Körösvidék, 1927 (8. évfolyam) január-február • 1-47. szám
1927-01-01 / 1. szám
Békéscsaba, 1927. január 1. Ara 8 fillér Szombat VIII. évfolyam 1. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: 60. Sxövciaég Hivatalos lap fa Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN Felelősszerkesztő MIGEND DEZSŐ Előfizetési árak: Negyedévre 6 pengő. Egy hóra 2 pengő. Egyes szám ára 8 fillér. Uj esztendő (vk) Ma minden ember lelkében ugyanaz a gondolat nyugtalankodik. Mindenkinek gondolatában ugyanaz a kérdés csendül fel újra, meg újra : vájjon mit hoz az uj esztendő ? Milyen lesz az az év, amely most köszöntött reánk? Ezen töpreng az ember, ba ön* magának, vagy családjának sorsára gondol. És ez a kérdés kell, hogy foglalkoztassa ma azokat is, akik a köz szolgálatába, állították életüket: Vájjon mi lesz velünk, a közösséggel, mi lesz ezzel a szegény magyar nemzettel? Ha a jövendőre akarunk következtetni, akkor a múlttal kell számot vetnünk. Ugy, hogy ma csak természetes, hogy a jövőbe kívánkozó, a jövőt látni vágyó lelkünk azt mérlegeli : mit is igér a múlt ? Sok uj esztendő következett most egymás után, amelynek határánál aggódva, szívszorongva állottunk éppen azért, mert ha visszatekintettünk, a múltban nem leltünk sejpmi biztatót. De most mintha valahogyan másként volna. Alig merjük leírni, alig merjük kimondani, de ugy érezzük, hogy a múltban ma több ígéret, több biztatás van, mint a legutóbbi esztendők változásánál. A magyar égen mintha derengene. A sok zűrzavar, nyugtalanság, sok fájdalom után mintha kezdene megnyugodni ez a nemzet. Kétségtelen, hogy minden téren konszolidálódtunk. Még távol vagyunk ugyan a békebeli viszonyoktól, de bizonyos, hogy határozott léptekkel haladunk feléjük. A lelkek is kezdenek megnyugodni. Már nincsenek azok az éles ellentétek magyar és magyar között. Sőt a legutóbbi képviselőválasztások azt igazolják, hogy politikai téren is csaknem az egész nemzet egyformán gondolkodik. Letagadhatatlan, hogy erős a magyar egységre való törekvés. Külpolitikai horizontunk is biztató. Ott sincs áttörhetetlennek látszó sötétség. A gyűlölség, mely nemrég még perzselő erővel lobogott, lassankint csitul, csillapodik. — Szomszédainkra már tudunk gondolni gyötrő kin, gyűlölet nélkül is. Legalább gazdasági téren vannak már közöttünk bizonyos megegyezések. Ha pedig tekintetbe vesszük azt a minden öldalról észlelhető törekvést, amely velünk, letiprott magyarokkal szövetséget, barátságot keres, akkor egyenesen reménykeltőnek mondhatjuk a külfölddel való viszonyunkat. így állunk most az uj év küszöbén. A múltban, különösen a közelmúltban sok biztató, t^toritó, édes reménységet keltő jelenség van. Ugy hogy ha nem is elbizakodottan, de bizalommal léphetjük át ezt a küszöböt. De ne feledjük el, hogy a múltból tanulnunk is kell. Meg kell elsősorban azt tanulnunk, hogy a széthúzás mindig katasztrófát, az összefogás mindig boldogságot jelent Meg kell tehát becsülnünk azt az egységet, amely már kezdi összekovácsolni egy táborba a magyart. Minden ember kell, hogy ennek az egymásratalálásnak, testvéri összefogásnak apostola legyen. Ez az első fontos lépés. A második pedig a munka. Az igazi konszolidáció akkor áll majd be, amikor mindenki becsületesen fog dolgozni. A legzüllöttebb, a legsiralmasabb az a kor, amelynek fiai dőzsölnek, henyélnek; a legboldogabb pedig az, amelyben mindenki V jíti a maga hivatását. A n.í teljes konszolidációnkat is át. tere-n-i;meg, ha minden épkézláb ember dologhoz lát. Nem fontos, hogy mit dolgozik, csak dolgozzék. Ne legyen ebben az országban egyetlen lélek sem, amely ne találna örömet és igaz gyönyörűséget a munkában — akkor lesz magyar jövendő. Ha ezeket az erényeket hozzuk magunkkal az uj esztendőbe, ha összetartás, egyetértés és munka lesz jelszavunk, életünk, vezéreszménk, akkor egész bizonyos, hogy lesz végre igazán, egészen boldog uj esztendőnk! Uj lázadás tört ki Görögországban Szaloniki, december 31. A szaloniki-i helyőrség fellázadt és Athén felé való előnyomulásra készül. A lázadók a kormányt meg akarják buktatni és helyébe katonai diktatúrát akarnak léptetni. Elmaradt a pénteki minisztertanács Budapest, december 31. Minthogy a miniszterek legnagyobb része nem tartózkodik a fővárosban, a ma esti minisztertanács elmarad és a legközelebbi minisztertanácsot a jövő hét péntekjén tartják. Ekkor fognak véglegesen dönteni arról, hogy a kormányzónak kiket terjesszenek elő a felsőházba való kinevezés céljából. Magyar agrárpolitika Mayer János földmívelésügyi