Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) október-december • 220-296. szám

1926-12-18 / 287. szám

382 Körösvidék Békéscsaba, 1926. december 21. Megérkezett o karácsonyfa v. Szöllőssy József és Weisz Kálmán cégnél Thurzó-utca 1. szám alatt megtekinthető. Olcsó árak. — Viszonteladóknak nagy árkedvezmény. Van szerencsém az autó és traktor vezetést tanulni óhajtó urak figyelmét felhivni arra, hogy eddig Békéscsaba és környékén nem létező hatósági­lag engedélyezett gépjárművezető iskolát szerveztem. Tehát ne mél­tóztassanak összetéveszteni a hiányos tanítási rendszerrel beál­lított zugiskolákkal és tanfolya­mokkal. Sikeres vizsgára ele­gendő garancia már az is, hogy 27 éves gyakorlattal birok, ez idő alatt mint autógyári művezető működtem és 6—700 gya­kornokot képeztem ki sike­res vizsgára. Oly uraknak, valamint hölgyeknek, kik napközben elfoglaltságuk miatt nem jelenhetnének meg, esti órákban tartok előadást. Iskolám előnyei : a sikeres vizsga és az eddig nem létező olcsó tandif. Tanterem a Korona kávéház egy elkülönített termé­ben van, hol az első kurzusra ja­nuár l-ig jelentkezőket minden délután 2—5-ig fogadok. — Mély tisztelettel PFEÍFER ALBERT. Telefon 78. VÉNUSZ BRBRKLINIKR Jauit babákat, a leg­szebb babaparókákat héssiti a legolcsóbb árait meilett. Andrássy-ut 7, Kocziszky-palota. CsjernyikPál géperőre berendezett asztalos ipartelepe Békéscsaba, Ki­nizsi-u. 12. Vállal épület- és butor­m un kát, famegmun­kálást olcsón és pontosan Fővárosi butorkeresk. részvénytársaság Keres megfelelő üz­lethelyiséggel ren­delkező egyént bi­zományi lerakat ve­zetésére. Ajánlatokat kérjük „Biztos megélhetés" jeli­gére Rudolf Mosse hirdetőirodába Budapest IV., Váci-utca 18. P!!!!ii!!!!ii!i!!ii!!!M ; A karácsonyi ünnepekre és újévre j | kedvezményes áron kapható =j§ bor, sör és pálinka*} I a Vendéglősök pincéjében. | • Tisztelettel felhívjuk a vevőközönség b. figyelmét, hogy szük­| ségleteiket legolcsóbban nálunk szerezhetik be. |§| Vendéglősök Rt. ~M. !!!í!i!l!iii!!íiiiíi!íiií!!í^ I • II íj Karácsonyi és újévi ékszerajándékok .üü, fi Kedvező fizetési feltételek ó 6 Iliin nagy választékban legolcsóbban jilljj Klein Izsó órás és ékszerésznél üli B csaba, Andrássy-ut 18. Gólyaáruház mellett • !! > óra és ékszerjavitások olcsón )|jjjl és pontosan eszközöltetnek. Iji!! fi 4 Karácsonyi ajándékok! Manicür, fésii, illatszer, kazetták, szappanok, kölnivizek s egyéb toilette cikkek. Karácsonyfadíszek, gyertyák, csillagszórók Wénich Lajos drogériájában Békéscsaba, Szent István-tér 16. 0 Reich Vilmos paplan- és matracipar Békéscsaba, Irányi-utca 10. szám, Weisz-há z | Közismerten a legjobb kivitelben készitek és raktáron tartok | paplant, plümot, matracot, seszlont,\ melyek a legkényesebb igényeket is kielégítik ugy minőségben, mii kivitelben. Munkáim az 1924. és 1926. évi békéscsabai ipari ésk< reskedelmi kiállításon kamarai díszoklevéllel lettek kitüntetve. I I Gyümölcsfáinkat I télen védjük a betegségek ellen! fákat, azután a sebhelyeket kenjük be Almola vértetükátránnyal. Fagymentes időben'permetez­zük meg fáinkat Endá-vaL Először tisztogassuk meg a A téli araszolok ellen a fa­törzsre helyezzünk Hiberna enyvgyürüt. Növendékjószágainknak, fő­leg sertéseknek, adjunk Futort-t. Minden szerek, továbbá permetezők és egyéb segédeszkö­zök gyári áron kaphatók a CHINOIN RT. lerakatánál, a Békéscsabai Faiskola és Kertgazdaság Rt-nál Békéscsaba, Andrássy-ut 2. Szaktanácsok ingyen ! • Karácsonyi DjálHléRUl kap: minden szaküzlet- és drogériában egy eredeti Niiy" önborotva amerikai „AlUi készüléket ha most ffflf" P c n£®' hat darab ffilltll vásárol. Főelárusitó: Gaiduschek Nándor Bndapest, Andrássy-ut 32. szám. Mindennemű acéláruit nagyban 1 Csorváson( Békésmegye) közvetlen a vasutiállomás mellett fekvő 67 vagy 127 hold • r • rr r • • /*• • 1 1 jominosegu fold — esetleg kisebb részletekben is — eladó. Értekezni lehet a tulajdonosnál dr. Hajnal József orvosnál Békésen. SINGÉ va ri^gép motorral és varrófénnyaf a l8ghe8zno»«bb karácsonyi ajá ndék. 8lng«r varrógép részv.tárm. Békéscsaba, Andrássy-ut 11. BÉKÉSCSABAI KISQAZDAK SZÖVETKEZETE septésbizományi osztálya. Átveszünk a budapest-ferenc­városi sertésvásáron leendő értékesítésre sertéseket. Első­rendű összeköttetéseink foly­tán garantáljuk a sertések leg­magasabb napiáron való érté­kesítését. Részletes feltételek megtudhatók a Békéscsabai Kisgazdák Szövetkezeténél (Nagysziktér) Fiűvelem! szab. téglagyártó gépeinkre Fidvelem! Zf 1 Már másnap lehet építkezni a gyártott téglákkal / Naponta kb. 1400—1800 drb-ot készít. Előállítási költség drb-kint kb. 100 K. masnap lenet építkezni a gyártott téglákkal A gyártásra bárhol található természetes föld felhasználható. Raktárunkon működésben bemutatjuk Olcsó ár. Kedvező fizetési feltételek I Motor Részvénytársaság Békéscsaba, Sszt. István-tér 20. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents