Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) július-szeptember • 146-219. szám

1926-08-10 / 179. szám

SCörösvidélc társadalmi közösség helyébe a társulást ültette, amely a társadalmi közösség meghittségét közömbösséggé merevítette, érzelmi szálait megszaggatta. Ha ehez hozzávesszük a hagyomány erejének meggyöngülését, a tömeglélek sugallhatóságára épitő társadalmi elméletek járványszerü divatját s a megélhetés kétségbeejtő nehézségét: eljutottunk odáig, hogy a társadalmi küzdelmek s a nemzetek vetélkedései a gyűlöletnek a szeretet ellen való harcában csúcsosodnak ki. Ez a harc vezetett bennünket Trianonhoz, ez gördített tenger sok akadályt kormányunk útjába, valahányszor a nemzet talpraállitásáért küzdött, ez próbálta elgáncsolni abban a pörben is, amelyet világraszóló botránnyá igyekeztek fölfujni ellenségeink ez év tavaszán ... Békéscsaba város képviselete s ezen át közönsége a gyülölségnek a szeretet ellen való küzdelmében leadta a maga szavazatát, amikor kormányunk egyik kiváló tagját, dr. Bud János pénzügyminiszter urat díszpolgárává választotta. Az ősök tisztes hagyományát követve tisztelete babérágával illette amaz illusztris férfiú homlokát, aki — mint szeretett polgármesterünk oly jellemzően mondotta — a maga kiváló tehetségével, magasan ivelő koncepciójával, hatalmas munkaerejével s ragyogó önzetlenségével megakasztotta azt az áradatot, amely — akárcsak a fékevesztett Duna folyam e hetekben, mikor nem érezte a magyar mérnök karjának acél-szoritását — minden gátat elszakított, minden értéket magával ragadott s megsemmisítette milliók reményét . . . A tisztelet mellett elismerésének koszorúját is nyújtotta feléje, hogy nem habozott a feladatoknak egész halmazát s a felelősségnek roppant nagy súlyát vállára venni, amikor Bethlen István gróf munkatársai közé lépett a dönlő pillanatban. És szeretettel hivtuk, szeretettel vártuk közénk és ez a szeretet nem csillámló disszé, hanem szilárd kővé kiván válni abban az egyre erősbödő erkölcsi alapban, amelyen a mai kormányzat Kormányzó urunk kivételes egyéniségének vezetése alatt áll... Szeretettel hivtuk Nagyméltóságodat, szeretettel köszöntjük sorainkben s engedje meg, hogy szeretetből fakadó bizalommal és őszinteséggel tárjuk föl eredményeinket, hibáinkat s mutassunk arra, amink van s aminek hiányát érezzük... Kegyelmes uram, Békéscsaba városivá váló népe is részben magán viseli a modern társadalom tömegesedésének jelenségeit, részben az ősi hagyományok nyomán jár. ősi jellemvonás munkaszeretete, haladni vágyása, vallásossága, a békés együttélésre való hajlandósága, hazaszeretete, mely a magyar és nem magyar anyanyelvűek szivét egyként megdobogtatja. Temperamentuma nem heves, lelkesedése nehezen lobbantható lángra. Másfelől ott van erős szuggesztibilitása s a kilengések iránt való hajlama; önmagára Békéscsaba, 1926. augusztus 10 maradva azonban ekkor is inkább hajlik a mérséklethez... Ki tagadhatná, hogy vannak erényei s vannak hibái, de hogy bölcs és higgadt vezetés alatt erényei javunkra billentik a mérleget : e város tettekben is megnyilatkozó haladásvágya is igazolja ... E haladásvágy, sajnos, nincs mindig arányban anyagi erőnkkel, mert hiszen nekünk is hordoznunk kell azt a keresztet, amely a világháború s az azt követő zavarok s megszállások terhes hagyományaképen nemzetünk vállára szakadt. Amit önerőnkből megtehettünk, egyrészt készen áll, másrészt most válik valóra. Vannak kulturális intézményeink, amelyekből jóformán csak a legfelsőbb oktatás szerve hiányzik, teljes kiegészítésük azonban az állam segítő kezére vár; van tisztes mezőgazdaságunk, amely a csabai gazda és munkás dolgos két kezét dicséri; vannak ipartelepeink, gyáraink, amelyek nemcsak számos polgártársunk megélhetését biztosítják, hanem iparunk jó hírnevét