Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) október-december • 220-296. szám
1926-10-22 / 240. szám
Békéscsaba, 1926. október 24. Körösvidéle 7 Az Alföld klímájának tudományos tanulmányozása Az éghajlati' viszonyok, az időjárás szeszélyei döntő módon határozzák meg a növényzet éleiét és igy végső fokon az emberi gazdálkodást. Ezek szerint természetes dolog volna, hogy olyan kiválóan mezőgazda államban, mint Magyarország, a meteorológiai vizsgálatokra nagy gon dot fordítsanak. Ezzel szemben a helyzet az, hogy csaknem valamenynyi jól felszerelt meteorológiai megfigyelő állomásunktól megfosztott a trianoni béke, a megmaradt területeken pedig anyagi eszközök hiányában az Országos Meteorológiai intézet csak nehezen tudja kifejteni tevékenységét. Fájdalmasan kell továbbá megállapítanunk, hogy a mezőgazdasági meteorológia terén, melyen Amerika, Németország, Norvégia, Olaszország oly nagyszerű eredményeket mutathat fel, nálunk úgyszólván még semmi sem történt. Ez a kérdés most örvendetes fordulóponthoz ért és azt elsősorban a kolozsvári m. kir. Ferencz József Tud. Egyetemnek Szegedre való helyezésének köszünhetjük. Dr. Kogutowicz Károly, az egyeiem geográfus professzora Szeged város támogalá sával ez év folyamán Szegeden egy elsőrendű meteorológiai obszervatóriumot létesített. Ezen kivül a január havában Budapesten tartott Termé szettudományi kongresszus elé egy nagy tetszéssel fogadott tervezetet terjesztett, mellyel az Alföld déli részén a klíma tanulmányozására szolgáló sűrű állomáshálózat felállítását és mezőgazgasági meteorológiai megfigyelő állomások felállítását célozza. Az egyetem ezt a tervezetet megküldötte az érdekelt törvényhatóságoknak, városoknak és nagyobb községeknek is. Nagy megnyugvással jelenthetjük, hogy a mozgalom már eddig is szép sikerre vezetett. A terv megvalósítására jóval 100 millióir felüli összeg gyűlt egybe. Az adományok között első helyen áll Szeged szab. kir. város 50 milliós adományával. Nagykőrös 20 milliót, Baja 10 milliót, Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara 5 milliót, Békéscsaba 5 milliót, Mezőtúr 5 milliót, Alsódunántuli Kamara 3 milliót, Hódmezővásárhely 2 milliót. Szarvas 1 millió 800,000, Mindszent 1 millió 500.000 és számos város meg nagyközség i milliót adományozott e célra. Ha az Alföld gazdaközönsége továbbra is hasonló megértéssel fogadja ezt az üdvös tervet, a mezőgazdaság javára csakhamar megvalósul hazánk egy részén az első mintaszerű mezőgazdasági meteorológiai hálózat. — Csak tapintatosan! A biró szigorúan kérdi: — Hány pofont adott a panaszosnak ? — Egyet. — De ő azt mondja, hogy ötöt. — Csak egy volt, biró ur, de tekintettel silány testalkatára, öt részletben adtam be neki. A Békésvármegyei Gazdasági Egyesület közleményei A m. kir. honvédtüzérségi pótlovazó bizottság a honvédség részére szükséglendő lóbeszerzést október hó folyamán eszközli és ha megyénkben e célra felajánlandó elégséges számú lovat jelentenek be, a bizottság, az általa előzetesen jelzett napon, ahol a bejelentett lovak összpontosittatnának, oda kiszállana azok elbírálására és esetleges készpénzfizetés ellenébeni megvásárolására és átvételére. Szükségeltetnek hátaslovak 158—168 cm.-ig ; tüzérségi lovak (hátasok), főleg Nonius, Furioso, North-Star ivadékok, angol félvérek legalább 166 cm. nagyságban ; tüzérségi málhás lovak legfeljebb 158 cm. nagyságig. Hidegvérű lovak egyáltalán nem alkalmasak. Felhívjuk lótenyésztő gazdatársainkat, amennyiben ily célokra alkalmas eladó anyaggal rendelkeznek, sürgősen jelentsék azt be egyesületünk titkári hivatalában, hogy a bizottságot haladéktalanul értesíthessük és kérhessük kiszállási idejük meghatározására. A kísérletezés céljából ingyen adandó szuperfoszfát mütrágyakészletünkből még néhány mázsa rendelkezésűnkre áll. Az erre vállalkozó kisgazdák sürgősen jelentkezzenek annak igénylésére egyesületünk titkári hivatalában. Tergeri termés lemorzsolására közvetítünk elsőrendű, jól működő és tisztán, takarékosan dolgozó motorikus morzsolót, munkásokkal vagy anélkül, a legjutányosabb egységárban. Feltételek megtudhatók egyesületünk titkári hivatalában. BEKESI MOZI Thomson, az indiánok réme Fred Thomsont, az elsőrangú cowboy színészt és pompás szürke paripáját, Silver Kinget ismeri minden mozilátogató. Mai filmjükben túltesznek önmagukon is. Thomson nemcsak