Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) október-december • 220-296. szám

1926-12-04 / 276. szám

Békéscsaba, 1926 december 11 Körösvidélc 3 Befejeződött az ujkigyósi sakkverseny A közel két hétig tartó ujkigyósi sakkverseny utolsó fordulójában Ba­kos ellen Szijjártó Szabónak sikerült a francia csereválogatottal döntet­lent elérnie és igy az egész ver­senyben szenzációsan szerepelt Ba­kos az utolsó pillanatban kénytelen volt Krivosnak engedni át az első­séget, aki Csatlós ellen győzött. A második hely is minden körül­mények között is olyan nagyfokú fejlődésképességét bizonyítja a gyu­lai reprezentánsnak, hogy további szereplése elé is csak a legnagyobb várakozással tekinthetünk. A Lon­donba kiküldendő négyes csapat vá­logató versenyére Bakost feltétlenül meg kell hivnia a fővárosnak, ahol hisszük, hogy szintén méltóan fogja helyét megállni. A harmadik-negyedik helyet a má­sik budapesti olimpikon, Jakab Szij­jártó Szabóval együtt foglalta le ma­gának, Sebők ellen remist érve el az utolsó fordulóban. Szijjártó Szabónak ez az első igazi nagy tornasikere. Huszonkét éves kora dacára a legszélesebbkörü elméleti ismeretekkel ma ő rendel­kezik, talán csak egy két magyar sakkozót véve ki. Tőle még sok eredményt várhatunk, főleg akkor, ha megjön a kellő önbizalma. Igy is csak egyetlen vereséget szenvedett az első győztestől. Dr. Sebők szerényebb helyezéssel — ötödikkel — volt kénytelen meg­elégedni, ami a fővárosban is a leg­előnyösebben ismert gyulai sakkozó tréninghiányában leli magyarázatát. Qruber teljes lemaradása már nem keltett meglepetést. A békés­csabai sakkozónak ez már harma­dik egymásutáni teljes lemaradása s igy érthető hogy csak a vigaszdijat tudta megnyerni. Nagyszerűen tartotta magát Csat­lós, az ujkigyósi sakkozók egyik leg­erősebbje, aki közvetlenül Qruber mögött foglalt helyet. Ez a ver­seny megmutatta neki, hogy mi az az igazi verseny, ha ennek a ta­pasztalatait értékesiteni fogja, a leg­közelebbi versenyen már ő töltheti be esetleges szenzációs helyezésével Bakos szerepét. A többi sakkozók, Hrabovszky Fe­renc és Dén, szintén rendkívüli fejlő­désképességrői tettek bizonyságot egyes játszmáikban. A versenyt Kovács Márton plé­bános, a verseny diszelnöke és legkitartóbb látogatója fejezte be mély hatást keltett beszéddel, majd kiosztotta a dijakat. A versenyzők nevében Krivos Ja­kab és Bakos köszönték meg a véd­nököknek, Gramling Alajos, id. Csat­lós Balázs és Kovács Márton, vala­mint Szabó Imre és az ujkigyÓ3Íak nak végtelenül szívélyes, igaz ma gyáros vendégszeretetét és figyel­mességét, amelynek köszönhető, hogy ezt a nagyszabású versenyt a leg­csekélyebb fennakadás nélkül, köz­megelégedésre bonyolították le. A versenyzők legtöbbje az esti vonattal már el is utazott Újkígyós­ról, abban a reményben, hogy a második ujkigyósi versenyen adnak egymásnak találkozót és revansot. Ingatlanforgalom Az elmúlt héten a békéscsabai telekkönyvi hivatalban a követ­kező ingatlanátruházások történtek : Markovits Miksa eladta 197 négy­szögölnyi kastélyi szőlőjét Horostyák Pálnak 30 mm. búzáért. Zsiros And­rás eladta 7 hold 75 négyszögölnyi kereki szántóját Kovács Mátyás és neje Kitka Juditnak 550 min. bú­záért. Varga Mihály eladta 1 hold 640 négyszögölnyi szántóját Csankó Pál és neje Lipták F. Ilonának 112-20 mm. búzáért. Ancsin R. Má­tyásné Szász G. Mária, Krnács Pálné Szász G. Dorottya és Lukács Györgyné Szász G. Judit eladták 2 hold 223 négyszögölnyi sopronyi szántójuknak háromnegyed részüket Szász G. Jánosnak 100 mm. bú­záért. Laczó András eladta 1432 Szombaton Fél 7 és fél 9 órakor Vasárnap 5-7 és 9 órakor fl UflSÖKLÜ LOUflS arizóniai tört. 6 felv.