Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) január-március • 1-73. szám

1926-02-16 / 37. szám

16 Körömvidék Békéscsaba, 1926. február 13. — Missió Eleken. A „Körösvi­dék" eteki tudósítója jelenti: Egyik előbbi számunkban megemlékeztünk arról, hogy Eleken dr. Csepregi Imre esperes plébános kérésére P. Csá­vossy Elemér tartományi főnök és P. Elsasser Gyula Jézustársasági atyák Elekre jönnek s nyolc napos böjti missziót tartanak. A népmisszió első izben lesz Eleken s f. hó 17-én hamvazó szerdán délután veszi kez­detét. Naponta két német és egy magyar szentbeszédet tartanak meg­felelő ájtatosság kíséretében. Külön oktatásban részesülnek az iskolások, úgyszintén az ifjak, leányok és fel­nőttek. A missió befejezése előtt a missió keresztet áldják meg, mely mutatni fogja a missió tartásának idejét. Kedvező időjárás esetén a missió befejezése előtti este esetleg ünnepélyes körmenet lesz az oltári szentséggel a templom körül. A to­vábbi napirendet a missió kezdetén, hamvazó szerdán délután hirdetik ki. — Az Országos Hitelvédő Egy­let megalakulása. A magyar kama­rák és szabad érdekképviseletek közreműködésével létesített Országos Hitelvédő Egylet tegnap Budapesten megtartotta alakuló ülését, amelyen az elnöki széket a budapesti keres­kedelmi és iparkamara elnökével, a három társelnöki helyet a debreceni és szegedi kamarák elnökével és a Magyar Gyáriparosok Orsz. Szövet­sége elnökségének egyik tagjával töltötte be. A kényszeregyezségre vonatkozó igazságügyminiszteri ren­delet valószínűleg még a héten meg­jelenik és utána az egylet nyomban megkezdi működését. A lényege a rendetetnek és a célja az egyesület­nek az, hogy a jövőben minden kényszeregyezséget magánegyezségi kísérlet előzzön meg. — Mikor emelhető a házbér? A lakbéreket a jövő költségvetési évre a békebeli aranykoronás lak­bérek 50 százalékában állapították meg, megfelelően átszámítva, ami azt mutatja, hogy a kormány — leg­alább egyelőre — nem tervezi a lakbérek további emelését, ha azok a jövő lakbérnegyedben a szanálási törvénynek megfelelően a békebér (alapbér) 50 százalékát elérték. A tisztviselők és nyugdijasok ugyanis mindig az általános lakbéremelésnek megfelelően kapják meg lakbérillet­ményüket. A lakbérkérdés tehát jelen­leg ugy áll, hogy május hóban életbe­lép az 50 százalékos lakbér, amit novemberig nem lehet emelni. No­vemberben pedig — ha más intéz­kedés nem történik — feléled a házi­urak felmondási joga a jövő év má­jusra (mert februári negyedre kis­lakásokat sem lehet felmondani) és ezzel együtt a lakbérek szabad meg­állapítási joga is. A lakó azonban nem köteles a lakbéremelést elfo­gadni, hanem jogában áll neki is a jövő évi májusra felmondani. Igy a nagyobb lakbérekről, ha a szabad felmondás idejének kitolása mellett a kormány máskép nem intézkedik, csak a jövő májustól kezdve lehet beszélni. — A vasárnap délutáni gyer­mekjelmezes délutánt a szülők kívánságára dr. Berényi Antalné, a Szoc. Misszió elnöknője mérsékelt belépődíjakkal megismétli csütörtö­kön délután 3 órakor a szinházban. Jegyek 20, 15, 10 és 5 ezer koro­náért kaphatók, * Az egész nyugdijvalorációs törvényjavaslatot közli a Pesti Tőzsde uj száma, amely ennélfogva nélkülözhetetlen minden magánal­kalmazott, nyugdíjas, özvegy és árva számára. A lapban Weisz Fü­löp a gazdasági helyzetről Vida Jenő a széntermelésről, Frey Kál­mán a tőzsde alelnöke az árfolya­mok pengőjegyzéséről és a gabona­határidóüzletröl nyilatkozik. A zá­loglevél és hadikölcsönhosszról, to­vábbá a vasúti kötvényvalorizáció­ról fontos adatokat közöl a lap. A malomipar