Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) október-december • 220-296. szám

1926-10-31 / 248. szám

4 Körösvidélc Békéscsaba, 1926. október 28. Nincs már érdeklődés a felsőházi javaslat tárgyalása iránt Néptelenek a Ház ülései Uhrin András helyén megüresedett adótiszti állásra Mengyán Jánost, a két végrehajtói állásra vitéz Lukács Györgyöt és Kovács Györ­gyöt , három írnoki állásra Havas Fe­rencet, Boócz Mihályt és Török Bá­lintot, a két szülésznői állásra Jáger Gyulánét és Törzsöki Vad Lajosnét, a tizenegy eküdti állásra pedig névszerinti szavazással Szlepkó Já­nost, Francziszky Lajost, Lonovics Imrét, Blaskó Andrást, Baukó Györ­gyöt, Bottá D. Györgyöt, Aradszki Mihályt, Hankó Jánost, Gulyás Mi­hályt, Kovács Z. Jánost és Pataj Mártont választották meg. A megválasztottak közül, akiknek nevében Horváth Mihály közgyám mondott köszönetet a bizalomért, a jelenvalók letették az esküt, majd a közgyűlés délben fél 1 órakor végetért. Hidat építenek az Óceán fölé ? Newyork, október 30. Amerikában a tehnika uj monstruózus vívmányá­val akarják bámulatba ejteni a vilá­got. Óriási híd építését tervezik, amely az Óceánon átívelve össze­kötné az újvilágot az európai kon­tinensei. Uszó pillérek megszerkesz­tését tervezik, amelyek acélhorgony­nyal lennének a tengerfenekére erő­sítve s ily módon elhelyezett bóják­hoz hasonló uszó szigetekre építe­nek fel azután a hidat. Gazdag aranybányát találtak egy svéd városkában Stockholm, október 30. Skelleftea svéd városkában aranybányára buk­kantak, amelyből évente 1 tonna ara­nyat és 6 tonna rezet lehet ki­bányászni. Tüz a szénáskertben Szombaton délelőtt 10 óra tájban a Braun-malomból telefonon értesí­tették a tűzoltóságot, hogy a Beré­nyi-ut melletti szénáskertben tüz ütött ki. Az értesítés alapján a tűzoltóság Lehoczky László parancsnok vezetése mellett percek alatt a helyszínen volt, de már akkor több boglya lángok­ban állott. Azonnal hozzáfogtak a tüz oltásához és annyira sikerült lokali­zálni, hogy csak kisebb kár szár­mazott. A gyors beavatkozással még a lángokban állott boglyák egy ré­szét is megmentették. Kárt szenvedett Béres Andrásné Sztraka-u. 46. sz. alatti lakos, akinek egy boglya szalmája égett el, Kor­csok Pál Sztraka-u. 50. sz. alatti lakosnak egy kazal kukoricaszárja és Aűdó György Dombos-utca 10. szám alatti lakosnak is egy boglya kukoricaszárja égett el. A tüz okának megállapítására a "vizsgálatot megindították. A nemzetgyűlés mai ülése 10 óra után néhány perccel alig 10 képviselő jelenlétében folytatta a felsőházi javaslat vitáját. A javaslathoz elsőnek Létay Ernő szólt hozzá, aki megállapította, hogy Magyarországra kétségtelenül visz­szaszállott a szabad királyválasztás joga. A trónfosztó törvényt nem csupán külpolitikai nyomás alatt hozta • ••••••• BMBBBBO ••••••Ha HUBBBBBB •••(•••BW «WMHM BBBBI Két vasúti szerencsét­lenség Francia­országban Páris, október 30. A Boulegneból jövő gyorsvonat,- amely leginkább Angliából érkező utasokat szállított Párisba, tegnap este Creil közelében összeütközött a Páris—Lille között közlekedő személyvonattal. Egy utas meghalt, tizenkettő súlyosan meg­sebesült. A szerencsétlenséget állító­lag a nagy köd okozta. Páris, október 30. Saintesből származó értesülés szerint tegnap délután Saujon pályaudvartól 800 méternyire egy személyvonat össze­ütközött egy helyivonattal, amely valószínűleg téves jelzést kapott. Több kocsi súlyosan