Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) április-június • 74-145. szám

1926-04-29 / 97. szám

Békéscsaba, 1026 április 29 K&r»mvldéfc Byogyszerészgyülés Csabán A Magyarországi Gyógyszerész Egyesület békéscsabai Kerülete, a mely Békésmegyén kivül kiterjed Arad- és Biharmegyére is, 27-én kedden délután 5 órakór tartotta évi rendes közgyűlését Békéscsabán. Elnöklö Réthy Béla az ülést megnyitván, kegyeletes szavakkal emlékezett meg az egyesület elhunyt nagyérdemű tiszteletbeli elnökéről, Varságh Béláról. A közgyűlés Benedicty Gyula bé­kési és Wieland Dénes gyulai gyógy­szerészeket, kik félszázadot megha­ladó idő óta működnek a gyógysze­részi pályán, az egyesület tiszte­letbeli tagjaiul választotta. Ezután a közgyűlés a tárgysoro­zatban szereplő fontos szakkérdé­sekkel foglalkozott. Május 2-án, vasárnap a május elsejei munka­szünet miatt lapunk nem jelenik meg, miért is kérjük t. hirdetőin­ket, hogy a vasárnapi számba szánt hirdeté­seiket még pénteken délelőtt szíveskedje­nek feladni, hogyr az a szombati újságban megjelenhessen. Balázs árpád A magyar dal, amely a hetvenes évek óta egy csapáson mozgott, ujabb csillogó köntösben lép most elénk. Az egyszerű dalok, amelyek ugy muzsikában, mint szövegben semmi ujat nem produkáltak, most lirai formát öltöttek és ugy hatnak, mint egy-egy szép lirai versnek a strófái. Ezek a Balázs dalok és ebben rejlik Balázs Árpád varázsa, titka és művészete. Balázs Árpád dalköltői pályája a fejlődés, a felfelé haladás szép vo­nelát mutatja. Mikor a ,, Gyere ve­lem akáciombos falumba,, a „Rá­csos kapu, rácsos ablak'„Két apró kis ssoba" sikere tombolt, azt hit­tűk, hogy ezt a népszerűséget már fokozni nem lehet. És ime, úgy­szólván minden esztendőnek meg­van a msga nóta-sikere. Hogy csak egy párat említsünk meg : Két ba­bonás szép szemednek, Az alispán leánya, Ahogy én szeretlek, Leve­lem, Pirospettyes ruhácskádban, Sárga rózsa, Lemondás stb... no meg a legújabb Petőfi dalok ... szebben beszélnek minden mélta­tásnál, minden magasztaló cikknél. Balázs Árpád dalai egy-egy cso­kor színes virág, magyar virág. Benne van az akácvirág mellett a rozmaring, a viola, sárgarózsa, az orgonavirág, a pirosrózsa, a bazsa­rózsa ... váratlan ajándék ebben a mi sivár életűnkben, kedves disze szomorú házaink ablakainak. Az országoshirű dalköltő hosszú és többszöri ígéret és készülődés után végre lejön Békéscsabára és egyetlen magyar nótaestélyét Pur­csi Pepi kísérete mellett hétfőn tartja a Városi Színházban, amelyre a jegyek már kaphatók. * Patkányirtó tengeri hagyma kapható Wenich drogériájában Békéscsabán. — Szülői értekezlet az eleki polgári iskolában. Az eleki pol­gári fiúiskolában vasárnap, május 2-án délután szülői értekezlet lesz. Ezúttal Szótér .István tanár az is­kola és a szülői ház közötti kapcso­latról tart előadást. Az értekezletre felhívjuk a szülők figyelmét. — Az Iparos Dalárda dalestélye iránt, mely május hó 8 án lesz a Fiume éttermében eddig még nem tapasztalt érdeklődés nyilvánul meg a dalpártoló közönség körében. A magasszinvonalu, tartalmas műsort teljes egészében legközelebb