Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) január-március • 1-73. szám
1926-01-03 / 2. szám
2 St&röavldék Békéscsaba, 1926. január 13. — A békéscsabai építőiparosok szövetsége ma, vasárnap d. e. 11 órakor gyűlést tart az ipartestületben. Tárgy tanoncok betegsegélyző ögye. — Halálos szerencsétlenség Szeghalmon. Vadász Imre Máv. vonatkísérő segédtiszt, Füzesgyarmat felső állomáson f. hó 29-én vagon összeakasztás közben az ütköző közé keaült. Azonnal szörnyethalt. Nagy családot hagyott hátra. * Elveszett Szilveszter éjszaka a Fiúmétól a Jókai-ut sarkáig terjedő Andrássy-uti útvonalon egy brilliánsokkal diszitett női aranygyűrű, becsületes megtalálója adja át a kiadóhivatalba, hol illő jutalomban részesül. — Az állami polgári fiu és felsőmezőgazdasági iskola karácsonyi szünete január 7-ig meghosszabittatott. Január 7-én (csütörtökön) reggel a rendes tanitás kezdetét veszi. — Elemisták és iparostanonclányok figyelmébe. Az Irányi-utcai elemi iskola igazgatója lapunk utján közli, hogy a tanitás csak január 7-én kezdődik, mert az iskolákban vésztői menekültek vannak elhelyezve. Ugyanezen okból a női iparostanonciskola növendékei részére is csak január 7-én kezdődnek az előadások. — A képviselőválasztói névjegyzékbe való felvétel. Az 1927. évi képviselőválasztói névjegyzék összeállításával kapcsolatban azok, akik az 1926. évi jegyzékből kimaradtak, de közben igényjogosultságot szereztek, f. évi január hó I-től 10-ig számláló és személyi okmányaik becsatolása mellett kérhetik az uj névjegyzékbe való felvételüket. Számlálólapot a közigazgatási kiadóhivatalban lehet kapni, a jelentkezés ugyanitt történik. — Kulturházi mulatság. Az eleki kulturház karácsony másnapján jól sikerült táncmulatságot rendezett. A mulatságon mindvégig a legjobb hangulat uralkodott. A jókedvű táncosok a reggeli érákban oszlottak széjjel. — Kulturest Eleken. Az eleki kulturház vasárnap, december 27-én tartotta folytatólagos kuliurestéjét. Ezúttal Steib János gyulai káplán a hollandiai útjáról tartott előadást. Ezenkívül még szavalatokat s színmüvet adtak elő. Az előadásokat állandóan nagyszámú közönség látogatja. — Uj rend a váltóovatolások körül. A pénzügyminiszternek egy korábban kiadott rendelete lép életbe a mai napon. Ez a rendelet a váltóovatolásokról intézkedik. A rendelet szerint a mai naptól kezdve lejárt váltók legkésőbb a lejárat napját követő második hétköznapokon ovatolandók. —Vizrebocsájtották a világ legnagyobb motorhajóját. A Trieszt melletti Monfalconeban tegnap reggel bocsátották vízre a világ legnagyobb motorhajóját A hajót Giovanna olaszhercegnő Saturina névre keresztelte. A Saturina, amelyet a Cosulichvonal részére építettek, 23500 tonna tartalm , 193 méler hosszú és 24 méter széles. A hajó 3000 személyt és 9000 tonna árut fogad be. A hajó motorja 33500 lóerősek. Trieszt és Délamerika között 13 nap alatt tesz meg az utat. • FOTÓ-CIKKEK Wenioh Lajos drogériában, Békéscsaba. — Végleg megszüntették a gyorsított bűnvádi eljárást. A gyorsitott bűnvádi eljárás szabályait a kormány már négy évvel ezelőtt hatályon kivül helyezte, az akkor még el nem intézett ügyekben azonban továbbra is a régi szabályokat kellett alkalmazni. A kormány most rendeletet adott ki, amely szerint ezután az ilyen ügyekben is három bíróból álló tanács hozza az ítéletet s az ítélet ellen helye lesz a rendes perorvoslatoknak, ami eddig ki volt zárva. * A magyar könyvkiadás nagy eseménye a „Tündérujjak", Magyar Kézimunka Ujsag, amely úttörő kísérlet arra, hogy