Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) április-június • 74-145. szám
1926-05-06 / 102. szám
Békéscsaba, 1Q2Ö május 6 Kérámvldék 3 Vármegyénk tanítósága május hó 15 én Békésen jubileumi gyűlést és Gárdonyi emlékének szentelt zártkörű műsoros estélyt tart. A közgyűlés és a műsoros estély iránt, melyen számos budapesti vezérférfiu és művész is résztvesz, megyeszerte élénk érdeklődés nyilvánul. A rendezőség Farkas Gyula igazgató-elnök széleslátásu vezetése mellett mindent elkövet, hogy a legfélreesőbb helyekről is nagyszámban összesereglő tanitók és családtagjaik elhelyezését, ellátását igazi magyaros vendégszeretettel és lehetőleg minél kevesebb költséggel ellássa. — Időjárás. Időprognózis. Változékony idő esővel, lényegtelen hóváltozással. — Vasárnapi istentiszteietek a békéscsabai ev. temlomokban. Május 9-én az evang. templomokban a következő istentiszteleti sorrend lesz : Reggel 9 órakor tót istentisztelet a nagytemplomban. Délelőtt 11 órakor magyar istentisztelet a nagytemplomban tartja Jakabfi György lelkész. Ez utóbbin részt vesz dr. Raffay Sándor püspök is s oltári szolgálattal fejezi be. Erzsébetheiyen reggel 9 órakor tót istentisztelet, amelyen jelen lesz dr. Raffay Sándor püspök is és az istentiszteietet oltári szolgálattal ő fejezi be. — A békéscsabai Iparos Dalárda dalestélye iránt mely szombaton este lesz a Fiume éttermében és kerthelyiségében igen nagy érdeklődés nyilvánul meg városszerte, úgyhogy az minden tekintetben nagysikerűnek Ígérkezik. A dalestélyre felhiyjuk a közönség figyelmét és jóindulatu pártfogásába ajánljuk. — A Sixtusi kápolna kórusának magyarországi vendégszereplése újra eltolódott és pedig a kórus jelenlegi svájci hangversenykörutja miatt, ahol szintén bekövetkezett az, ami Angliában és Németországban, hogy t. i. mindig ujabb és ujabb városok fordultak azzal a kéréssel, hogy a kórus náluk is énekeljen. S minthogy előreláthatólag ismét egy egy hossza Idő fog eltelni, amikor a kórus ajra hangversenykörutra indul, a városok eme kérését a kórus hangversenyrendezó bizottsága honorálja is, s igy uj városok bekapcsolódásával a körút természetesen kibővül. Ez okozza a kórus magyarországi vendégszerepléseinek eltolódását. Ennek következtében tehát a május 10-re megállapított békéscsabai koncert rövid időre ismét eltolódik, azzal a feltétlenül biztos híradással kapcsolatban, hogy az minden bizonnyal és pedig rövidesen meg lesz tartva, s amelynek végleges dátumét módunkban lesz kellő időben közölni. — Az Ev. Nőegylet tisztelettel kéri mindazokat, akik az áldozó csütörtöki szeretetebéden résztvenni óhajtanak, ebbeli szándékukat vasárnapig Lukoviczky Endréné, Lőrinczy Lászlóné, Jakabfi Györgyné elnöknél jelentsék be. Későbbi jelentkezések nem vehetők figyelembe. — Az Evang. Nő- és Leányegyesület estélye. A békéscsabai Ev. Nő- és Leányegylet dr. Raffay Sándor püspök tiszteletére május \ 9 én, vasárnap d. u. 5 órakor a Kultúrpalotában gazdag műsorral vallásos estélyt rendez, Erre minden érdeklődőt igaz szeretettel hiv meg az elnökség. Az estélyen a szegények javára offertojiumot szedünk. A részletes műsort legközelebb hozzuk. — A vagyonváltságbuza májusi ára. A pénzügyminiszter a mezőgazdasági ingatlanok vagyonváltsága fejében fizetendő buza árát május hónapra métermázsánként 350 ezer koronában állapította meg. — A téli sószQkséglet biztosítása. A