miniszter nyilatkozata Mayer János földmívelésügyi miniszter a magyar kormányzati agrárpolitika legközelebbi feladatai, ról ezeket mondotta: A vezetésemre bizott tárca keretében a legsürgősebb teendőnek tartom a mezőgazdasági termelés, valamint a földbirtok birtokolása biztonságának a helyreállítását. E célból kívánatosnak tartom, hogy a földbirtokrendezési munkálatok minél előbb befejezést nyerjenek. Nagyfontosságú kérdés a földbirtokreform pénzügyi részének a megoldása. Ezen a téren kívánatosnak tartom a földbirtokreformtörvény 44. §-ának — amelyszerint a birtokpolitikai célokra való megváltás teljes kártalanítással történjék — érvényhez jutását. Kívánatosnak tartom e célból, hogy a megváltást szenvedők kártalanítására a vagyonváltságföldekért befolyó öszszegek is igénybe vétessenek. Két uj törvényjavaslat Az országgyűlés összeülése alkalmával egyelőre két fontosabb törvényjavaslatot kívánok benyújtani. Az egyik az állategészségügyi törvényjavaslat, amely az e téren régóta rendezésre váró kérdéseket fogja szabályozni. Állategészségügyi viszonyaink ugyanis az 1888. évi VII. törvénycikkel szabályoztatott. Harmincnyolc év eltelte után szükségessé vált ennek a fontos kérdésnek az ujabb szabályozása, különös tekintettel az állattenyésztés mezőés nemzetgazdasági fontosságára és a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének a fejlesztésére. Az állategészségügyi egyezményekneka szomszédállamokkal való megkötése tárgyalásánál mutatkoztak azok a nehézségek, amelyek az elavult törvényes rendelkezésekből folytak és ezért is halaszthatatlan szükség, hogy az állategészségügy a mai kornak megfelelően szabályoztassék. A másik fontos törvényjavaslat az állami vizberukázásokról szól. Az 1908. évi vizi beruházási törvény az állami kezelés alatt álló vizek szabályozását határozta el egy húszéves beruházási terv alapján. A közbeeső háború, továbbá a trianoni határ ezt a törvényt, valamint az annak alapján készült vizi beruházási terveket halomra döntötte és igy ennek pót lásáról kellett gondoskodnunk az előbb említett törvényjavaslattal, amely a keretébe eső munkál&toknak a végrehajtását 15 évre tervezi. Terményértékesités — A termény értékesítésének előmozdítása céljából meginditott akciónk semmi mást nem célzott, mint azt, hogy Megfelelően biztosítsa az értékesítést, különösen azokon a területeken, amelyeket a legális kereskedelem elhanyagolt, vagy a nem legális kereskedelem kellő verseny hiányában kihasznált és igy a terményeket a piaci árnál jóval alacsonyabb áron vásárolta össze. A békeévekben a célt szolgáló szövetkezeti gabonaraktári hálozatot ismét működésbe hoztuk. Az akció 1926 junius hó elején vette kezdetét és ma ott tartunk, hogy kerekszámban, 50 szervezet kapcsolódott be a gabonaértékesitési akcióba, amelyek az idei szezonban 4000 vagonra menő gabonaforgalmat bonyolítottak le és a kereskedelem által elhanyagolt vidékeken az árak egészséges kialakulásában igen jótékonyan szóltak be. — A szabolcsi burgonyaértékesités megszervezésére az adott okot, hogy ott a magántevékenység a mult években annyira stagnált, hogy a termés értékesítése alig vált lehetővé, ami a termelőkre nézve óriási károsodással járt. A szövetkezet ma sikerrel működik és a termelők érdekeit jótékonyan szolgálja. Ugyanez az eset áll a makói hagymaértékesités megszervezésénél, ahol szintén a termelők kívánságára, indult meg az akció a privát tevékenység lanyhulása miatt. — A gyümölcs és zöldség értékesítése terén Kecskeméten szerveztük meg az „Alföld" cimü gyümölcs- és zöldségértékesitő szövetkezetet. Ez a szervünk — sajnos — csak junius havában kezdte meg a működését, amelynek következménye az volt, hogy az értékesítés megszervezése és a külföldi piacok megszerzése terén, a szövetkezet, a kezdeményező lépéseket is csak kis töredékben volt képes megtenni és igy a hozzáfűzött teményeket teljes mértékben beváltani nem tudta. Az összes forgalma a szövetkezetnek az idei nyári szezonban mindössze 160 vagont tett ki, azonban ez a forgalom is elég volt arra, hogy szembetűnően dokumentálja a külföldi piacokon azt a tendenciát, amelyet Magyarország a jövőben a gyümölcs- és zöldségexportja terén követni fog. A gyümölcs és zöldségexportnál bevezettük a nemzetközi szokásoknak megfelelő rendszert; modern, szellőző berendezéssel ellátott kocsikban száilitunk, amelyeknek futási időtartamát a legrövidebb időre kívánjuk szabni és igy a nemzetközi forgalomban annyira kívánatos megbízhatósági követetményeknek is eleget fogunk tenni.