Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) január-március • 1-73. szám
1926-03-27 / 70. szám
Békéscsaba, 1925 március 27. K&r&wvidiétk 9 Békéscsabai Központi Szeszfőző Szövetkezet közgyűlése Folyó hó 25-én tartotta aa 1924/5. üzletévre vonatkozó s egqbcn felértékelési közgyűlését a Békéscsabai Közpon i Szeszfőző Szövetkezet a tagok na^g érdeklődése mellett. Zsilák András elnöki megnyitója utón Kovácsik Lajos igazgató ismerteti az igazgatósági jelentést és az évi mérleget, melu szerint a 3,500.000 K tkletrésztőkével működő szeszfőzde a tagoknak juttatott vámfözési visszatérésen felül 10,835387 K tisztanyereséget ért el. A szeszfőző szövetkezet az elmúlt évben nagyarányú üzemi átalakításokat és bővítéseket vitt keresztül, s ennek folytán ma abban a helyzetben van, hogy a körzetében termelt összes nyersanyagokat minden fennakadás nélkül képes kitermelni. Az előző évekhez viszonyítva 30 százalékkal több nyersanyagot dolgozott fel, közepes termés mellett. Kovács János felügyelőbizottsági elnök felolvasta a felügyelőbizottság jelentését, mely utan a közgyűlés elfogedta a jelentéseket, a mérleget s a szokásos felmentvényeket megadta. A kimulatott tisztangereségére vonatkozólag a közgyűlés óként határozott, hogy azt teljes egészében a tartalék tőke növelésére forditja. Ezek után Kovácsik Lajos igazgató ismertette a felértékelt mérleget, majd az erre vonatkozó javaslatokat, melyszerint a közgyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy az eddigi üzletrészekből 5 darabot von össze eggyé s az igy összevont uj üzletrészek névértékét 2 pengőben állapítja meg. Ezen összevonásnak f. évi junius hó 30 áig kell megtörténni. A felértékelés folytán szükségessé vált alapszabálymódositás után csekély eltéréssel a közgyűlés megválasztotta az uj igazgatóságot s egyhangú lelkesedés mellett jegyzőkönyvi köszönetet szavazott a lelépő igazgatóságnak a szeszfőző szövetkezet körültekintő vezetéséért és fejlesztéséért. A közgyűlés Zsilák András el* nök éltetésével ért véget. I Békésvármegye közlekedési viszonyainak megreformálása Hit kívái i vármegye ? Ezzel a nagyon közérdekű kérdéssel már többszőr foglalkoztunk és jelentettük, hogy a MÁV kérdést intézett Békésvármegyéhez, hogy milyen forgalmi módosításokat tart szükségesnek. A felszólításra most készült el dr. Daimel Sándor alispán kimerítő válasza, amely már el is jutott rendeltetési helyére s amelynek főbb pontjait itt ismertetjük: A válasz hangsúlyozza, hogy a vezérelv az, hogy a vármegye székhelyével az összes megyebeli községek rendes vasúti összeköttetést kapjanak és a járási székhelyek is könnyen megközelíthetők legyenek az egyes községekből. A vegyesvonatok forgalomból való kivonását és rendes járatok beállítását a közérdek sürgeti. Gyula és Csaba között minden vonathoz egy motorjárat bevezetését tartják szükségesnek és hasonló gyorsmotorjárat bevezetésére van szükség Békéscsaba—Orosháza, Békéscsaba—Gyoma, Gyula—Sarkad, de a legelsösorban Orosháza és Szarvas között, ami által a járási székhely igényeit is teljes mértékben kielégítik. Ezek mellett azután szükséges volna az autóüzem közlekedési hálózatának kiterjesztése a következő megépített közúti vonalakon : Gyula—Kétegyháza—Elek. Gyula -Gerla -Békés-Köröstarcsa Gyula—Doboz. Békés—Mezőberény. Gyoma—Endrőd. Szeghalom—Füzesgyarmat. Szarvas Békésszentandrás Öcsöd. Orosháza—Pusztaföldvár—Apáca. Békéscsaba—Kondoros—Szarvas. A felterjesztés tegnap ment el az államvasutak igazgatóságához és I most kíváncsian várják arra a vá; laszt, különösen azért is, mert autöi busz járatok bevezetésévet az A. E. Gazdasági Vasút már több útvonalon kísérletezik. — Istentisztelet II. Rákóczi Ferenc emlékünnepén. Ma, szombaton van 250 ik évfordulója II. Ráczi Ferenc születésének, amit nagy ünnepléssel ülnek