Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) október-december • 220-296. szám

1926-10-07 / 227. szám

Békéscsaba, 1926. október 10. Körösvidék 7 — Teljes nevet kell írni az üzleti cégtáblára. Figyelmeztetik az érdekelt iparosokat és kereske­dőket, hogy az 1922. XII. t.-c. 56. § a szerint az üzlettulajdonos cég­tábláján családi és utónevét (tehát teljes nevet) köteles kiirni. Értesülé. sünk szerint ezen törvényes intéz­kedés betartását a közeljövőben el­lenőrzik s mindazok ellen, akik a rendelkezésnek nem tesznek eleget, kibágási eljárást indítanak. — A Bocskay-korona visszaszerzését Szeged város is pártolja. Hajdúszoboszló város közönsége tudvalevőleg mozgalmat indított aziránt, hogy Bocskay fejedelem­nek koronáját, mely jelenleg egyik bécsi muzeumban van, visszaszerezze. Hajdú­szoboszló e mozgalomba belevonni kívánja Szegedet is, mire egy köriratban kérte fel a várost. A szegedi tanács a kérelmet pár­tolólag terjeszti a közgyűlés elé. — Félnek a csehek, hogy az elrabolt birtokokat meg kell fizetni. Prágából jelentik: Cseh kormánykörökben aggodal­mat keltett az a hágai döntés, mely szerint Lengyelországnak kártérítést kell fizetnie a külföldiektől elkobzott birtokokért. Attól télnek, hogy a hágai biróság őket is kár­térítésre kötelezi s akkor majdnem négy milliárd cseh koronát kell kifizetniök. — Szigorú intézkedések Romániában a külföldiek ellen. Bukarestből jelentik: Az oláh nacionalisták erélyes intézkedé­seket követelnek a külföldiek ellen, mert szerintük az ott tartózkodó idegenek zsa­rolják az oláhságot és erkölcstelenséget terjesztenek. A hatóságok már intézkedtek is, hogy külföldiek munkát ne kaphassa­nak. A vállalatoknak tilos olyan munkást alkalmazni, akinek csak 30 napi érvényes­ségű útlevele van. — Németországi gazdák Sze­geden. Kedden este a féltíz órai gyorsvonattal 58 németországi gazda érkezett Szegedre. A német gaz­dák szerdán délelőtt a városháza közgyűlési termében gyűltek ösz­sze, ahol Tonelli Sándor dr., a kereskedelmi és iparkamara főtit­kára előadást tartott nekik Szeged városáról és a paprikakereskede­lemről. Utána a vendégek a mező­gazdasági intézet sziktelepét látogat­ták meg, majd megnézték a nép­rajzi muzeumot és a város egyéb nevezetességeit. Délután a német gazdák a szegedi paprikatermelést és feldolgozást tanulmányozták, majd még aznap elutaztak Mezőhegyesre. — A békéscsabai Stefánia Szövetség múltkori nyugtázásával kapcsolatosan még az alábbi nemes adományokért mond há­lás köszönetet: Viski Hermann 1 padló­festék, Balog Zsigáné Ádám Piroska egy paplan két huzattal, N. N. 5 kgr. cukor. — Útépítés és utjavitás Öcsö­dön. Öcsódi munkatársunk írja: Öcsödön a község északi szélétől a Körös hidjáig, mintegy 1 km. hosszúságban a vármegye a régi rossz kövezetü ut javítását rendelte el. Serényen folyik a munka s a rossz járhatatlan kövezetü utat egy modern, betonút fogja nemso­kara felváltani. Mint hírlik, 2 éven belül a szomszéd Mesterszállás köz­ség határáig fog ez ut kiépülni s ha Jásznagykunszolnok vármegye és Mesterszállástól kiépítené a jelen­legi földutat — ugy Öcsöd bekap­csolódik legalább járható müutjá­val a szomszéd vármegye forgal­mába. Ha még vasútja is lenne e szép nagy magyar falu, melynek népe óhajtja a haladást, rohamo­san virágzásnak indulna. * Elhályasodásnál, köszvénynél és cukorbetegségnél a természetes „Ferenc József" keserűvíz javítja a gyomor és belek működését. Az anyagcserebántalmak gyógyító el­járásainak több kutatója megállapí­totta, hogy a Ferencjózsef viz-kura nagyon szép eredményhez vezet. Kapható gyógyszertárakban, dro­gériákban és füszerüzletekben. * Ha szép, jó és olcsó női- és férfikalapot akar venni, akkor csak Oskovics Testvérekhez men­jen Baross-utca 14. szám alá. Relle Gabriella a m. kir. Operaház művésznője. Király Ernő Kurucz János dalköltő, zeneszerző együttes estélye Békés csabán a Városi Szính ázban 1926 okt. 10-én, vasárnap. ií Király Ernő legújabb hires Á Kurucz János Amerikában világ­^ sikert aratott brilliáns műsora Jazz-band és char­leston interpretációk jeleneté fi Király Ernő cigánnyal P Kurucz JállOS zongorakíséretével magyar dalokat énekel Relle Gabriella műsora: 1. Pillangó kisasszony. 2. Tosca. 3. Zsidónő. 4. Parasztbecsület. 5. DienzI: Liliomszál. 6. Tarnay : Miért oly későn. 