Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) április-június • 74-145. szám
1926-06-26 / 143. szám
2 Kőrösvidék GONDOLATOK * • * jl francia valuta zuhanása súlyos gondokat okoz a „diadalmas" francia nemzetnek. Egyik kormány a másik után bukik, mert egyetlen pénzügyminiszter sem akad, aki garantálni tudná a frank stabilizálását. Most ugyan Briand tizedik kormányának megalakulásakor újra reménykednek s hiszik, hogy erélyes eszközökkel sikerül majd nivón tartani az egyre olcsóbbodó francia pénzt. Ha az ember figyelemmel kisérte azt a kétségbeesett kapkodást, amelyet eddig is mutattak a megriadt franciák, lehetetlen, hogy ne mosolyogjon vergődésük láttán. Náluk is megismétlődött mindaz, ami a zuhanó valutáju országokban megesett. Sok komoly kísérlet mellett ők is megpróbálkoztak a legnaivabb valutajavító mozgalmakkal is. Még csak utcai szinelőadások és kabarék is voltak „frankjavitás" célzattal. Íme a „nagy", a „zseniális" nemzet is megriadt, kapkodó és naiv kétségbeesésében. Jó lecke ez annak a népnek, amely a legridegebb kegyetlenséggel nézte azt a gyötrődést, amelybe éppen az ő szivtelenségük döntötte a háborúban vesztes országokat. Soha olyan hamar nem vált valóra a klasszikus mondás: „hodie mihi, cras tibi" (ma nekem, holnap neked), mint most a franciák életében. Amit ők kívántak, amit ők okoztak kárörvendő gonoszsággal a legyőzötteknek, az most őket kinozza, a győzőket. Csak legalább okolnának sorsukon! Egy uj elsodort falu. Nagyváradról irják, hogy a Biharmegyei Tárkány község teljes pusztulás előtt áll. Ennek a kis magyar falunak mindössze 150 hold szántóföldje volt saját határában, úgyhogy a múltban is kénytelen volt a szomszéd községek határában mindenfelé földeket vásárolgatni. Vásárlásait az oláh régim alatt rendre kisajátították, az 1700 lelket számláló kisgazda községnek legelőt adni feleslegesnek tartották, úgyhogy most a falu felett a lélekharang megszólalt. És hány ilyen elsodort faluról tudna a jelen „Véres Krónikája" beszámolni I * Smitf) Jeremiás meleghangú levélben búcsúzik a magyar nemzettől. Hisszük, hogy az a levél egészen őszinte, megvagyunk róla győződve, hogy az amerikai kitűnő pénzember valóban örül annak, hogy Csonkamagyarország gazdasági helyzete talpraállott, biztosra vesszük, hogy őszintén sajnálja itthagyni a mi országunkat. Viszont tény az is, hogy a magyar nemzet hálás szívvel gondol a távozó pénzügyi ellenőrre. Hiszen misem könnyebb, mint a magyar nép szeretetébe férkőzni. Néhány jó szó, szívesség, igazságosság, egyenes jellemeket hirdető szigor: és már szereti is a magyar nép az idevetődött idegent. Smith Jeremiás nehéz feladattal jött közénk. Természetes, hogy bizonyos ellenszenvvel, bizalmatlansággal fogadták, de alig töltött köztünk néhány hetet, máris nyilvánvalóvá lett az ő jóakarata, egyeneslelküsége, nemes gondolkozása. Ezek az erények meghódították a magyarokat. Smith Jeremiás látta, hogy ez a nemzet milyen jó, mennyi hősiességgel viseli szomorú sorsat, milyen Békéscsaba. 