meg mindenütt az országban. Békéscsabán reggel 9 órakor ünnepi istentisztelet lesz a róm. kath templomban, ahol megjelennek az összes hatóságok, testületek, eguesületek, iskolák, stb. képviselői. Ezt követöleg ez iskolák tartják meg ünnepélyüket. — A kamarai tagok választása ma megy végbe A szavazásra jogosult kereskedők és iparosok szavazataikat reggel 9 órától a választási helyiségben (városháza nagyterme) adhatják le. — Az ipartestület elöljárósága kéri az ipartestület tagjait, hogy a kamarai tagválasztáson el ne mulasszák leadni szavazatukat. A Kereskedelmi Csarnok figyelmezteti a tagokat, hogy a kamarai hivatalos jelöttek: Csillag lg nácz és Fekete Sándor rendes tagok, Engel Jenő és ár. Gyöngyösi János póttagok. — Eljegyzés. Nagy Endre eljegyezte Szántó Mancikát Békésen. (Minden külön értesítés helyett.) — Ipari mestertanfolyamok. A m. kir. iparoktatási főigazgatóság értesítette a kereskedelmi és iparkamarát, hogy junius, julius és augusztus hónapokban Budapesten a ruházati iparokból, különlegesen a férfi- és nöiruha szabóságból és a cipészipar köréből mestertanfolyamokat kíván rendezni. A kereskedelemügyi miniszter által engedélyezett ezen tanfolyamok legfőbb célja az iparosoknak olyan képzettséget nyújtani, hogy azok a gyakorlati életben üzletükkel minél jobban boldogulhassanak. Ezen a tanfolyamon törekvő, intelligens, előadóképességgel, szakmájukban kitűnő jártassággal biró és vándor, vagy más rendszerű hivatalos szaktanfolyamot végzett, tehát már megfelelően előképzett fiatalabb iparosmesterek és kivételesen 24 évnél idősebb segédek vehetnek részt. Egy-egy tanfolyamra összesen 20—25 haligatót vesznek fel. A tanfolyamra a kereskedelmi és iparkamara utján lehet jelentkezni, ahol az érdeklődök minden tekintetben részletes felvilágosítást Ii nyerhetnek. — Férfiszabó nem készithet nöi kabátot. Az utóbbi időben országszerte felmerült az a kérdés, hogy joga van e a férfiszabóknak angolszabásu női kabátok készítésére. Az általános vitát provokáló kérdésben most a kereskedelemügyi miniszter hozott döntést, amely döntésről értesítette a kereskedelmi és iparkamarákat. Eszerint az angolszabásu nöiruhák általában bár a férfiruhákéhoz hasonló, de túlnyomó részben más szövetanyagbói készülnek és ehez képest más varrási technikát és más hozzávaló anyagokat is kívánnak meg. Ezenfelül ezeknek a nőiruháknak a szabása, bár némely főbb vonalban a férfiruhákéval azonos szempontokat érvényesít is, a férfiruhák szabásától annyira eltér, hogy a szakmájában teljesen jártas férfiszabó angolszabásu nöiruhát csak akkor tud készíteni, ha ezt külön tanulta. Eszerint nemcsak az angolszabásu nöiruháknak és ruhadaraboknak, hanem a nök által viselt minden felsőruhának és ruhadarabnak készítésére kizárólag a nőiszabó iparosok jogosultak, viszont a férfiak által hordott felsőruháknak és ruhadaraboknak készítése kizárólag a férfiszabó ipar munkakörébe tartozik. — A békéscsabai hadirokkantak felülvizsgálata f. hó 29-én, hétfőn kezdődik és egész héten tart. — Lopás. Kraszkó János békéscsabai gazdálkodó felsőnyomási tanyáján az elmúlt éjjel betörők jártak. Feltörték az éléskamrát és onnan 40 klg. szalonnát, 10 klg. füstölt sertéshúst és 20 klg. szappant több mint két millió korona értékben elloptak. A nyomozást a rendőrség megindította — Öt dollár az árvízkárosultaknak. Weintz István ohiói lakot (Amerika) az árvízkárosultaknak 5 dollárt küldött, melyet a külügyminisztérium tegnap utalt át a vármegyéhez. — Május 1 én lép életbe a lugkörendelet. Ismertettük már korábban a kereskedelemügyi miniszternek a lugkö és lugköoldat forgalomba hozatalának szabályozására korábban kiadott rendeletét, amely ellen az érdekelt kereskedők részéről több észrevétel merült fel. Ezeket az észrevételeket, illetőleg kívánalmakat a kereskedelmi