a kézimunkázás nemes művészetében magyarnyelvű, hasznos segítője legyen hölgyeinknek. A lap valóban díszére válik a magyar kulturának. Mintái, rajzai valóságos élményt jelentenek mindenkinek, aki a kézimunka művészetnek hódol. A kiadóhivatal sok értékes ajándékkal kedveskedik állandóan az olvasóknak, ami a lap amúgy is minimális árát (évi 150 ezer K) még inkább csökkenti. Városunk kézimunka-üzleteiben és könyvkereskedéseiben példányonként is kapható. — Nyilvános árlejtés zabszállitásra. A m. kir. államrendészeti szervek kecskeméti élelmiszerüzeme a jövő év folyamán szükségelt zabszállitásra nyilvános árlejtést hirdet. Az ajánlatok 1926. január 14 ig nyújtandók be. Az ajánlati felhívás a szegedi kereskedelmi és iparkamaránál 8281—1925. szám alatt megtekinthető. Ruháját, kosztümjét és mindennemű e szakmába vágó munkát a legkényesebb ixlésnek is megfelelően Marosi Ádám és M-né Szekeres Mária II, Horthy Miklós-ut 35. férfi és női divatszalonjában készittesen. — Szolid árak. — Pontos kiszolgálás. Tanulólányokat felveszünk Apróhirdetések IO heti részletre fényképnagyitások, olajfestmények (tanulmányfejek 500.000) Zvarinyinál, VI, Breznyik-utca 3. Eladó 2 szobaajtó, 3 db. dupla ablak, 2 kocsi. V, Thökölyi-utca 6. sz. 17 4 drb. akácfa kútágas eladó 111, Prónai-u. 44. sz. alatt. 5476 Kvártélyosok felvétetnek Hl. Wettet-u. 13. 11 Vlasics-utca 1. szám alatti ház és egy öntött sparhelt eladó. 14 Egy csinosan bútorozott hálószoba konyhahasználatta! központban kiadó. Cím a kiadóban. 8 Eladó egy 110 kg-os hízó IV, Bocskayu.n), sz. alatt. 13 _ Eladó 3 drb, hizott sertés kb. 130 kg. 1, Lövöház-u. 9. Farkas. 7 Qerendási dűlőben 2 hold föld eladó. Bővebbet Békéscsabán IV, Zrinyi-u. 6. sz. alatt. 3 Eladó 10 drb. Linklonschieri választott fajmalao és 1 hat hónapos farkaskutya 111, Selyem-u. 25. alatt. 6 Eladó 17 és fél hold szántó tanyával Vandháton kövesut mellett, Nagyrétben 2 okta, Gerendáson a csorvási ut menten 10 hold szántó. Érdeklődni lehet Lázár-utca 86, szám alatt. 18 Kisgerendás (Felsőnyomáson) 4 kishold szántóföld eladó• Érdeklődni Vass-utca 11 szám. 10 Eladó egy uj Veritas sülyesatős 4 fiókos varrógép szabóknak ls megfeló 111, Berényi-ut 68. alatt. 4 Eladó tiszta faj minorka Jéroók és tiszta plimouth kakasok Ul, Selyem-u. 25. alatt. 5 Egy jómunkás borbélysegéd azonnali belépésre felvétetik. Beke József VI., Bajza-u. 14. 29 A háztartás minden ágában jártas és varráshoz értő, szerény igényű, teljesen megbizhátó nő családhoz felvétetik Cim a kiadóban. 22 Eladó ház• Reviczky- u. 45. sz. ház eladó. Bővebbet ugyanott. 30 Szép fekvésű háztelek a VI. kerületben, a Perényi és az Aulich-u. sarkán, üzlet építésére kitűnő, gémes kúttal eladó. Bővebbet VI, Urszinyi Dezsőné-u, 33. sz. alatt a szomszéd házban. 20 Kfilönbejáratu bútorozott szoba kiadó V), Árpád-sor 90. szám. 27 Jóházból való fiukat kovács tanulónak felvesz Vlcskó János kovácsmester Lázár-u. REJTVÉNYEK Megfejtési haláridő: Január 6., szerda. Megfejtések és rejtvények a „Körösvidék'" szerkesztőségének, Békéscsaba, Szent István tér 18. küldendők. 