1926 junius 24. sok áldozatot tud hozni, milyen őszintén akarja a békés életet. Meggyőződött róla, hogy ezzel a néppel lehet együtt dolgozni, mert ez a nép tud némán szenvedni a boldogabb jövendőért. Mi volna, ha a világ hatalmasai is igy ismernének meg bennünket ? 1 Ha már egyszer nem ellenségeink rosszindulatú vádaskodásai, hanem a valóság szerint ítélnék meg ezt a szerencsétlen nemzetet ? ! Bizony rövidebb ideig tartana méltatlan szenvedésünk. Békési és gyomai küldöttség a miniszterelnöknél Átadták a díszpolgári oklevelet Annakidején megírtuk, hogy Békés nagyközség díszpolgárává választotta egyhangú lelkesedésset Bethlen István grófot. A díszpolgári oklevelet küldöttség vitte fel Budapestre és pénteken adta át ünnepélyesen a miniszterelnöknek. A küldöttség vezetésére Moldoványi János főszolgabírót kérték fel, tagjai sorában pedig Körber Tivadar főigazgató, JFaragó László, Kiss B. Mihály főjegyző, Durkó Sámuel biró, Morvay Mihály és Cservinszky István utaztak fel. Lapunk zártakor jelenti tudósítónk, hogy dr. Kovacsics Dezső főispán vezetésével a vármegye és Qyoma község (amely legutóbb szintén díszpolgárává választotta gróf Bethlen István miniszterelnököt), küldöttsége is tisztelgett Budapesten a miniszterelnöknél, akinek egy 600 aláírást tartalmazó diszes albumot adtak át. Negyvenkilenc békésvármegyei vitézt avattak Az elmúlt vasárnap avatta fel nagybányai vitéz Horthy Miklós az idei vitézjelölteket, akik között az alábbi békésmegyeiek nyertek méltó elismerést kiváló háborús szolgálataikért: Dr. Bodnár István tart. hadnagy, jelenleg törvszéki jegyző Szolnokon. B. Kovács Sándor t. hadnagy, községi jegyző, Pusztaföldvár. Dénes Lajos t. hadnagy, tanitó, Pusztaföldvár. Durkó Antal t. zászlós, tanár, Békés. Szrenkányi Qyula t. főhadnagy, építőmester, Mezőberény. Brücher Dániel t. hadnagy, jegyzőgyakornok, Nagykörös, dr. Durkó Sándor t. hadnagy, kir. közjegyző h. Békés. dr. Haviár Qyula t. főhadnagy, kir. közjegyző h. Szarvas. Dr. Pardy Károly t. hadn. ügyv. Füzesgyarmat. Hősihalált halt Haviár Dániel t. zászlós, Szarvas. Alb Fehér Mihály t. közv. földm. Csorvás. Block Márton t. őrm. gépészkovács, Füzesgyarmat. Sutyinszki Sárkány Pál népf. közv. földm. Szarvas. Lehoczki Lehel Márton népf. közv, földm. Tótkomlós. Hídvégi László t. tizedes, földm. Békés. Pál István t. tizedes, zsellér, Körösladány. Szilágyi Lajos népf. szakv. kereskedő, Békéscsaba. Kulcsár Mihály t. tiz. keresk. Gádoros. Farkas Gábor t. tiz. festő, Körösladány. Földesi István t. őrm. földm. Békés. Prágai János t. közv. földm. Békéssámson. Ráb'ai János t. tiz. földm. Füzesgyarmat. Kunos Mihály t. tiszth. fm. Orosháza. Virág György t. szakaszv. földmives Mezőberény. Bistei József t. szkv. földm. Gádoros. Kovács István t. tizd. földm. Kétegyháza. Nagy László t. szakv. földm. Nagyszénás. Fehér János t, tizd. földm. Nagyszénás. Szürszabó János t. közv. földm. Szentetornya. Szemenyei Antal t. szakv. kisgazda, Szentetornya. Faragó Pál t. tizd. földm. Békéscsaba. Nedeleczki Mihály t. szakv. földm. Békésszentandrás. Cirjék Jakubjanszki Márton népf. őrv. földm. Tótkomlós. Vági Mihály t. szakv. földm. Orosháza. Hősi halált halt Gál Ignác csendőrőrm. Gyoma. Tolvaj Gyula t. közv. cipész mest. Orosháza. Lehel