Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) április-június • 74-145. szám

1926-06-24 / 141. szám

Békéscsaba, 1926. junius 20. Körösvidék 417 — Ellopták a vásárban a lo­vát. Bende Szilveszter veshendi la­kos feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki a Vásár­térről egy őrizetlen pillanatban és tolongás közben ellopta 5 éves sö­tétszinü, bal lapockáján jelzéssel el­látott lovát három millió K értékben. A rendőrség megindította a nyomo­zást. — Harminckilenc fővárosi gye­rek nyaral Csabán. A Budapesti Tanács Gyermeknyaraltatási Akció vezetőségének kezdeményezésére Bé­késcsabán összesen 39 fővárosi arra rászoruló gyermek nyaral julius és augusztus hónapokban. A gyermekek julius első hetében érkeznek meg felügyelő vezetése alatt. A pontos megérkezésről 8 nappal előbb érte­sítést küldenek. — A 239. sz. „Munkácsy" cser­készcsapét szervezőtestületének tag­jait ma, csütörtökön délután 6 óra­kor a polgári leányiskola helyiségé­ben tartandó gyűlésre tisztelettel meg-hivja az elnökség. — A Kondorosi Iparosifjak Egyesülete junius 27-én zászló­szentelés! ünnepélyt tart. Ez al­kalomból az AEGV autóbuszjára­tot tart Békéscsaba—Kondoros, Szarvas és Kondoros között. — Békéscsabáról indul délelőtt 9 órakor Kondorosra, Szarvasról indul délelőtt 11 1/' 2 órakor Kon­dorosra. — Két feleség és 17 menyasz­szony egyszerre. Miskolci jelentés szerint az ottani bíróság most tár­gyalta Szatmáry Pál ügyét, aki annak dacára, hogy első házassága érvény­ben volt, másodszor is megnősült. A házasságszédelgő ugyanakor, ami­kor két felesége volt, különböző városokban és községekben egy­szerre 17 menyasszonyát tartotta nyilván. Több menyasszonyától pénzt is csalt ki. A bíróság Szathmáry Pált három évi börtönre itélte kettős házasság büntette miatt, többi csa­lásai miatt külön eljárás folyik ellene. — Névváltoztatások. A belügy­miniszter megengedte, hogy Stumpf József eleki lakos és gyermekei „Dévaiéra, Emenet Antal lőkös­házai lakos és gyermekei „Elemery"­re. Andrékó József orosházai szüle­tésü vásárhelyi lakos és gyermekei „Andornaki"-ra, Baliga Pál békés­csaaai lakos és gyermekei pedig „Balázs"-ra változtassák családi nevüket. — Békési diákok bálja. A bé­kési ref. reálgimnáziumnak 1926-ban érettségizett ifjúsága e hó 24-én, csütörtökön a Korona-vendéglő ösz­szes termeiben zártkörű Matura­bálat rendez. Kezdete este 8 órakor. Belépődíj; személyjegy 20,000, csa­ládjegy 50,000 korona. Felülfizeté­seket a segélykönyvtár javára kö­szönettel fogad a rendezőség. — Szerelmi dráma a Tisza­parton. Ujkécskéről jelentik: Furcsa szerelmi dráma játszódott le a Tisza partján. Binóczky Pál ujkécskei gazda régóta viszonyt folytatott sógornőjé­vel s hiába volt a rokonság minden közbelépése, azzal utasította el, hogy nem tud élni a sógornője nélkül. A leány nem mert szakítani, mert Bi­nóczky azzal fenyegetödzött, hogy öngyilkos lesz. Nemrég azonban a leánynak kérője akadt s tegnapelőtt meg is tartották az esküvőt. Bi­nóczky is elment, a szertartás után azonban eltűnt. Csak órák múlva akadtak rá a Tiszaparton, ahol több jebből vérezve, eszméletlenül feküdt. Megállapították, hogy revolverével öbbször magára lőtt. Életveszélyes sebével a szolnoki közkórházba szál­itották. — Eltűnt két csabai leány. A békéscsabai rendőrkapitányságnál be­jelentették, hogy két kiskorú csabai leány hétfőn este eltűnt. A gyer­mekek felkutatására minden intéz­kedés megtörtént. Részleteket, mint­hogy kiskorúakról van szó, nem közölhetünk. Az ügyben különben sem történt semmi fordulat. — A békéscsabai fürdő építési munkálataira az árajánlatot julius 8-án déli 12 óráig kell a Város­fejlesztő Részvénytársaságnál be­adni. — Debrecennek is van koplaló őrültje. Debrecenből jelentik : Wer­ner Nándor, aki magát a drezdai koplalóverseny győztesének és a newyorkí komplalóolimpiász