hozzuk. — Az Előre MTE csütörtökön és szombaton 5 órakor a Csányi­ulcai pályáján atlétikai tréninget tart. — Levente hír. A „FEG" cél­lövő fegyverek a mai nap folyamán megérkeztek, kérem a csapat ve­zetőket, hogy a fegyver átvételére a Testnevelési Irodában minél előbb megjelenni szíveskedjenek. Testne­velési vezető. — Május 15 én nyilik meg Gyopáros. Többek érdeklődésére közöljük, hogy Gyopárost — mint a mult esztendőkben, ugy az idén is — május 15 én nyitják meg. — Hivatalos óra a pénzügy­igazgatóságnál. A pénzügyminisz­ter* a gyulai m. kir. pénzügyigazga­tóságnál a hivatalos órát május 1-től kezdödőleg reggeli 7 órától déli 1 óráig állapította meg. — Elmarad a békéscsabai autóvizsga. A szombatra kitűzött békéscsabai járművezetői és gép­jármű vizsga a május elsejére való tekintettel elmarad. Igy Szegedre kell utaznia mindazoknak, akik a bizottság legközelebbi kiszállásét megfelelően akarnak vizsgázui. — öngyilkosság Szarvason. A „Körösvidék" munkatársa írja : Kán­tor Sámuel Szarvas község 20 éven át volt érdemes és fáradhatatlan fő­pénztárnoka folyó hó 26-án a reg­geli órákban felakasztotta magát s mire észrevették, már halott volt. Körülbelül 3 hét óta betegeskedett és ugy látszik, ebbeli elkeseredése érlelte meg benne az öngyilkosság gondolatát. Temetése folyó hó 27-én volt nagy részvét mellett. * Várhegyi vasöntöde és gép­javító műhely Békéscsabán. — Sorsjegy-naptár. A nagykö­zönség állandóan érdeklődik az egyes sorsjegyek huzási napja után. A szóbanforgó határnapokat, hogy fi­gyelemmel kisérhesse, itt közöljük: Diák sorsjegy III. húzása május 1. Trafikos sorsjegy II. húzása május 9. Arany sorsjegy húzása május 12. Universál sorsjegy II. húzása május 20. Fehérkereszt sorsj. húzása május 29. Mezőgazdasági sorsj. húzása május 30. Hadimuzeum sorsj. húzása május 30. Újságíró sorsj. III. húzása junius 30. Iparművészeti sorsj. húzása junius 19. Hadviseltek sorsj. húzása junius 26. Diák sorsjegy IV. húzása julius 1. Közérdekű Liga sorsj. húzása julius 1. Zsófia Szanatórium sorsjegyének II. búzása augusztus 15. Rendőri készültség Eesz május 1-én Budapest, ápr. 28. A rendőrség a karhatalmi intézkedéseket most is megteszi, hogy a május elsei felvonulásokat megtiltó rendeletnek érvényt szerezzen. A fővá­ros összes exponáltabb helyein állandó rendőri készültségek lesznek. * önnek nincs szüksége arra, hogy gyomor- és bélbántalmaiból kifolyólag állandóan szenvedjen, amikor kőztudomásu, hogy a világ­hírű és mindenki által legelsőnek elismert Igmdndl keserűvíz haszná­lata megszünteti a rendszetint a fenti bajokból eredő fejfájást, csök­kenti a vérnyomást az agyban és meggátolja az érelmeszesedést. Emésztési zavaroknál éhgyomorra már fél pohár Igmándi keserűvíz elegendő. — Leventehir. Felkérem az ösz­szes belterületi levente oktatókat, hogy pénteken f. hó 30 án délután 6 (18 órakor) a Testnevelési irodá­ban megjelenni szíveskedjenek. — Értesítem az érdekelt oktatokat, hogy a tanfolyam céllövészeti versenye f. évi május hó 2 án, vasárnap dél­előtt 9 órakor a katonai elemi lő­téren lesz megtartva. Testnevelési vezető. — Országos