megrongálódott, egyik vasúti hivatalnok meghnlt. Az évforduló mérlege Irta : BÉRY LÁSZLÓ Nyolc évvel ezelőtt, 1918 október 31-én lefutott egy csillag a magyar égboltozatról, kidőlt egy oszlop, porbahullott egy kolosszus és a veie együtt összetört ország a gonoszok és ostobák prédája lett. Akkor ölték meg Tiszát. Minél messzebb vagyunk ettől a szörnyű naptól, minél több évforduló pereg le az idő végtelen fonalán, annál fájóbban és annál mélyebbről tolakszik fel lelkünkben a kérdés: áldozat volt-e Tisza István gróf ki­ömlő vére a magyar sors oltárán, vagv halála csak megrendítő emberi tragédia, végzetes nemzeti szeren­csétlenség, amelynek nyolc évvel ezelőtt lesújtott taglócsapásától szé­dülünk ma is, de áldásos eredmé­nyét nem látjuk sehol ? A történelem mérlegre teszi az eseményeket, az egyik serpenyőbe a veszteséget, a másikba a veszteség hatását, ame­lyet e nemzetre gyakorolt és ha a nemzet egyensulyoa hozza a mér­leget, vagy fölébe kerekedik a vesz­teségnek, akkor bebizonyította életre­valóságát és a veszteség áldozat volt, amelyből erő és jövendő fakad. Nézzük meg a nyolcadik évforduló távlatában, helyrebillent-e már, vagy még most is égnek meredt karral gyászol és vádol a mérleg, mint nyolc évvel ezelőtt ? Vezető nélkül, tétova kormányo­sokkal jártuk a vad vizeket, hajónk már-már a hullámok martaléka lett, amikor a jövendő ködbevesző hori­zontján mint halvány fénysugár fei­tündökölt Tisza István emléke. A meg a nemzetgyűlés. A felsőházi javaslat a jövendő felsőháznak be­folyást akar biztosítani arra, hogy majd a királykérdés megoldásánál döntőbb szerepe legyen, mint az alsóháznak. Helytelennek tartja, hogy a Habsburg hercegek mind tagjai a felsőháznak. E tekintetben csak Jó­zsef főherceg családja lehet kivétel. Lapunk zártakor az ülés még tart. •BBBBHBHB ••••••••••••••••IBIIBBBBBBBB BBHIMMBBBBBBBI sziklaembert ledöntötték, de a lelke itt maradt. Utat, irányt mutatott, kért, követelt, parancsolt és — észrevették. A mérleg akkor billent meg elő­ször. Tisza István mártírrá magaszto­sult és a földi hibáktól megtisztul­tan, mint nemzeti ideál támadt életre. A nemzet, amelyet a szenvedés a kétségbeesésig hurcolt, megtalálta a példaképet, amelyet követnie kell. Tanulni kezdett Tisza Istvántól. Ta­nult pedig elsősorban és mindenek­fölött magyarságot. A melldöngető, fórumon hivalkodó magyarság napja lealkonyult és a nemzet lelkének hajnalát meleg sugarakkal ragyogta be Tisza csendes, mélységes, hatal­mat, dicsőséget, megalázást és szen­vedést egyformán tűrő igaz magyar­sága. Az emlékezés oltárán kigyuladt az áldozatok tüze, amely kegyetlenül belevilágitott a cifrálkodó, sallangos köntösök alá, eljutott azokba az odúkba, ahol a Rohein-villa gyilkosai még mindig töltögették a puskát és megmutatta a nemzetnek azokat az értékeit, amelyeknek megtestesülése a hallgató és cselekvő Tisza István volt. A mérleg már játszott. A másik serpenyő sem volt üres. Nagymagyarország utolsó minisz­terelnöke a nemzet szeme elé vará­zsolta azt a nagy birodalmat, amely­nek kormányzásában ennek a min­den izében, miaden gondolatában magyar államférfinek súlyos szava volt, fölrajzolódott a jövendő hori­zontjára Nagymagyarország áldott képe és a puffogó frázisok tengeré­ben fuldokló irredenta megtisztult, tartalmat, friss életet kapott. A Roheim-villa halljában történt szörnyű tragédia, amelynek talán nem kellett volna elkövetkeznie, ha Tisza