Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) október-december • 220-296. szám
1926-12-21 / 289. szám
Békéscsaba, 1926 december 21 KörösvMéK 3 A Békésmegyei Közművelődési Egyesölei képkiállitása Gyulán B hó 19 én, vasárnap délelőtt 11 órakor a megye és Qyula városának szépszámú és előkelő közönsége előtt nyitotta meg dr. Kovacsics Dezső főispán a Békésmegyei Közművelődési Egyesület ez évi karácsonyi képzőművészeti tárlatát. Magasszárnyalásu, de közvetlen szavakkal üdvözölte a főispán az egyesület keretén belül tömörült képzőművészeket, különösképen kiemelve a szomszédos békéscsabai, továbbá a megyéntuli művészeket, azon reánk nézve is igen örvendetes megállapítást téve, hogy őszinte örömének kell kifejezést adnia, hogy Barkász Lajos és Tornyai János mellett üdvözölheti Békéscsaba vá rosának és egyben Békésmegye rep> rezentánsának, a már teljesen arrivált Wagner Józsefnek megjelenését. A főispán mély hatást keltő beszéde atán a megjelentek nagy el ismeréssel nyilatkoztak a kiállított képekről és szobrokról s amit mi békéscsabaiak igen jólesően könyvelhetünk el, Wagner mester bárom képét szinte az első pillanatban meg vették s a vevők között szerepei legelsősorban maga Qyula városa. A kiállító művészek között — minden lokál-patriotizmustól mentesen — megállapíthatjuk Wagner József ugrásszerű haladását és szinte csodálattal eltöltő szorgalmát abból is, hogy a csak másfél hónappal ezelőtt rendezett itthoni kiállítása óta, erre a kiállításra több mint harminc darab uj remekmüvet készített el. Kiemelkedő művészi egyéniségei a kiállításnak még Barkász Lajos az ő begyi tájaival és sok erdei levegőt lehelő finom képeivel, továbbá Tor nyai János, akinek különösen fino mak és sok szeretettel megfestett képei a téli tájak s a Szeged-környéki tájképei. Páber József és Sain Márton oros házi festőket már békéscsabai szereplésükből kifolyólag is ismerjük. Különös figyelmet érdemel azonban a gyulai piktorok között Szilágyi István előretörése, akinek „A hajnal" cimü kompozíciója valóban tökéletes. Igen kedvesek és sok hangulatot áb rázolók a vizfestményei is. Láttunk továbbá egy fiatal festőt is, Kohán Györgyöt, akinek különösen a „Kansági szélmalom" cimü aquarellje nagyon biztató fejlődés perspektíváját nyújtja. Ügyesen illeszkedik be az együttesbe Biró Qyörgy pár rajza és Firtosi József Dezső „Műterem sarok" cimü olajfestménye. Sok figyelmet érdemel Técsy László szimpatikus szobrászművész kiállított pár gipszszobra és bronzplakettje, amelyek mindegyike egy vérbeli és szakavatott művész contemplatív lelkivilágát s finom vésőjét dicséri. A végén pedig illőnek tartjuk megemlíteni, hogy a kiállítás ilyen nívóssá tételén legtöbbet fáradozott dr. Szilágyi László gyulai rendőrtanácsos és Hegedűs István betegsegélyző pénztári igazgató, akik éjt nappallá téve buzgólkodtak azon, hogy a kiállítás minél teljesebb számú és minél magasabb színvonalú legyen s fáradozásuknak meg is volt az eredménye, mert Gyulán ilyen nivós ki állítás az utóbbi években nem volt. KÖZGAZDASÁG A szövetkezeti kamatpolitika III. Különösen ez az időszak volt az, amikor szövetkezeteink a legérdemdusabb munkásságot fejtették ki nemcsak tagjaikkal, hanem az ország összlakosságával szemben is, mert legelsősorban a hitelszövetkezeti munka volt az, amely az országos kamatviszonyokat tervszerűen leépíteni igyekezett éspedig sikerrel. E helyen emlékezem meg arról a szinte jótékonyságnak mondható munkáról, melyet a szövetkezetek a különféle, úgynevezett akcióhitelek nyújtása és lebonyolítása terén végeztek. Hogy ezek különös jelentősége kidomborodjék, felemlitem, hogy az 1925. évi vetőmaghiteleket 13 százalékkal folyósítottuk akkor, midőn az általános kamatláb még 22 százalék, sőt ennél magasabb volt. Nem. különben 9 százalék mellett folyósítottuk a beruházási kötelezvényhiteleket akkor, amikor más kamatláb 16—18 százalék volt, mig a betétkamat ugyanakkor 10—12 százalék volt. Jelenleg Békés- és Biharvármegyék árvizsujtotta lakossága részére folyósítottunk és folyósítunk vetőmeghitelt 