Pribojszki Mihály t. őrm. tűzoltó, Békéscsaba. Várhegyi Vogel Imre t. szakv. földm. Mezőberény; Havasi Hottinger Lajos 11. o. torpedo előmunk. kefekötő, Békéscsaba. Balázs Boldis Pál t. tiszth. detektív, Mezőberény. Súlyos Sutyinszki Pál népf. tiz. zsellér, Kondoros. Magyar Mihály t. tizd. föld. Szarvas. Horvát Pál t. őrm, földm. Szentetornya; Kocsis János t. tiz. révész, Gyoma. Varga István t. tiszth. földm. Nagyszénás. Krnyiesevszki Mihály t. őrv. földm. Tótkomlós. Lőcsei György t. tiszth. földm. Gádoros. Andréke József t. közv. földm. Hódmezővásárhelyi puszta. Király Králik János Mezőberény. Földgáz- és petróleumkutatás Szolnoktól Hajdúszoboszlóig a vasúti vonal mentén geologiai kutatásokat végeznek. Földgáz- és petróleumforrásokat keresnek. Zürichben a magyar koronát 72'35-el jegyezték HÍREK — Házasság Horgosi Kárász István cs. és kir. kamarás és neje, Miklosvári Miklós Jolán csillagkeresztes hölgy leánya, Mária, római szentbirodalmi Orczy Lőrinc báróval, római szentbirodalmi Orczy Andor, a magyar országgyűlés főrendiháza örökös tagjának, a souverain Máltai-rend t. b. lovagjának és neje született Piret de Bihain Leona bárónő, palotahölgy fiával, e hó 19-én tartották esküvőjüket Szeghalmon, a róm. kath. templomban, — A békésvármegyei kiállítás békéscsabai intézőbizottsága junius 27-én délután 3 órakor gyűlést tart az Ipartestületben. — A békéscsabai róm. kath. leányklub tagjait kérik szombaton (26-án) d. u. 6 órakor az elnöknő iskolájában pontosan megjelenni fontos megbeszélésre. Elnökség. — A békéscsabai felsőmezőgazdasági iskola érettségi vizsgálatait szerdán és csütörtökön tartották Lovassy miniszteri tanácsos, gazdasági akadémiai igazgató részvételével. Jelentkezett 13 jelölt, akik közül jeles érett lett : Hugyecz Mátyás, Christián László, Hidy Gyula. Jól érett: Áchim János, Zsiros András, Piskolty József. Érettek lettek : Hankó András, Kinder Pál, Leel Össy István, Szebedinszky Jenő, Tóth János, Tuska János és Vincze JánosAz újonnan érettségizettek csütörtökön este tartották meg a »Fiume« éttermében a szokásos közvacsorát a tanári kar részvételével, mely alkalommal felköszöntőt mondottak: Péter Jenő igazgató, Horváth Jenő, körösi Csorna Gyula és Berkes Gyula tanárok. A tanulóifjúság nevében Hugyecz Mátyás szólalt fel. — Leventeünnepély lesz szeptemberben. A szeptemberben tartandó Békésvármegyei leventeünnepély előkészítése végett kéri az ifjúsági oktatókat a testnevelési vezető, hogy junius 28-án délután 5 órakor a polg. fiuiskotában jelenjenek meg. — Felejthetetlenül kedves lesz az Erzsébet Otthon javára rendezendő vasárnapi népünnepély. — Gyulai földbirtokosok figyelmébe. Gyula városában 1923. évben történt műszaki helyszínelés alapján készült uj kataszteri munkálatok folyó évi julius 1-től julius hó 31-ig a városi birtoknyilvántartó hivatalban 30 napi közszemlére vannak Gyulán kitéve. A birtokbejegyzés helytelensége, továbbá a földbirtokrészleteknek művelési ág és osztálybasorozás elleni felszólamlások eme határidő alatt szóval vagy írásban ugyanott megtehetők. • BEHOZATAL ÉRETT NYUGATIN DIAI BANÁN A LEGJDBB TÁPLÁLÉK BP.T£L£F0N:1S2-85