is öregbítik; van élénk, ügyes kereskedelmünk, amely azonban s ujabban a mezőgazdaság és az iparral együtt, súlyosan érzi a nehéz idők nyomását; van okos, céltudatos városi politikánk, amely maradandó alkotásokra kész s végső célul — egyelőre csak ködfátyolképként ugyan — ott lebeg egy modern város higiéniájának alfája és ómegája — a csatornázás és a vízvezeték . . . Kegyelmes urunk, mély tisztelettel kérem képviselőtagtársaim nevében : tekintsen körül e város haladni vágyó polgárságán és intézményein s immár Békéscsaba első polgáraként mély bölcsességével, széleskörű tudásával. hajlitnatatlan akaraterejével álljon közénk, nézze át terveinket, irányítsa törekvéseinket, acélositsa meg akaratunkat s ha szükségünk van rá : ne vonja meg tőlünk az állam anyagi támogatását. Trianon óta messze vidéknek Békéscsaba lett legnagyobb, legforgalmasabb, legélénkebb, Arad és Nagyvárad szerepét magában egyesítő városává . . . Támogassa, Kegyelmes urunk, azt az igyekezetünket, hogy e város nemzetünknek fontos, kimeríthetetlen erőforrásává legyen itt, a határszélen, hogy nemzetünk bizton támaszkodhasson rá, ha egyszer majd gyorsabb ütemben indul meg a küzdelem az integer Magyarországért . . . Kegyelmes urunk erős egyénisége egyik tengelye volt annak a kristályosodási folyamatnak, amelyet a forradalmak s megszállások chaosából kiváltott a magyar nemzet életenergiája, hogy a megcsonkított, vérző haza testén uj életnek, a gyűlölség harcával dacoló uj életnek kereteit és tartalmát megteremtse. Engedje remélnünk kegyelmes urunk, hogy Békéscsaba mai magasztos ünnepe a város életében forrásává lesz hasonló folyamatnak, amelyben a társadalmi osztályok választó falai szétoldódnak s minden nemes lesz, jó szándék, becsületes munka Nagyméltóságod egyénisége körül fog kikristályosodni. Ebbea a szép reményben mély hódolattal s meg nem fogyatkozó szeretettel köszöntöm a képviselőtestület nevében Nagyméltóságodat s diszpolgárságára a Mindenható áldását kívánom. Uraim, kiáltsák velem egy szívvel-lélekkel: városunk díszpolgárát az Ur Isten éltesse soká, soká ! Dr. Bud János pénzügyminiszter beszéde Országos fontosságú kijelentések a pénzügyi politika problémáiról Rell igazgató felszólalása után Bud János pénzügyminiszter hoszszabb beszédben válaszolt, amelynek során mindenekelőtt hálás köszönetet mondott az őt ért megtiszteltetésért, majd igy folytatta: — Ne várjanak tőlem virágos szavakat, mert soha sem voltam azoknak embere. Engem a reális élet vezetett mindig, ennak alapján állapítottam meg programmornat és annak alapján akarom keresztülvinni, hogy ez az ország nagy és hatalmas legyen. Annál többre becsülöm ezt a megtiszteltetést, mert tudom, hogy nem az én személyemnek szól, hanem azt a végtelenül nehéz munkát értékelte ezzel Békéscsaba polgársága, amelyet a kormány az ország érdekében az utóbbi időkben kifejtett. Nehéz és fáradságos munka volt ez és nem volt népszerű. De én soha sem hajhásztam a népszerűséget. Amikor a pénzügyi tárcát elvállaltam, tudtam, hogy óriási küzdelembe megyek bele s az érdekek ezerével kell megharcolnom. Azt hiszem, azok, akik attól tartottak, hogy nem fogok tudni megküzdeni velük, megváltoztatták álláspontjukat. Én csak egy cél érdekében küzdöttem, azért, hogy ezt az országot gazdaságilag és pénzügyileg talpraállitsuk. Soha sem fogok népszerűségre törekedni, mert ha ezt az utat követném, ezzel ártanék a legtöbbet az országnak. Célok megvalósításáról van szó és az eredmények kell, hogy beszéljenek. Én csak kötelességemet teljesítettem és ha eredményeket értünk el, az a nemzet ritka áldozatkészségének érdeme. Nézzenek körül Európában és tekintsenek azokra a jelenségekre, a melyeket most látunk, nem tönkretett országokban, hanem győztes nagy államokban. Egy nemzetnek oly nagy kincse az erős akarat