéséért s a gyűlést berekesztette. — Jelmezbál Eleken. Az eieki Ipartestület szokásahoz híven az idén is megrendezi a jelmezbálat es pedig február 26-án, szombaton este. Igyekvő szorgalommal folynak immár az előkészületek, hogy a bál az előző éveknél is impozánsabb legyen. A bálra sikerült Hajdú József járási főszolgabtró nejét, dr. Szvidrán József tb. főszolgabíró nejét és Péczely Lajos községi főjegyző nejét a rendezőségnek fővédnökül megnyernie, amely körülmény egymagában is biztos garancia az est sikerére. A bálon nem csupán az iparosok, hanem a kereskedők s a társadalom más rétegei is résztvesznek. A bálnak kedves érdekessége már az is, hogy a nagyszámú rendezőgárdában mintegy 30 hölgy is szerepel, akiknek fáradhatatlan munkája előre is biztosítja a résztvevők jó szórakozását. A meghívók szétküldését a kö zeli napokban megkezdik. (T.) — A Békéscsaba — Erzsébethelyi Iparos Olvasókör rendes évi közgyűlését tartja február 2-án d. u. 3 órakor helyiségében, melyre a tagokat tisztelettel mehivja az Elnökség, — Tisztújítás a Békéscsabai Sakkörben. A Békéscsabai Sakkor vasárnap délután tartotta rendes közgyűlését Rétby Béla elnökletével. Tudomásul vették a beterjesztett jelentéseket, majd áttértek a tisztújításra. Újból megválasztották Réthy Béla elnököt, Kovács Károly és Kirschbaum Manó társelnököket, Illés Dávid titkárt, Szokolai Mihály pénztárost, Horváth Jenő háznagyot, továbbá jegyző lett Krupiczer Kálmán, ellenőr Vámos Sándor és játékmester Borbás Pál. A választmány kiegészítése után egy legközelebb tartandó háziverseny rendezését határozták el. Az évi tagdijat 4 pengőben állapították meg. — Az Evang. leányegyesQlet február hó másodikán, szerdán este este fél hét órakor szokásos vallásos összejövetelét megtartja. Elnökség. * Ügyvédi iroda áthelyezés. Dr. Dzurik József ^ügyvéd értesiti t. ügyfeleit, hogy irodáját Andrássyut 16 sz. alá (a Gécsházba) helyezte át. — Halál a spanyolra ! Zseniális, minden házban nélkülözhetetlen, olcsó és pompásan bevált levegőpermetezőkészQlék a >Nettolin«, a mely kölföldön is elismert kitűnő magyar találmány. Aki „Nettolin', készülékkel permetezi lakását, irodáját, minden járványt feltétlenül távol tart magától. A Nettolin fertőtlenítő készülék 20 peagőért kapható Békéscsabán a Wénich drogériában. Baktériumölő hatásáról a következő hiteles szakvélemény tanúskodik : „A Nettolin levegőpermetező és dezinficiáló folyadékkal végzett bakteriológiai vizsgálatok eredményéről a következőkben értesítem: A streptococcust, diphteriát 15 perc alatt, a staphylococcus pyog. aur.-t 30 perc alatt, a typhust, colit 45 perc alatt, a diplococcus pneumoniast 45 perc alatt, a tuberculosist 3 óra alatt ölte meg a Nettolin 2 százalékos vizes elegye. A szoba levegőjében uszó baktériumok számát a szétpermetezett Nettolin lényegesen megcsökkentí (kb. 1/6 ára szállítja le) s a lecsapott baktériumokat el is pusztítja. A Nettolin emellett a szoba levegőjét a kellemetlen szagú anyagoktól gyorsan megszabadítja s a szoba levegőjét ily módon lényegesen javitja, hőmérsékletét leszállítja. Dr. Andriika Viktor egyet, m, tanár, ad. junctus. törvényszéki hites vegyész. 1' — Az „Előre" közgyűlése. Az »Előre* M TE. vasárnap tanotia meg Fischer Imre elnöklete alatt közgyülesét, amelyet az elmúlt bét vasárnapjáról halasztottak el részvétlenség miatt. A felmentvény megadása után megtartották a tisztújítást. Az elnöki tisztséget nem töltötték be. A tisztújítás eredménye a következő : ügyv. elnök Fiscber Imre, intéző Filipinyi András, aki egyben alelnök is, pénztáros Zinner Jenő, ellenőr Nagy Sándor, szertáros Diószegi Mihály, pályagazda Krcsmárik Pál. A közgyűlés a titkári állást sem töltötte be. Ideiglenesen a titkári tisztet Ruhmann László tölti be. A hosszú közgyűlés csendben ért véget.