jelöltjé­nek mondja, tegnap délután az Arany Bika-szálló halljában ötven­kilenc napos koplalásba kezdett. — Beiratások a békéscsabai községi polgári leányiskolában julius 1— 2—3-án délelőtt 9 órától 12 óráig tartatnak. AK beiratkozó köteles felhozni előző évi iskolai bizonyítványát; az I. osztályba iratkozók az elemi iskolai értesitőn kivül születési anyakönyvi kivo­natot. Beiratási és egyéb kötelező dijak : 170.000 korona, mely beira­táskor fizetendő. Egész évi tandij 340.000 korona, mely két részlet­ben, szeptember és február 1-én fizetendő. Iskolaszék tisztviselők és szegénységüket igazoló szülők gyermekeinek egész- és féltandij­mentességet ad; erre vonatkozó kérvények szeptember 10-ig az igazgatóságnál adandók be. A szü­lők saját érdekükben cselekszenek, ha most Íratják be leányaikat, nehogy szeptemberben, a létszám betekével elmaradjanak az isko­láztatástól, mely könnyen előállhat az iskola túlzsúfoltságát s az osz­tályok korlátolt befogadóképessé­gét tekintve. Igazgató. — Az Előre MTE atlétái ma délután 5 órakor tréninget tartanak. — Angol vendégek Békésen, A békési uradalom nagyterjedelmü borsóvetéseinek magtekintése végett Angliából Békésre érkeztek John Harisson, Owslig, Owert J. Irrott. Hagh Sangster angliai konzervgyá­rosok. kikhez csatlakozott Frank van Wawern hollandi és Guidó Günther német világcégeknek kép­viselői. Végignézték az egész békési uradalmat s legnagyobb elismerés­sel beszéltek a magyar mezőgaz­dálkodásról, ezzel egyetemben a ma­gyarok iránt való meleg szimpá­tiájuknak adtak kifejezést. Békésről az ozorai Gyéri-féle uradalom meg­tekintése után tovább utaztak. — Megszűnt a lépfene Csa­bán Bodnár János m kir. állat­egészségügyi felügyelő jelentése szerint Békéscsaba város területén a lépfene megszűnt, Elhullott össze­sen 4 szarvasmarha és egy juh. — Törvényjavaslat az Ingó jel­záloghitelről. Budapestről jelentik: Elkészült az ingójelzálogról szóló törvényjavaslat tervezete, amelyet már számos ankét előzött meg. A tervezetet a gazdasági élet sürge­tésére készült meghonosítani a kor­mány. Ennek a mai gazdasági vi­szonyok között fokozott jelentő­sége van. Az intézmény a külföl­dön nagyon jól bevált. Értesülé­sünk szerint a javaslatot az igaz­ságügyminisztérium már elkészí­tette és szétküldötte az érdekelt­ségeknek tanulmányozás, észrevé­telezés céljából. Ugy tudjuk, hogy a javaslat az érdekeltségek több­ségének tetszésével találkozott. A javaslat a Ház nyári szünete után kerül a parlament elé. — November elseje előtt nem bocsátják ki a pengőbankjegye­ket. Budapestről jelentik: Az uj pengőpénz kicserélése és forgalomba­hozatala egy hónap alatt lebonyolí­tást nyer. A kibocsátás november elseje előtt nem fog megtörténni és a forgalombahozatalával egyidejűleg rendeleti uton fenn fogják tartani 2 évre a régi bankjegyek elfogadá­sának ^határidejét. — Összenyomta a kocsi ajtaja. Budapestről jelentik : Szabados Ist­ván állomásfelvigyázó jelölt a duna­parti teherpályaudvaron tolatás közben, a mozgásban levő vonat nyitott kocsijának ajtaján kihajolt, A vonat közben nekiütődött egy szerelvénynek, aminek következ­tében az ajtó becsapódott, még­pedig olyan erővel, hogy az ajtó­ban álló Szabados életveszélyes sérüléseket szenvedett, A mentők a Szent István kórházba szállították. — Kérelem. A Magyar Tudo­mányos Akadémia felkéri mind­azokat a tudomány- és irodalom­kedvelőket, akiknél Kazinczy Fe­rencnek vagy barátainak hozzá­irott levelei vannak eredetiben vagy másolatban, hogy azokat a Kazinczy levelezéséhez kiadandó pótlékkö­tet számára a M. Tud. Akadémia főtitkári hivatalához, vagy a meg­bízott szerkesztőhöz: Harsányi Ist­ván főiskolai tanárhoz Sárospatakra elküldeni szíveskedjenek. — Köszönetnyilvánítás. Kácser Jáoos szobafestő a Stefánia intézet részére felszereléshez több üvegneműt adományozott, amiért ezúton