Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) október-december • 220-296. szám
1926-11-21 / 265. szám
Békéscsaba. 1926 november 14 Körösvidélc 3 Egységben az erő! Minden uálasztópolgár oít legyen a dr. Bud János párt ma d. u. 3-kop a uárosháza uduarán tartandó nagygyűlésén 1 A Cserkész Nagytábor filmje Csabán Kedves, mindenki számára vonzó előadás lesz f. bó 29-én a békéscsabai Apolló Mozgóban. A Magyar Cserkészszövetség tulajdonában levő, pompásan sikerült, a Cserkész Nagytáborról készült filmet mutatják be a 184 sz. „ Csaba" cserkészek. Meg fog elevenedni előttünk 7000 magyar cserkészfiunak kedves, szép táborozása, a nagy megyeri cserkészváros, minden szépségével, kedvességével, bájával, kacagtató változatosságával. Látni fogjuk a csabai csapatok életét is, a mi gyermekeink sikeres versenyzését. A cserkészfilm mellett még más, érdekes, kacagtató és tanulságos filmelőadás is lesz, a szünetekben pedig a „Csaba" cserkészek apró mókáikkal fogják szórakoztatni a közönséget. Az előadás keretében Vidovszky Kálmán fog szólani a cserkészetről s a Nagytáborról. Kétségtelen, hogy ugy az ifjúságnak, mint a felnőtteknek kedves napja lesz november 29. ike. Előreláthatólag több előadás lesz. — Felhívjuk olvasóink figyelmét mai tárcarovatunk eredeti tanulmányára, Kovács Mihálynak Amerikáról irt cikkére. nyersanyag olcsó, de igen drága a munkaerő s emiatt a nyersanyagok pocséklása egész Amerikában szembetűnő. Annyi élelmiszer kerül ott szemétdombra, amelyből Európában százezreket lehetne ellátni. A gyümölcsfák roskadoznak a tehertől, de nincs aki leszedje a gyümölcsöt. A viselt ruhát és fehérneműt javítás helyett ujjal pótolják, mert annak javítása többe kerülne, mint az uj ruha. A városok külső részein és az utak mentén nagymennyiségű gépkocsi kidobva fekszik, mert nem éri meg a javítási vagy olvasztási költséget. A városokban nagymennyiségű kopott ruhát, újságpapírt és házi hulladékot az utcán égetnek el, mert igy a legolcsóbban szabadulnak tőle. Ha valahol felhőkarcolót akarnak építeni, egész sor házat bontanak le s ezek faanyagát egyszerűen elégetik, mert azt értékesíteni nem lehet. Ugy a városokban, mint az országutak mentén mindenütt folyik az építkezés. A házak külső keretét és az emeletek padozatát vasgerendákból szegecselve készítik el előre s csak azután töltik ki a vasgerendaközöket deszkával vagy téglával. A téglából készült házakat nem látják el vakolattal, hanem ledörzsölés után vörös festékkel festik be. (Folyt, köv.) Leszállítják a pótadót Budapest, nov. 20. A kormány el fogja rendelni, hogy törvényhatóságok, városok és községek tartoznak költségvetéseiket a pénzügyminisztériumba jóváhagyás végett beterjeszteni. A pénzügyminiszter elő fogja irni a pótadók százalékának mérséklését. Az adóterhek ezáltal igen jelentősen csökkenni fognak. •MHieai •••••••• Ángyán Béla Békésen Az eddigi felele szerint megválasztása bizonyos (A „Körösvidék* békési szerkesztőségétől) Dr. Ángyán Béla miniszteri tanácsos, sajtófőnök, a békési választókerület egységespárti jelöltje pénteken délelőtt fél 10 órakor érkezett meg kerülete székhelyére. Autón jött egyenesen a községházához, amely előtt már nagy, lelkes tömeg várta. A tömeg élén Körber Tivadar főigazgató fogadta és szives szavakkal, rövid beszédben mondott .Isten hozott"-at a nobilis vendégnek. Ángyán meghatva köszönte meg a szives fogadtatást és kézfogással mutatkozott be a körülötte állóknak, majd Moldoványi főszolgabírót kereste fel hivatali helyiségében, akivel később a községházára ment. Aki végignézte a képviselőjelölt és választói első találkozását, megállapíthatta, hogy Ángyán az első csatát megnyerte. Szimpatikus egyénisége, minden póz nélkül való mozgása, közvetlen, keresetlen beszéde feléje fordította az emberek szivét s amikor eltávozott körükből, az utána vetett pillantások azt mondták : no, ez csakugyan az a kiváló ember, akinek mondják. Dr. Ángyán a nap folyamán felkereste a község vezetőembereit, este pedig négy kaszinóban és olvasókörben látogatta meg a választókat, akik előtt vázolta programját és támogatásukat kérte. Ellenjelöltje egyelőre nincs. A nap folyamán beszéltek ugyan arról, hogy Megyeri Sándor nagygazda fellép és hogy egyik bizalmas embere már gyüjtené is részére az aláírásokat, de ez a hir mindenütt kétkedéssel és rosszalással találkozott. Megyerit mindenki komoly, megfontolt