és elhatározás, amely nélkül ma a gazdasági és pénzügyi helyzettel megbirkózni nem lehet. Áldozatkészség és akaratszilárdság kell ehhez, az ország polgársága megtette ezirányban kötelességét és a dicsőség ezért a nemzetet illeti, mi csak kötelességet teljesítettünk. Ne vegyék rossz néven, ha ezt az alkalmat arra használom fel, hogy több oly kérdéssel foglalkozzam, melyek az egész országot egyformán érdeklik. Sokat kritizálták a szanálást. A világháború után egy ország sem került olyan tragikus helyzetbe, mint mi, mert amellett, hogy összeomlott mindaz, ami évszázadok munkája teremtett s amellett, hogy az ország elemeire bomlott szét, lehetetlen békekötés előtt állottunk és újra kellett teremteni mindent. Az ország jövőjét tulajdonképen az mentette meg, hogy egészséges alapokon nyugszik. E nemzetnek történelmi hivatása van s történelmi hivatás vár reá, az ilyen nemzetek pedig soha sem tűnhetnek el. Egy nemzetnek legnagyobb ereje, ha megvan a bizalma önmagához. Örömmel konstatálom, hogy ez a bizalom helyreállt s ez lette egyedül lehetővé azt, hogy meg tudtuk valósítani azt a programmot. amelyet a kormány maga elé tűzött. Ma már eredményekről beszélhetünk. Megteremtettük pénzüknek nemcsak tiszteletét, de megbecsülését is, stabilizáltuk értékét s ennek előfeltétele volt az, hogy megteremtsük az államháztartás egyensúlyát. Beruházások Azt a szemrehányást teszik nekem, mintha mellőztem volna a gazdasági szémpontokat az ország reorganizálásánál. A kormány az első perctől kezdve minden alkalmat felhasznált arra, hogy az elgyengült és elerőtlenedett gazdasági életei megerősítse. Nem láttunk tisztán, az természetes, inert hiszen az inflációnak az a végzetes veszélye, hogy mindent fátyollal takar, mindenki azt hiszi, hogy kedvező helyzetben él és amikor a fátyol eltűnik, akkor látja csak a szomorú valóságot. Az olyan nehéz időkben, mint amilyeneket ma élünk, sokszor csalogatják az embert a délibábok, megtévesztik és helytelen irányba tereiik. Nekünk, nem szabad délibábokat követnünk. Amikor legelőször beszéltem a beruházásokról, azt mondották, hogy optimista miniszter vagyok s íme ma már második esztendeje, hogy haladunk a megkezdett uton és követjük n kiiüzött programmot. Sokat kell pótolni egy oly országban, ahol 11 éven keresztül nem volt beruházás. Örülnünk kell azon. hogy megtudtunk indulni ezen az uton. A mult esztendőben 185 millió aranykoronat, ez évben eddig 115 millió aranykoronát fordítottunk beruházásokra, ami hatalmas összeg. Ha ennek nem nyilatkozik meg azonnal a hatása, ezt meg kel! érteni annak, aki ismeri a gazdasági élet folyamatat- A beruházások hatásai később fognak kibontakozni, mert ki kell, hogy bontakozzanak. Síinél több erős kisegzisztenciát! Szemrehányással iliettek azért, hogy a beruházások egy részét a hitelélet megerősítésére fordítottam. De vájjon van-e gazdaságilag gondolkozó egyén, aki nem volna tisztában azzal, hogy a hitelélet a bázisa a mai gazdasági életnek. S amikor egész hiteléletünk válságban volt, hiszen mesterséges hitellel éltünk, mert az infláció nem komoly, rendelkezésre álló tőke, hanem a meglevő vagyonok bomlásából keletkező látszólagos tőke volt, nem-e az volt a kötelesség, hogy ezen az alapon fogjuk meg először a kérdést. Amikor a pénzügyi tárcát átvettem, 3 millió aranykorona volt a pénzügyi központ vagyona. A Pénzintézeti Központot használtam fel arra, hogy hatalmas összegek kerüljenek a gazdasági életbe, mert az az álláspontom, hogy minden pénz, ami rendelkezésére áll az államnak, térjen vissza a gazdasági életbe. Igy az állami pénzek révén több, mint 20 millió aranykorona jutott vissza a gazdasági életbe, megerősítettem a Pénzintézeti Központot, amely ma már olyan hatalmas szervezete a hiteléletnek, amely nem csak arra alkalmas, hogy ellenőrző szerepet