-ban. fí uadnyugat fiairól uan szó e filmben, akiknek ritkán uan alkalmuk mosolyogni s kik ezer ueszély és kaland között élnek és egy-egy szó uagg mozdulat tragikus, uégzetes körülményekkel jár. Ilyen témát dolgoz fel A uasöklü louas, mely nemcsak játáki fordulatokban, hanem drámai hatásokban is gazdag. — A fim főszerepét Jack Hoxie a köz­ismert Wild West színész játsza, bő alkalmat nyújt a brauuros trükkök egész sorozatának bemutatására Kedden szerdán és csütörtökön A Bagdadi Fantasztikus regény 12 f. Douglas Fairbanks ÉVA A eow­BOUOK közt 6 felvonásos. fl legújabb meglepetés a eotu-boy drámák terén Amerika első női ooro boy szinésznek szereplése. Vakme­rőségben. ügyességben, erőben fel­ueszi a uersenyt az első eoru-girl a legneuesebb eoruboyokkal is, de azonkiuül bájos és kedues is, ugg hogy a közönség jeltétlenül .meg fogja őt szeretni. Buster Broun nnníypapánál sláger burleszk 2 felvonásban. Szereplők a kis Bnster és Tigi kutya. Pénteken Nincs előadás (HtHIIIHim I I I 1 I I 1 I I I Értesítés! Tisztelettel értesitem t. megrendelőimet és a n. é. közönséget, szabőflzletemet hogy Tátra-u. 15 sz. alól áthelyeztem a Botyánszky-íéle házba, Berényi-ut 19. szám alá. (Berényi és Békési-ut sarok) A legjutányosabb árak mellett és a legizlésesebb kiuitelben eluállalok minden e szakmába uágó munkákat, u. m. jauitásokat, uasalásokat, fordításokat. Uj ruhák és felöltők ugy saját, mint hozott anyagból is. A t. közönség touábbi sziues pártfogását kérue maradtam tisztelettel Lepény András uriszabó, Berényi-ut 19. Eeuélmeghiuásra uidékre is megyek. I I I I I 1 I I I I Megérkezett a karácsonyfa v. Szöllőssy József és Weisz Kálmán cégnél Thurzó-utca 1. szám alatt megtekinthető. Olcsó árak. — Viszonteladóknak nagy árkedvezmény. H négyszögölnyi nagyréti szántóját Ba­binszki János és neje Tomka Emi­liának 40 millió koronáért. Matuska Pálné Bencsik Zsófia eladta 1 hold 574 négyszögölnyi nagygerendási szántóját Gajdács György és neje Kacsán Máriának 80 mm. búzáért. Szudár Jánosné Urbán Mária eladta 277 négyszögölnyi kereki szántónak felerészét Imris György és neje Ba­binyecz Juditnak 80 mm. búzáért. Széli Istvánné Oszlács Etel, kisk. Széli Eszter és György eladták 300 négyszögölnyi nagygerendási kert­jüket Gregorics Gáspár és neje Vi­zik Máriának 67 mm. búzáért és 150 négyszegölnyi nagygerendási kertjüket Piros Istvánné Szabad Má­riának 40 mm. búzáért. Zelenák Ist­ván eladta Szigligeti-utca 10. sz. há­zának felerészét Grünberger Lázár­nak 115 millió koronáért. ••••••••••• BEKESI MOZI Mariposa, a bűvös táncosnő Pola Negri legújabb szenzációs ala­kítása, amelyben a csudaszép Pola Negri nagy művészete teljes erejében érvényesül. Ez a film egyike a Para­mount-gyár legnagyobb gonddal és pazarsággal kiállított filmjeinek. Ki­egészítésül két kitűnő burleszk és Magyarhiradó. mwm a Motor Részvénytársasás által Békéscsabán, Szent István-tér 20. szám alatti üzlethelyiségében 1926. évi december hó 12-én délelőtt 11 órakor tartandó rendkívüli közgyűlésre, melyre a t. részvényesek megje­lenését kéri az Igazgatóság. Tárgysorozat: 1. Jegyzőkönyvvezető és hitel'e­sitők kiküldése. 2. Az igazgatóság jelentése az alaptőkének 50.000 pengőre történt felemeléséről és az alapszabályok 4 §-ának ennek folytán szüségessé vált módositása. 3. Igazgatósági tagok választása. 4. Esetleges indítványok. SINGER vare^gfép motorral és varrófénitytl e leghasznosabb karács onyi a já ndék. Singer varrógép részv.társ. Békéscsaba, Andrássy-ut 11. Fidvelem! Szab < téglagyártó gépeinkre F j ÖV £ IG ÍT1! JJ / Már másnap lehet építkezni a gyártott téglákkal / Naponta kb. 1400—1800 drb-ot készít. Előállítási költség drb-kint kb. 100 K. A gyártásra bárhol található természetes föld leihasználható. Raktárunkon működésben bemutatjuk Olcsó ár. Kedvező fizetési feltételek I Motor Részvénytársaság Békéscsaba, Sszt. István-tér 20. saz.

Next

/
Thumbnails
Contents