7. Farkas J. s Ha elér hozzád. 8. Hervadó rózsák közt. 9. Piros rózsa. 10. Kuruc dalok. Helyárak lo-5o ezerig (minden adóval) Jegyek Gesmey könyvkereskedésében. Telefon 2—12. Jegyelőjegyzések Engel hirlapirodában is. Teleion 2—33. Naponta friss csemege felvágottak, sajtok, cukorka és csokoládéáruk 1 liter Fourmint 17,000 K 1 liter Schiller 17,000 K beszerezhetők Hoffmann és Iványi Füszerkereskedelmi RT. Békéscsaba, Andrássy-ut 17 szám alatt. HEH! mTmmmmrmmrmm ÉÉtÉUWÉtÉMi^AMÉÉMMMU Csütörtökön és pénteken Fél 7 és fél 9 órakor MODERN LEÁNIJOK Történet a mai leányokról. A béke, a kölcsönös szeretet és a tiszta élet nyugalmát hirdeti e film akkor, amidőn bemutatja három fiatal leány könnyelmű gondolkozását és az élet örömei után ualó uágyódást. Modern leányok modrn élet­módját látják a uiláguárosi életnek ezer és ezer szórakózásaiban, kik nem okulua az élet tapasztalatain és az előttük léuő példákon, meg­gondolatlanul rohannak a léha örö­mök és szórakozások után, hogy az utolsó pillanatban anyjuk intő sza­uának igazát lássák. Szombat és uasápnap Tempó sportvígjáték 6 felv-ban. Főszereplő Biberó Sátán völgye vadnyugati történet. Főszereplő Tom Mix Fox attrakció 1 Holdkóros a babám Csak a fejét Amerikai sláger burleszkek Magyar Híradó Kedden és szerdán Világattrakció Zola Emil regénye 10 fejezetben Nantas A francia színművészet reprezentán­sainak fősze• replésével. — Leesett a templomtetőről és sértetlen maradt. Szerencsés végű baleset történt Gerócs József nagykanizsai ácssegéddel. A plébá­niatemplom restaurálásánál dolgo­zott és a tetőzeten, mikor az állvá­nyokat bontották, egy vizes cseré­pen megcsúszva, lezuhant a tetőről. Látva, hogy nincs mibe kapaszkod­nia — mint később maga beszélte el — arra igyekezett, hogy talpra­essék. Ez sikerült is, mert a 10—12 méter magasságból lezuhanva csak jelentéktelen horzsolásokat szenve­dett. Saját lábán ment el a kór­házba, ahol bekötözték. — Műkedvelő pénzhamisítók bankói a forgalomban. Budapest­ről jelentik : Az utóbbi időben mint­egy 2 darab 100 ezer koronás és 5 darab 50 ezer koronás kézirajzzal készült, könnyen felismerhető ha­misítványt hozott ismeretlen férfi forgalomba az utcai árusoknál és trafikokban. A hamisítványok kö zönséges fehérpapiron készültek. Az első oldal szövege és a női feje tussrajz, a keretrajz színes ceruzá­val készült és az eredetinél finom rajzvonalak a hamisítványon dur­ván utánzottak ugy, hogy a rajz teljesen elmosódott. A hátsó oldalon a keretrajz ugyanolyan kivitelű, mint az elsőn, az értékjelzés szövegbetüi szines tintával utánzottak. — Három országos attrakció egy estén. Három országos nevü művész szerepel vasárnap együtt a békéscsabai színházban. Relle Gab­riella, a M. Kir. Operaház kiváló művésznője, akit Békéccsaba zene­értő közönsége már igen előnyö­sen ismer a legszebb operaáriák egész sorozatát fogja énekelni ezen a kivételes estélyen, amelynek min­den egyes száma brilliáns. Az es­tély második attrakciója Király Ernő szereplése. A Jmüsor egyik részé­ben magyar dalokat énekel, a mű­sor másik részében mulat cigány­nyal és pezsgővel. Kuruc János az estély harmadik szenzációja, A kö­zönség jól ismeri világhírű gyönyörű dalait. Most jött vissza Amerikából Kuruc János és Békéscsabán be fogjn mutatni a vasárnapi estélyen Amerikában osztatlan sikert aratott gyönyörű műsorát. Érthető, hogy a vasárnapi estély iránt hatalmas ér­deklődés nyilvánul meg és egészen bizonyos, hogy a színházat zsúfo­lásig megtöltő közönség fogja ün­nepelni mind a három művészt. Az estély belépőjegyei Gesmeynél kap­hatók. Előjegyzésben Engel hirlap­irodában is. — Október 30-ig váltják be az ezüst pénzeket. A Magyar Nemzeti Bank ma megjelent hirdetménye szerint az ezüst pénzek beváltásá­nak a végső határidejét október hó 30-ában állapítja meg. A hirdetmény szerint a beváltási árak ezideig a következők: 1 koronás darabonkint 5350, 2 koronás darabonkint 10.700, 1 forintos 14.050, 5 koronás 27.800. Az árak tehát alatta maradnak az eddig érvényben volt beváltási árak­nak, — Országos vásár Szarvason. A legközelebbi országos vásár Szarvas nagyközségben október hő 15—16—17—18-án lesz. A vásárra mindenféle állat felhajtható. Kereskedelmi iskolát uég^ zett szépirásu gyakornok alkalmazást nyerhet. Cim a hiadóhioatalban. 6262

Next

/
Thumbnails
Contents