vásár Endrődön. A legközelebbi országos vásár End­rőd községben május 15-én lesz, melyre vészmentes helyről minden­féle állat felhajtható. — A pamutbársony nem fény­űzési cikk. Felmerült konkrét ügy kapcsán a kereskedelmi és iparka­mara kérdést intézett a kerületébe tartozó pénzügyigazgatóságokhoz, hogy a pamutbársonyt fényűzési cikként kezelik-e? A kamara ke­rületébe tartozó pénzügyigazgatósá­goknak a kamarához intézeit átirata szerint a pamutbársony nem esik általános fényűzési forgalmi adó alá. — Szélhámos ügynök a Duna­Tisza közén. A Tündérujjak Ma­gyar Kézimunka Újság feljelentést tett Zelkó Dezső nevü volt ügynöke ellen, aki jogtalanul előfizetéseket vesz fel és azokkal el nem számol. Olvasóinkat figyelmeztetjük, hogy nevezettnek semminemű összeget ne adjanak és ha valahol megjelenik, a legközelebbi hatósági közegnek ad­ják át. * Gépjárművezetői (soffőr) tan­folyam Békéscsabán. Az érdekeltek figyelmét felhívom, hogy Békéscsabán május hó 1-től kezdödőleg folytató­lagos gépjárművezetői tanfolyam nyi­lik meg. Jelentkezni lehet és bővebb felvilágosítást nyújt Faragó Sándor gép- és műszaki kereskedő Békés­csaba, Andrássy-ut 50. Telefon 144. MOZI Rózsalovag. A nagyközönség előlegezett bi­zalma nyilvánul meg abban az élénk érdeklődésben a Rózsalovag csütör­tök és pénteki előadásai Iránt, mely a Pán filmgyár attrakciós kiállításá­ban, a rendezési és kiállítási pompa eddig még nem igen látott nagysze­rűségében a régi boldog béke évek egy hangulatos korszakát peregteti le. A 10 felvonásos filmattrakció a szebbnél szebb jelenetek egész so­rozatával, a figyelmet és érdeklődest lekötő helyzetek kedves milliöjével mutatja be a Rózsalovagot, melynek kisérő zenéjét Strauss Richárd irta. A szereposztás természetesen a leg­jobb nevü színészek kezében van. Bohnen Mihály, Paul Hartmann, J. Catelaine, Etly Berger stb. Tőzsde tri békémoambml tlAkj&m&L i«fMfáM mlmpfém tj Xürichbea a magyar koros® 72'40-el jegyezték Vmlaték i A ft. Fr. frank 1 Márka Szokol «Sv. fr. 849030 2396 17039 212050 13839 Dollár Líra 1 o.S. Len Dinár 71349 2876 10098 281 1261 tiszavidéki tiszavidéki tiszavidéki Babonaévak i tiszavidéki 407500 410000 412500-415000 415000-417500 417500 -420000 230000—235000 230000—250010 300000—325000 255000—265000 202500—205000 175000—177500 76 kg. 77 kg. 78 kg. 79 kg. Rozs Takarmányárpa Sörárpa Zab Tengeri Korpa rerencvdrost sertésvásár: Marad­vány 960. Felhajtás 1400. Eladva 350 Árak: könnyű 15000— 7000, közép , nehéz 17000—19500. BókémomabaI torményánaki A békéscsabai terménypiacon ápri­lis 28-án az alábbi árak fejlődtek ki: Buza 385000—390000 Árpa 210000—220000 Tengeri 170000—175000 Bókóaoaabal állatinak , 1926 április 28. 2—4 hónapos sertés 150000—200000 5—10 egy éves koca bízott sertés borjú klg. bárány klg. 300000—600000 „ 700000—900000 1000000—1500000 klg. 14000-16000 12000—14000 8000-9000 I EDDIG: költséges, nagy építmény, rossz hatásfok. (Emtsztömedencék) EZTJTÁN: minimális építmény, bámulatos hatásfok. „OMS" i i Vezérképviselő PÁRKÁNY FŐMÉRNÖK BÉKÉSCSABA. | Legjobb kékitö a „PAPAGÁJ" »

Next

/
Thumbnails
Contents