7 százalék kamat mel- lett ugyanakkor, midőn az általános érvényű betétkamat 8—9 százalék körül mozog. Ezt a munkát azétí a félszázalékért, melyet ezen előbb emiitett kölcsönügyletek lebonyolításánál élvezünk, bizonyára kevés intézet vállalta volna, különösen, ha tekintetbe vesszük azt a körülményt, hogy az említett kölcsönök alig pár százezer koronás de egy-két millió koronás tételekben kerülnek folyósításra. Ez a körülmény igazolja legjobban, hogy a hitelszövetkezetekre legelsősorban szükség van, másodsorban, hogy azok feladataikat mindenkor pontosan és lelkiismeretesen teljesítették és hivatásuk teljes magaslatán állottak. Igaz ugyan, hogy minden hiteligényt a szövetkezetek a rendelkezésükre álló csekély tőkéből kielégíteni nem képesek Mindamellett nyugodtan merem áliitani, hogy a szövetkezetek, az adott viszonyok mellett, helyesen oldották meg feladatukat, mert az Országos Központi Hitelszövetkezettel teljes egyetértésben elérték azt a célt, hogy minden egyes kölcsönt igénybevevő egyén kölcsöne után mérsékeltebb kamatot fizetett még akkor is, ha kölcsönét nem a szövetkezetnél, hanem más intézetnél vette fel s ez az érdem feltétlenül a szövetkezeteké. Sajnos, azonban szövetkezeteink tőkeereje különösen az utóbbi időben mintha a kimerülés jeleit mutatta volna. A tőkeképzés s ennek alapján a hitelkeretek bővítése oly lassú léptekben halad előre, hogy a mind nagyobb hiteligények kielégítése szövetkezeteink útjába szinte leküzdhetetlen akadályokat gördít s ez mindenesetre erős kihatással van az általános kamatviszonyokra is. « INGYEN adjuk minden előfizetőnknek a .Körösvidék" nagy képes naptárát Ne adjon tehát pénzt naptárra őn se, hanem lépjen be azonnal a „Körösvidék" napilap előfizetőinek hatalmas táborába. A „Körösvidék" napilap négy vármegye területén, 47 község és város mindennapi újságja, amelyet minden reggel szívesen vár és örömmel olvas minden gazda, iparos, munkás, keresked'í és tisztviselő eg aránt, mert „Körösvidék" a Kőrösök egész vidékének tiszta tükre, bátor szószólója, igazmondó tájékoztatója, önzetlen tanácsadója, kedvelt szórakoztatója és igy mindenki megtalálja benne a legszükszégesebbet és a legérdekesebbet. A „Körösvidék" a messzi külföldről és az egész országból összefutó rádióhirszolgálatával és gazdasági tudósításaival mindenütt megelőzi a pesti lapokat, amelyeknél sokkal olcsóbb is ! Előfizetési ára: Egy őóra 25,000 K Negyedévre 75,OOO K Minden előfizető havonként egy 10 szóig terjedő ingyenes apróhirdetést tehet közzé a „Körösvidék" bármely köznapi számában. Négy vármegye közönsége a „Körösvidék" • ben hirdet es a „Körösvidék" hirdetései alapján szerzi be szükségleteit 1 Előfizetőinknek, mint minden évben, ugy az idén is nagy képes ajándék naptárt adunk; amely gazdag közérdekű és szórakoztató, gyönyörködtető és hasznos anyagával minden eddigit felülmúl. Még most szíveskedjék beküldeni előfizetését, hogy hatezer példányban készülő naptárunkból Önnek is juttathassunk ! „Körösvidék u kiadóhivatala Békéscsaba, Szent István-tér 18. Kedden és szerdán Fél 7 és fél 9 órakor VILÁGÉGÉS First National attrakció 7 felvonásban. Főszereplők: Banche Síueet és Ben Lyon. A világháború romantikáját, a világháborúnak az ágyúdörgés zajában lefolyt emberi epizódjait eddig alig vitték filmre. A filmírók és rendezők ugy érezték, hogy a közönség nem akar tudni és hallani a háborúról, mely 4 éven át kínozta s nem mertek hozzányúlni a témához. A z idő azonban minden sebet behegges zt, a fájdalmak elnémulnak s lassanként hozzá lehet nyúlni a XX. század leghatalmasabb témájához, a világháborúhoz. — A „Világégés" cselekménye vidám, gördülékeny, tele van a szerelem ragyogásával. A rendező a szivén keresztül alkotja meg müveit. A képek finomsága a festői összhangot nyújtják, a színezés olyan, mintha aranyköd ömlene el rajtuk. Csütörtökön Mociste az oroszlánKetrecben 10 fejezet e gX világcirkus z izgalmas életéből. Pénteken Nincs előadás Buster és a uetélytáps Siee és a labdasport 2—2 felvonásos sláger bohózat Qaumont hipadó