1. Kiss György 2. Kiss Margitka a a a nő nő \y,v k=h 3. Kvasz János ó z ó alt szoprán 5. Kocziha Zsófi / aaaaaa "77 ~W~\ sz a 11 a U a c I u m | t Karácsonyi számunkban közölt rejtvények helyes megfejtése: 1. Se kint, se bent, 2. Feneketlen tó, 3. Pipaszó mellet, 4. Zsoké, 5. Nevelőnő, 6. Minden botnak két vége van, 7. Mindenki seperjen a maga ajtaja előtt, 8. Folyószámla, 9. Évtized. Részben, vagy egészben helyesen fejtették meg a rejtvényeiét: Boskó Mancika, Matulay Bözsike, Szpisják Sándor, Kalina Imre, Kéri Ilonka, Fehér Piri, Martincsek Annuska, Boskó Ilonka, Martincsek Mária, Kéri Margitka, Kelina László, Krajcsovics Ferenc, Lipták Jucika és György, Lakatos Mihály és István, Boross Judit, Szelner Margitka és Ilonka, Hrabobszky Bözsike, ifj. Vincze Károly, Kő vári Ernő és Sándor, Kálmán Mirika. Kailna Mária, Kocziha Cili, Lestyán László, Lipták testvérek, Vince Manci, Kristóf Bözsike, ifj. Cservenák János és György, Lipták János, Sulyák János, Bánó László. A megfejtők között Gaal Mózes „Napsugár" cimü regényét sorsoltuk ki, melyet Kéry Ilonka nyert meg. Apró kövek kapubejáratok vagy udvarok kiköveiésére házhoz szállítva olcsón kapható Zsolnay szállítónál Irányi-u. 24 Eladó Jókai-utca 51. számú ház különbejáratu felerésze. Érdeklődni ugyanott. 5332 Békési-ut 24 számú újonnan épült modern, négy szoba és mellékhelységekből álló ház kedvező fizetési feltételek mellett eladó. 5374 Bérbeadó egy zongora, ugyanott eladó egy keveset használt varrógép, konyhabútorok, nagy mángorló és egy targonca. Orosházi-ut 37. Erzsébethely. 5436 Egy 6-os magánjáró garnitúra felerésze eladó. Egy fiút kovács tanoncnak felvesz Poszt Ferenc kovácsmester, 11., Vass-qtca 16. 5441 Finom billiárdkréta kék, fehér, zöld színben, finom kávéházi tábla és falikréta az ev. egyház könyvkereskedésében Békéscsaba, Luther-u. 1 sz. alatt a legolcsóbban kapható. 5444 Egy fiu füszerestanulónak felvétetik HL, Sztraka-utca 13. vagy Kossuth-téri motorálllomás. 5458 Eladó egy keveset használt, jó karban levő 12-es Mühlhauseni kötőgép. Bővebbet Paróczay János fiiszerüzletében, Erzsébethely. 5338 Eladó Lövöház-u. 43. az. ház. Azonnal beköltözhető Érdeklődni ugyanott. 5482 Egy felsővégi tehénlegelő eladó. Bővebbet Andrássy-ut 85 sz. 5469 Kondoroson kövesut mellett 94. számú 3 szobás ház és a gróf Merán-féle bérleten 1 boglya gyepszéna, 1 őt öles és 1 három öles kazal hereszéna eladó. Bővebbet a fenti cimen vagy 193 tanyaszám alatt. 5464 T Üzleti könyvek nyitását, zárását és mérleget önállóan vállalja, esetleg segédkezik mérlegképes könyvelő. Bővebbet Telefon 144. 5467 Kiadó egy szoba, egy konyha és egy spejz Szőlő-u. 10. Éitekezni lehet Békési-ut 14. sz. 5468 Eladó egy női Singer varrógép és egy öntött tűzhely. Érdeklődni Csányi-u. 19. szám 5478 j j 2 bútorozott szoba kiadó V, Re| viczky-u. 24. alatt. 5485 í Egy használt de jókarban levő zaakett öltöny eladó. Megtekinthető Irimy és Ollári uriszabóknál Szent István-tér. • ' Eladó 5 kocsi buzaszalma. Értei kezni lehet Rongyos Jánosnál Dobozi-u 2223. sz. (Nagyrét) Mosni, vaaalnl házakhoz bejárnék IV, Pulszky-u. 4. Helyben. Keresek 2 3 szobás modern lakást esetleg bérbe vennék ugyanilyen házat udvarral együtt. Cim a kiadóban. 5489 Jónevelésü fiuk szabó tanunoul felvétetnek Áchim György uri szabónál 111, Szigetvár-utca 27. 5528 Eladó 15 és fél hold szántóföld Gerendáson. Felvilágosítást nyújt dr. Prónay Ernő ügyvéd Békéscsaba. 5540 Szépen és olcsón hímez hadiözvegy I., Lehel-u. 7. alatt Megbízható, ügyes szakácsnét keresek azonnali belépésre. Cim a kiadóban. 5547 Naponta friss tej kapható I, Zsilinszky-u. 20. 5545 Rum és likőr eszenciák a legjobb minőségben Wénich Lajos drogériájában Békéscsaba, Szent István-tér 16. Különbejáratu bútorozott szoba a Főtér közelében kiadó. VI., ker. Bajza-u. 7 szám. 5479 National ellenőrző-kassza használt állapotban kedvező fizetési feltételek mellett eladó. Érdeklődni Békéscsaba, Kisgazda Szövetkezet irodájában. 5240