és iparkamara a minisztérium elé terjesztette, ahonnan most az az intézkedés érkezett, hogy a lugkörendelet május elsején fog életbelépni. A rendelet szerint 10 dekagramnál kisebb mennyiségben nem szabad lugkövet kiszolgáltatni, 10 dekagramtól 2 kilogramig pedig szilárd állapotban csak 128 fokos, illetőleg lefokozva csak 100 fokos minőségben, folyékony állapotban pedig csak 40 Beaumé-s minőségben, továbbá csak eltartásra alkalmas szilárd anyagból készült, jól elzárható edénybea, vagy tartályban szabad kiszolgáltatni, amely a kiömlést, kiszóródást és szétporlást megakadályozza. A lugkövet méreg jelzéssel és előirt felírással ellátott edényekben csak 14 éven felülieknek szolgáltathatják ki a kereskedők. — Gyoma bronzszobrot állit hős fiainak. Gyoma község már régebben elhatározta, hogy hősei e a lékét szobormüvei örökíti meg, sőt már a pénz is együtt volt és a tervek is megvoltak, mikor elhatározták, hogy 100 millió koronás több költséggel bronzból örök időkre szóló emlékmüvet emelnek. Az erről szóló határozatot egyhangú lelkesedéssel a napokban hozták és tegnap terjesztették be a vármegyéhez. A gyomai . hősi emlékmű lesz az első bronzból j készült mü a megyében, sőt az egész Tiszántúlon. — A hölgytőrvivőverseny ma este 8 órakor lesz a leánygimnázium tornatermébe!. Az igen érdekesnek és szépnek Ígérkező sporteseményre felhívjuk a közönség figyelmét. — A vámhivatalok által a hivatalos órákon kivfll teljesített szolgálatok illetéke. A pénzügyminisztérium a napokban rendeletet adott ki, amelyben megállapította az ügyfelek érdekében hivatalos szolgálatok után a vámhivatalok által felszámitható illetékek mérvét. A rendelet a kereskedelmi és iparkamaránál 2194. szám alatt, a hivatalos órák alatt megtekiathető. — Meghívó. A Békéscsabai Máv. Vasutasok Olvasóköre évi rendes közgyűlését március 28 án este 8 órakor tartja meg saját helyiségében, melyre az egyesület tagjait ezúttal meghivja az Elnökség. * Legnagyobb választékban, sely • mek, csipkék, harisnyák, keztyük, szallagok a Csipkeáruházban, Andrássy-ut 6. — Parkkal veszik körül a békési hősök szobrát. Békés község főterén rövidesen jelentékeny szépítő munkát hajtanak végre. A hősök szobrát szép vasráccsal kerítik be, a szobor tájékát pedig parkírozzák. A szobor a csinos kis parkkal még inkább díszére válik majd a község tágas főterének. — Az Apolló Mozgó közli a t. közönséggel, hogy a vasárnapi előadások március hó 28 án 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. * Angol és francia divatharisnyák, tavaszi divatkeztyük, legnagyobb választékban, legolcsóbban Dús Bélánénál szerezhetők be. Színház épület. — lfju vakok felvétele. Az ifja vakok szegedi tannevelö és foglalkoztató intézete az 1926/27. tanévre zenei, szék- és kosárfonói iparra leendő kiképzés céljából felvesz minden 14 évtől 35 éves korban levő oly vak ifjút, aki a vakságon kívül más fogyatkozásban nem szenved. Folyamodványok minél előbb, de legkésőbben augusztus l-ig az intézet igazgatóságához küldendők. * Kalapszallagok, divatkeztyük, öriási választékban Csipkeáruházban Andrássy ut 6. * FOTÓ-CIKKEK Wenioh Lajos drogériában, Békéscsaba. Tőzsde fi MTI békémommbmt flókjéumk /•IMMM alap/teij Zürichben a magyar koronát 72-80-al jegyezték Vmlmték M A ft 848700 Dollár 71471 Fr. frank 2696 Ura 2898 1 Márka 17025 1 o. S 10090 Szokol 2119 Len 301 lSv fr. 13790 Dinár 1250 Qmbonmérmki 76 kg. tiszavidéki 77 kg. tiszavidéki 78 kg. tiszavidéki 79 kg. tiszavidéki Rozs Tengeri Takarmányárpa Sörárpa Zab Korpa 380000—382500 385000 -387500 387500-390000 390000 -392500 217500—222500 175000—180000 225000-235 3t0 300000—330000 2425G0 —252500 162500-165000 Ferencvárosi sertésvdsár: Maradvány 1733. Felhajtás 1449 Eladva 250 Árak: könnyű 16000—18500, közép 19000—19500, nehéz 20000-20500. f