pénzügyminiszter az őszi és téli időközökben előforduló sószflkséglet zavartalan kielégítése, biztosítása végett megengedte, hogy a bizományba adott sómennyiséget tartalék készletáruként a tavaszi és nyári hónapokban is betárolhassák. — BábaQlés. Az Országos Magyar Bába Egyesület békéscsabai fiókja szerdán a Stefánia Szövetség intézetében ülést tartott, melyen dr. Komássy Mihály szülész és nöorvos igen értékes és tanulságos előadást tartott „A szülés alkalmával beálló hirtelen halálesetek" cimen. A legközelebbi előadás junius 2 án délelőtt 11 órakor lesz. — Országos vásárok. A legközelebbi országos vasár Körösladány községben május 10-én, Okány községben ptdig május 19-én lesz. — Mindkét vásárra vészmentes helyről mindenféle állat felhajtható. — Sakverseny Orosháza—Békéscsaba között Az orosházi Hódi sakkor 12—14 játékosa vasárnap május 9-én délután tartja revansmérközését a békéscsabai sakkor játékosaival. A verseny a Kultúrpalotában lesz délután fél 2 órai kezdettel. A sakkor felkéri Ragjait, hogy akik a versenyen részt óhajtanak venni a jelzett időben szíveskedjenek megjelenni. — A „Rózsahegyi-est" ma csütörtökön este 8 kor lesz a Városi Színházban. Szinre kerülnek a következő egyfelvonásosak: „Audiencia* dr. Guthy Samutól, „As ökör" Zilahy Lajostól, „Szent a béke" Vitéz Miklóstól és a következő jelenetek „Vacsora" Molnár Ferenctől, „Utolsó szó" Harsányi Zsolttól. Az ünnepelt művészen kivül leánya Rózsahegyi Mária, Szemere Gyula az Apolló kabaré v. főrendezője, Főldy Anna a Renaissance szinház tagja, Karácsonyi Krisztina, Raykai Ibolya és Szakái Dénes tehát öszszesen 7-en lépnek fel a színdarabokban. Az előadás előtt dr. Korniss Géaa kulturtanácsnok, akinek a Vecsey ünnepélyen mondott gyönyörű beszédjére még mindnyájan emlékszünk, fogja Rózsahegyi Kálmán érdemeit méltatni. Az előadás után társas vacsora a Fiume éttermében, amelyen az ünnepelt művész minden tisztelőjét szívesen látja a Rendező Bizottság. * Schwartz Gábor cég épitési! és tüzelőanyagraktárába (Andrássy-ut ! 24) az úttest javítása idején a köz; lekedés a Luther-utcáról a Tátrautcán át irányul. * Várhegyi vasöntöde és gépjavító műhely Békéscsabán. — Halálozás. Rácz István közismert békéscsabai tárogatómüvész, aki a Kossuth-szobor előtt is többször tárogatózott, hosszú szenvedés után 48 éves korában elhunyt. Temetése kedden délután ment végbe nagy részvét mellett. — Adományok. A József kiri Herceg Szanatóriam békéscsaba. fiókjának elnöksége háláját és kösiönetét fejeii ki, Kohn Sándorné és Brüll Jakabné nemes szivü úrnőknek, kik önként felajánlották egy-egy tüdőbetegnek a félliter tejsegélyt egész évre. —• Április 30-án Szabó István vendéglős édes apja temetése alkalmával a vendéglős berátjai Madarász György, Nagy Lajos, Ilovics János, Antovszky Vilmos, Mészáros István gyűjtöttek 310000 koronát és a Vendéglősök, Italmérők Ipartársulata 200.000 koronát utalt kf, összesen 510.000 koronát adtak át a Stefánia csecsemőintézet pénztárának koszorú megváltás elmen. Elnökség. * A rendkívül súlyos gazdasági viszonyok dacára is a régi, minden tekintetben legelőnyösebb feltételek mellett a legszolidabb árakon szerezheti be szükségletét Árvái Jenő Kélicsillag áruházában, Békéscsaba, Szent István-tér 8. SPORT Sarkadi Törekvés—Békési T. E. 2:1 (1:0) Sarkad szél és nap ellen kezd, de a 10-ik percben gólhoz jut. Erősen szoríf/a ellenfelét, egymásután