nagyszerű lovasbravurokat végez, de puszta kézzel földre térit egy vad bikát. Lova méltó partnere. Másik szenzációja a mai estnek a nagyszerű Huszár Pufi, aki egy kacagtató burleszket játszik. Azonkívül Hiradó. "köm Mikor és hogyan ültessük a gyümölcsfákat? Évről-évre ismételjük intőszavunkat, hogy a kerttulajdonosok s általuk az egész ország mennyit nyerhetnek a gyümölcsfák helyes ültetésével és mennyi kár keletkezik a rossz ültetési módok következtében, Ez a kérdés ismét időszerű lévén, a legfonntosobb teendüket az alábbiakban összegezzük : 1. Bár a „földszaga 0 csak tavaszszal csalogat ki bennünket a kertbe, gyümölcsfáinkat lehetőleg ősszel ültessük. Október közepén a fák nedvkeringése befejeződik, tetszhalott állapotukban nem sinylik ugy meg a kiszedést és elültetést, mint tavasszal, amikor a rügyfakadás előtt a nedvkeringés már indulóban van. Gondoljunk a súlyos betegre, akit elaltatva lehet csak sikerrel megoperálni I Az ősszel ültetett fa tavasszal együtt ébred a természettel s a télen is képződő hajszálgyökerei révén azonnal hatalmas fejlődésnek iigiiii Pénteken Fél 7 és fél 9 órakor Egy házasság tüzpróbája Regény 8 fejezetben. A modern nevelés és az oktalan büszkeség iskolapéldája nyilvánul meg e történetben, mely két embert állit egymással szemben s kik a világháború forgatagában a harctéren ismerik fel azokat a hatalmakat, melyek minden ember lelkében ott szunnyadnak : a jót és a rosszat. Teljes borzalmával kitárul előttük e két hatalomnak egymással való rettenetes viaskodása az örök harctéren: az emberi lélekben. — A praktikus életkövetelményeknekkivánsága szerint felépített és rendezett film bizonyára sok embert fog gondolkozásában átformálni. Szombat és uasárnap TUl SOR a pénzünk vígjáték attrakció 4 felv-ban. A Ring hőse Sportdráma 6 fel-ban. Főszereplő Milton Sills SS BBBB Ejington és Pington bohózat. Leopárduadászat eredeti felvétel. Magyar Hiradó mm íiySüiffi Kedden és szerdán UirraszíanaK a főjyuerek Claude Fappépe regénye. Egy izgalmas tengeri ütközet története 7 felv-ban. ffgaBSiSSSB indul. Mig tavaszi ültetéskor hetekig sínyli az operációt. 2. Tavaszra csupán a sekélyen gyökeredző díszcserjéket hagyjuk, bár megfalelő feltöltéssel ezeket is biztosan megvédhetjük az esetleges téli elfagyástól. A gazdasági fák közül — megfigyelésünk szerint — egyedül az akácfa ültetését hagyjuk tavaszra. 3. Ültetéskor legfontosabb a gödör kiásása. Ha nem vásárolunk megbízhatatlan helyekről, főleg lelkiismeretlen piaci kufároktól, hanem a faiskolából frissen kiszedett, vidékre szállításnál pedig gondosan csomagolt fákat jó gödörbe ültetünk, az eredmény biztos és költségünk meg fáradozásunk busásan meghozza a maga gyümölcsét. 4. A gödröket lehetőleg néhány héttel korábban kell kiásni. Legjobb a köralaku gödör, mely legalább 80 cm széles és ugyanolyan mély. Ne sajnáljuk ezt a munkát, inkább e nélkül ne is ültessünk 1 A gödörből kikerölő felső 30—35 cm mély földet külön rakjuk s ültetéskor jól megporhanyitva, ezt tegyük a fa gyökérzetéhez. Mielőtt a fát a gödörbe tennők, a vastagabb gyökereit rézsútosan laposra levágjuk, ugy, hogy a metszési felület a földre kerüljön. 5. Ültetéskor a földet kissé a gyökérzethez nyomjuk s legalább egy kanna vízzel odaiszapoljuk. Azután a iát gyengén rázogatva, addig irányújuk, amíg el nem éri azt a magasságot, mint amilyenben a faiskolában volt. Szabály, hogy inkább mélyebben ültessünk egy kicsit, mint egy hajszálnyira is magasabban ! Ha a gödröt igy bötöltöttük, újra megnyomkodjuk a földet, a gödör szélétől befelé irányuló nyomással és a megmaradt földet a gyümölcsfa törzsehez feltöltjük, ami megakadályozza a nedvesség elpárolgását és a fagy lehatolását. A töltésből tavasszal — április végén — tányért csinálunk. 6. A gyümölcsfák koronáját őszszel nem szabad megmetszeni, azt március hónapban vegezzük. A diót és gesztenyét soha sem szabad. 7. Nyulrágás ellen a fák törzsét rőzsével, koróval be kell kötni. 8. Ültetéskor a gödörbe trágyát ne tegyünk, azonban már egy év múlva a gödör szélét célszerű betrágyázni. Ezek a legfontosabb teendők — bárcsak mindenki követné tanácsunkat I Szándékosan nem emiitettük a gyümölcsfák téli permetezését, arról legközelebb külön írunk. Assisi Szent Ferenc Kis Virágai Tor mai Ceeil csodálatos szépségű fopditásában. Ara 22,500 korona. Napkelet, Budapest, Döbrentei-u. 12.