István gróf félelmet ismer és menekül, ugy él a nemzet emléke­zetében, mint oltárképe annak a martiriumnak, hogy a megfutamodás százszor rosszabb a halálnál, hogy az életet el kell dobni, ha az eldo­bott élet nyomában ezer uj élet fa­kad és borul virágba. Játszik a mérleg, a nyelve már fölfelé mutat, de még nem állott helyre az egyensúly, a gyászfátyo­lon még nem tud áttörni az uj elet sugara. Tisza István áldozata még több könnyet fakaszt, mint amennyi megnyugvást áraszt és a vesztesé­get gyászoló magyarságra még nagy munka, nehéz feladat vár. Méltóvá kell lennie Tisza István áldozatához, hordania kell úttalan uton, vihar­ban, tűzben a súlyt a mérleg másik serpenyőjébe és ha ^megmentette a A békéscsabaiak találkozóhelye BUDAPEST legelsőrendii, modern családi szállója az ISTVÁN KIRÁLY SZÁLLODA VI., PODMANICZKY-UCCA 18. Mérsékelt árak, központi fűtés, minden szobában hideg és meleg folyóvíz, lift. Szobák: 40.000 koronától A nyugati pályaudvar közelében lelkét, ha visszaszerezte elrabolt or­szágát, akkor büszkén és férfias ön­tudattal állhat Tisza István emléke elé, kezében a kiegyensúlyozott mér­leggel és elmondhatja, hogy az ál­dozat nem volt hiába való. Reformációi istentiszte­letek Békéscsabán Az ág. hitv. ev. nagytemplomban délelőtt 11 órakor lesz az ünnepi istentisztelet, amikor mint vendég­szónok Duszik Lajos miskolci ev. lelkész prédikál magyarul. A református templomban délelőtt 10 órakor prédikál Koppányi Gyula ref. lelkész. Bonyt}ád község díszpolgárai Pécs, okt. 30. Bonyhád nagyköz­ség képviselőtestülete Bethlen István gró miniszterelnököt és Virágh Fe­renc pécsi megyéspüspököt egyhangú lelkesedéssel a község díszpolgáraivá választotta. • BBBBBaa IHHHIIIIIIBBBBBBB BBBBBBBB NBBBBBBB BBBHMM Murgács nótaest Mezőkovácsházán A mezőkovácsházai járás jegyzői kara kézdivásárhelyi Vásárhelyi Sán­dor főszolgabíró védnöksége alatt a Jegyzők Orsz. Árvaház Egyesülete javára november 13-án, szombaton este 8 órai kezdettel, a Hangya Fogyasztási Szövetkezet vendéglőjé­ben tánccal egybekötött Murgács magyar nótaestélyt rendez. Murgács Kálmán, a közismert dalköltő „Édes anyám ablakára rá­borult a bánat", Csikországi feny­vesekben, Kassai dómon, Szőke Ti­sza, Galamb játszik a párjával és sok sok közismert nótának szerzője cigányzenekisérettel adja elő magyar nótáit, Dr. Gyökössy Endre iró, a Pe­tőfi Társaság tagja, költeményeiből felolvas. Közreműködnek : Kuka Piroska és Lovász Erzsike, akik hazafias költe­ményeket szavalnak. Konferál Chován Károly járási jegyzői egyesületi elnök. Belépődíj 25 ezer K- Felülfizeté­seket és adományokat a jótékony cél érdekében köszönettel fogadnak. Vidékről Unger Kálmán főjegyző­höz kérik küldeni a felülfizetéseket. Az előadás pontosan kezdődik és a megkezdéskor az ajtókat le­zárják. * Posztócsizma, télicipő érkezett Deutsch Testvérek üzletébe, Főtér. arra, hogy gyomor- és bélbántalmai miatt állandóan szenved H1HCS SZltllSC^C ' e n- ami kor köztudomásu. hogy a világhírű és mindenki álta legelsőnek elismert IGMANDI keserűvíz azonnal megszünteti a rendszerint fenti bajokból eredő fejfájást, csökkenti a vérnyomást az agyban és meggátolja az érelmeszesedést. Emésztési zavarok­nál éhgyomorra már fél pohár langyos IGMANDI keserűvíz elegendő. Kapható kis és nagy üvegben. Szétküldés! hely: IGMANDI keserűvíz Sorrásvállalat Komárom. Árjegyzék ísmételadóknak kívánatra bérmentve.

Next

/
Thumbnails
Contents