szebbnél-szebb lövések mennek a kapura, a békésiek most bemutatkozó fővárosi kapusa azonban mindent ment. A második félidő is hatalmas Törekvés támadással kezdődik, de Békés is szívósan küzd. Kiváló formát mutató kapusukra igen nagy szükségük volt, mert minduntalan lövést kap, amit azonban tudása és szerencséje folytán rávetéssel, rúgással, vagy boxoláss.al kivéd. A 10. percben Kaszás a BTE által lőtt lapdát kiejti a kezéből, a mi gólt eredményez. — A 18. perc meghozza végre a győzelmet jelentő gólt Serkadnak. Bányai szép lövése hálóba talál. 2:1. A mindvégig izgalmas, fair mérkőzés tehát a sarkadiak nyereségével végződött, amiről A Sport mint 1 : 1 eldöntetlen eredményről számol be s a bajnokság állását is ez alapon tévesen mutatja ki. Zsiday kifogástalan biró volt s valósággal iskolapéldáját szolgáltatta a jó bíráskodásnak, amennyiben nemcsak bíráskodott, de tanított is. A REJTELMES ALFÖLD MÓRICZ PÁL szenzációsan érdekes müve, amelynél eredetibbet, magyarabbat éa gyönyörködtetőbbet még senki aem irt, a napokban megjelenik. Még ma előfizethet rá 60.000 koronáért (portódijjal együtt) a .Körösvidék" könyvesboltjában de mire megjelenik, talán már nem is lesz megszerezhető, mert Mórica Pál könyveit mind előfizetéssel kapkodják el s megjelenésük után drága pénzért is hiába keresik. * Patkányirtó tengerihagyma kapható Wenich drogériájában Békéscsabán. MOZI A Lady A First Nsclonol amerikai egyik legnagyobb filmgyárának 8 felvonásos attrakciója van csütörtökön műsoron, mely Torma Salmadgel a főszerepben egy színésznő történektét és életének tragédiáját mutatja be. Egy kalandos és viszontagságos élet tükröződik vissza e filmen, mely London éveken át ünnepelt színésznőjének későbbi tragédiáját állítja elénk. Hatásos és érdekfeszítő jelenetek egész sorozata e film, mely nagyszerű és díszes kiállításával is egyaránt méltó feltűnést keltett mindenütt. Magyar Híradó és a Zavaros zűrzavar cimü bohózatok kapcsolódnak még e műsorhoz. Tőzsde (A MTI kékémommbml fe&kj&mm /0/MMM »l»/tJHkm i) Oirichbess a magyar fceroaáí 72-40-el jegyesték A tt Fr. frank 1 Márka Szokol t Sv. fr. Vmlmlék i 848600 Dollár 2283 Lira 17042 1 o. S 2120-50 Leu 13850 Dinár 71500 2874 10101 265 1262 SCHEID cég nemesfém jelentése: ezüst 1 koronás 5800, 2 koronás 11600, forintos 15500, 5 koronás 30300, arany 10 koronás 143000, 20 koronás 288000, dukát arany 160000 Oahonmée-mk t 76 kg. tiszavidéki 77 kg. tiszavidéki 78 kg. tiszavidóki 79 kg. tiszavidéki ROZ8 Tengeri Sörárpa Takarmányárpa Korpa Zab 402500 405000 407500—410000 410000-412500 412500 -415000 232500—237500 202500—205000 300000-325000 230003—250X0 175000-177500 260000—272500 Ferencvárosi sertésvásár: Maradvány . Felhajtás 1262. Eladva — Árak: könnyű 13000— 5000, közép , nehéz 18000—19000. Sál 1926 május 5. 2—4 hónapos sertés 150000—200000 5—10 „ „ 300000—600000 egy éves „ 700000—900000 koca 1000000-1500000 hizott sertés klg. 14000—16000 borjú klg. 12000—14000 bárány klg. 8000—9000 Békémommbml tonmóny iraki A békéscsabai terménypiacon május 5-én az alábbi árak fejlődtek ki: Buza 380000—390000 Árpa 210000—220000 Tengeri 170000—180000 Sok pénzt kereshet Nyers székfflvirdg kg-jdért 1000 koronát fizet a Gyógynövény Kereskedelmi rt Luther-utca 8. ((| Lőwy Albert épületfakereskedéshez a kocsiközlekedés |)> Pl a vasút felől az újonnan kövezett Andrássy-uton IP (| megnyílt! |)