is há­lás köszönetet mond a Stefánia in­tézet. • •••••••• •••••UMBBB Műkedvelő Eleken A „Körösvidék" eleki munkatársa irja: Az eleki ker. szoc. egyesület ifjúsága az egyesület lelkes és fá­radhatatlan vezére Reibel Mihály káplán rendezésével e hó 20-án este a Kulturház nagytermében müked­velőelőadást rendezett. Színre hozták a „A molnár és gyer­meke" c. színművet. Kiss Péter: molnár, Poszt Manci: leánya, Eisen­beil Nusi : biróaé, Poszt Ádám : Ewald pap, Hoffmann Manci : özv. Brümingné, Gábor János ; Konrád a fia, Braun János: Reichmann, Szil­berreisz Mariska : Margaréta a neje, Gábor Ferenc: Jákob gazda fiu, Durst András: Joon sirásó, Hauck Miksa: András számadó szerepeik­ben nyújtottak jó alakítást. T. •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••a•••••••• Anya- és csecsemőuédö ünnepély Eleken Az eleki áll. elemi iskola tantes­tülete Zsák Antal igazgató vezetése alatt az iskola növendékeivel e hó 20-án délután a Kultúrház nagyter­mében jól sikerült anya- és csecse­mővédő ünnepélyt rendezett. Az előadáson sok-sok aktuális kis történet került elő a gyermekneve­lésről és az anya munkaköréről. A kis elemiiskolások példásan kitettek magukért, mindannyian átérezték sze­repüket. Sok volna minden szerep­lőt külön megemlíteni, de mindnyá­jukról csak elismeréssel Írhatunk. Külön megemlítést érdemelnek Kontúr Antónia tanítónő növendékei, kik oly kedvesen, igazi gyermekes bájjal játszották szerepeiket. Az előadás keretében Dr. Deák Zsigmond járási tiszti orvos gondo­san összeállított tanulságos felolva­sást tartott a csecsemőnevelésről s ápolásról, Felolvasásában kitért a csecsemőnevelés minden kis mozza­natára. —mor. * Bérbe vennék zon­gorát. Címet a kiadóba kérem leadni. *) Mentőszekrények és mentő­szekrények kiegészítése a legolcsób­ban beszerezhető Wénich Lajos dro­gériájában Békéscsaba, Szt. István­tér 16. * Megérkeztek a legújabb sifon, vászon és damasztkülönlegességek, divatos íngzefírek és puplínok. Be­vásárlásai eszközlése előtt okvetle­nül tekintse meg vételkötelezettség nélkül Árvái Jenő Kékcsillag áru­házának raktárát. MOZI Az Aranyláz utolsó előadása Ma csütörtökön kerül még utol­jára bemutatásra Charlie Chaplin nagy filmje: Az Aranyláz, mely ugy tartalmának kedvességével, valamint Chaplin nagyszerű játéká­val méltó feltűnést és általános tet­szést keltett. A nézők egyöntetű elragadtatásának legfőbb bizonyí­téka a nézőtér állandóan derűs hangulata, mely egy-két meginditó és megható jelenetektől eltekintve minduntalan megujuló kacagással • és vigsággal kíséri a cselekményt. Külön említést érdemel az ezen műsor mellé beosztott Harry sze­relme című 2 felvonásos amerikai burleszk, mely annyi mókát és tré­fát halmoz fel, hogy szinte lehe­tetlenség a képet nevetés nélkül végignézni. Műsoron van még a legújabb Gaumont Híradó is való­ban szenzációs aktualitásokkal a világ minden részéről. Tösssiie A MTI békéscsabai fiókjának felenlése alapján Zürichben a magyar koronát 72-20-al jegyezték Valuták Angol font 349375 Lei 324 Szokol 2120-5 Líra 2623 Dinár 1267 Márka 17044 Dollár 71550 Schilling 10122 Francia frank 2074 Svájci frank 13865 Gabonaárak 432500—435000 437500—440000 440000—442500 442500—445000 237500—240000 230000—235000 245000—255000 280000—287500 165000—170000 76 kg. tiszavidéki 77 kg. tiszavidéki 78 kg. tiszavidéki 79 kg. tiszavidéki Rozs pestvidéki Tengeri Takarmányárpa Zab Korpa "Békéscsabai terményárak 1926 junius 23 Buza 425000—430000 Árpa 215000—220000 Tengeri 215000—220000 A „KÖRÖSVIDÉK" olcsó hömjuahciójal Csah 1 hónapig kaphatói Gyönyörű szép fűzött kötésű könyuek megrendelhetők és kaphatók már ÍOOO koro­nától a „Körösuidék" könyu­kereskedésáben. Ugyancsak megrendelhető Huszár K.: „fíZ ÉGŐ OROSZORSZÁG" eimü most megjelent könyue füzue 150.000. kötue 250.000 koronáért.

Next

/
Thumbnails
Contents