embernek ismeri, aki nagy vagyonát éppen azzal a számító okosságával szerezte, hogy minden cselekedetét háromszor is latravetette, mielőtt hozzáfogott, nem valószínű tehát, hogy ő ilyen kilátástalan és költséges politikai kirándulásra vállalkozzék. Hiszen ugyanezt megtehette volna Morvay Mihály földbirtokos is, akit nagy vagyona, tekintélye és józan okossága épp ugy alkalmassá teszi arra, hogy ilyen politikai ambíciói lehessenek és akiről már régen ugy beszéltek, mint a jövendő választás jelöltjéről. És megtehette volna ugyanezt tekintélyes pártjával a háta mögött Faragó László tanár is, hogy Moldoványi János főszolgabíróról ne is beszéljünk, aki játszva megszerezhette volna magának a mandátumot, hiszen Békés is, Berény is egykenyéren felkínálta neki a jelöltséget. De ezek az urak belátták, hogy a haza és különösen Békés mai helyzetében félre kell állaniok és át kell engedniök a helyet olyan férfiúnak, aki politikai súlyával, tekintélyével és tudásával biztosítja azt, hogy meg fog felelni a hozzá fűzött várakozásnak. A miniszterelnök jóindulata hozzájuttatta Békést ahhoz, hogy ilyen kiváló, a hazának és Békésnek egyaránt díszére váló képviselőt válasszon, most már Békésen múlik, hogy azt meg is válassza. Meg kell értenie minden békésinek, hogy a város soha még ilyen sorsdöntő helyzetben nem volt. A keresztúton állunk, el kell indulnunk. Ha balra megyünk, ott vár ránk a tátongó szakadék : a tehetetlen vergődés, a legszükségesebb, égetően fontos beruházások kátyúba szorulása, önmagunk hihetetlen anyagi megterhelése — míg a másik, a jobbfelé tartó, szép sima, egyenes ut, amelyiken vigan kocognak gyalog, szekéren, kocsin és autón. E közt kell most választani. Borzalmas szerencsétlenség ele Newyork, nov. 20. Baltimore közelében a Vantilla petróleum szállító gőzösön tegnap este robbanás történt. Az egyik petróleumtartály kigyulladt. A tüz pillanatok alatt lángbaboritotta az egész hajót. A hajó 45 főnyi személyzetéből 25 ember nyomtalanul eltűnt. A segítségül siető motorosok csak 20 súlyosan sebesültet mentettek meg. Madras, nov. 20. Radjanahendryből érkező távirat szerint a Godawari folyón egy gőzbárka felborult. A 70 főből álló lakodalmas nép közül 55 ember a vizbe veszett. 7" • Ssa I " TERMÉSZETESSZÉNSAVDUS 5a" AK [fiP^r^ Főelárusitó: Békéscsabai Gazdák Szövetkezete Az „Uj rokon" előadása Tegnap délután telt ház előtt ment végbe az »Uj rokont ifjúsági főpróbája. Nem akarunk elébevágni a darab ma esti előadásának, de annyit meg kell írnunk, hogy aki kellemesen akar szórakozni, aki szereti az igazi művészetet és humort, az nézze meg ma este az »Uj rokon* előadását. A megható, komoly szép jelenetek, a derült jellemkomikum megnyilatkozásai és a kacagtató helyzetek egymást váltogalják. A darab elejétől végig feszülten érdekes, az előadás pedig oly fokán van a tökéletességnek, amilyent műkedvelőktől nem vártunk, mert nem is várhatunk. A darab a következő szereposztásban kerül szinre: Blanche Margit Málcsi Tóni mama Ida néni Lilla néni Piroska néni Lujza Juliska Gedeon Miklós Esztáry Bonifácz Laci Gábor Béla Aszódy Maca Dorn Margit Kőry Klára Mihucz Anna Orosz Irén Lamper Margit Schreier Magda Lahita Elza Vásárhelyi Míca Poós Béla Cseh Dezső Fehér István dr. Péli László Lizsáky László Végh Mihály A II. felvonásban Aszódy Maca, a darabon kivül pedig Unghvdry Aranka, Péli Lajos és Lahita Elza táncolnak. Előadás után tánc lesz a Fiume éttermében, melyre belépődíj nincs, de önkéntes adományokat a jótékonycélra köszönettel fogad a Róm. Kath. Leányegyesület vezetősége. Mikulásra, karácsonyra minden fűszer, csemege és italáru szükségletét, háztartási és egyéb cikkeket a Magyar Köztisztviselők Fogyasztási, Termelő és Értékesítő Szövetkezete békéscsabai árudájában szerezze be, ahol a legjobb minőségű áruk a legolcsóbb áron kaphatók. Önnek nincs szüksége a rendszerint fenti bajokból eredő fejfájást, csökkenti nál éhgyomorra már fél pohár langyos IGMANDI Szétküldés! hely: IGMANDI arra, hogy gyomor- és bélbántalmai miatt állandóan szenved jen, amikor köztudomásu. hogy a világhírű és mindenki álta legelsőnek elismert IGMÁNDI keserűvíz azonnal megszünteti a vérnyomást az agyban és meggátolja az érelmeszesedést. Emésztési zavarokkeserüviz elegendő. Kapható^ kis és nagy üvegben, keserűvíz forrásvállalat Komárom. Árjegyzék ismételadóknak kívánatra bérmentve.