helyzetéről Láng Ármin a Szombathelyi Export Malomipar r. t vezérigazgatója irt, a borter­melés válságáról Lázár Géza nagy­bérlő. Ara 5000 korona. * Herczeg Ferencz művészi és érdekes képekkel gazdagon díszített irodalmi hetilapja, ez Uj Idők 7. számában közli Herczeg Ferenc re­gényét, Rákosi Jenő cikkét, Szeder­kényi Anna és ifj. Hegedűs Sándor elbeszéléseit, az Uj Idők tervező­jének eredeti terveivel és párisi di­vattudósitása a tavaszi divatról, azonkívül Török Frigyes elmés cikke a bicsérdyzmusró!. Folytatódik a „Szerelem" cimü világhíres angol regény és közli a lap rendkívül nép­szerű rovatait a szerkesztői üzene­teket és a szépségápolást. Az Uj Idők előfizetési ára negyedévre 80 ezer korona. Mutatványszámot kí­vánatra ingyen küld a kiadóhivatal, ! Budapest, VI., Andrássy-ut 16. Tőzsde (A MTI bókésossbal tlókjémmk Jelentése alapján ti Valuták t A. ft. 347730 Dollár 71450 Fr. frank 2654 Lira 2890 1 Márka 17016 1 o. S. 10053 Szokol 2117-50 Leu 316 ISv.fr. 13790 Dinár 1257 Babonaáraki 76 kg. tiszavidéki 392500 395000 77 kg. tiszavidéki 397500—400000 78 kg. tiszavidéki 400000—402500 79 kg. tiszavidéki 402500 -405000 Rozs 227500-230000 Tengeri 177500—180000 Takarmányárpa 235000—2450(0 Sörárpa 310000-350000 Zab 2500c0—260000 Korpa 170000-172500 Ferencvárosi sertésvásár: Nyílt­vásári maradvány —. Felhajtás 4500. Eladva mind. Árak: könyü 14500— 15500, közép 17000—17500, nehéz 18000—18500. Irányzat lanyha. Marhavásári Marhavásár: Ökör elsőrendű 11000—13000, kiv. 13500—14000, közép 9000—10500, gyenge 6000— 8500, bika jobb 10000-13000, kiv. 13500—14000, közép és gyenge 6000-9500, bivaly 4500-7500, tehén jobb 9000—12000, kivétele­sen 12500—13000, közép és gyenge 6000—8500, csontozni való 3500— 5500, növendékmarha 5000—10000. Felhajtás 870 darab vágómarha.. Irányzat lanyha. — Ariejtés fuvarozásra. Az államrendészeti szervek élelmiszer­üzeme árlejtést hirdet a honvédkincs­tári javak szegedi fuvarozásának 1926 március 1-től december 31-ig tör­ténő biztosítására. Az árlejtés Sze­geden 1926 február 20-án fog meg­tartatni. A hirdetmény a szegedi ke­resk. és iparkamaránál 1017—1926. szám alatt megtekinthető. * FOTÓ-CIKKEK Wenich Lajos drogériában, Békés­csaba. Színház Ünnepélyes hangulat uralkodott szombaton este a szinházban. Kiss Árpád igazgató erre a napra Katona József „Bánk-bán"-ját tűzte műsorra. A nézőtér (ha csak jó félig, vagy kétharmadáig volt is tele), szép kö­zönséget mutatott, amelyik értéke szerint tudta élvezni a lelkes, szép előadást és dr. Rell Lajos gimnáziumi igazgató magasnivóju bevezető be­szédét. Élénk figyelem kisérte mindvégig Rell igazgató szép, tartalmas szavait, amelyekkel párhuzamba állította a legutóbbi idők Magyarországának vergődő küzdelmeit a Bánk-bán kora­beliével, méltatta a mű soha el nem fakuló, ragyogó értékeit, Katona Jó­; zsef munkásságát és azt a kiapad­hatatlan erőforrást, buzdítást, amely számunkra a „Bánk bán"-ban rejlik. Az előadás szereplői valamennyien komoly feladatuk magaslatán állva, a legjobbat nyújtották. A címszerep­ben Zilahy (az előadás rendezője), mellette Uti Gizi (Gertrudius), Mái­naffy Olti, Máthé, Ütő, Faiussy, Czo­bor és Komlós stb. jeleskedtek. Kedden este Márton Rózsi az újonnan szerződött naiva első fel­lépte. Szinre kerül a „Heidelbcrgi diákélet", mely darabban a kiváló művésznő Katicza szerepét fogja játszani utolérhetetlen egyéni bájjal, és tökéletes művészi játékkal I Part­nere Czobor Imre lesz a fiatal ural­kodó herceg szerepében, az ő egyéni kiválóságáról fölösleges megemlé­keznünk, miután ennek már szám­talan esetben tanújelét adta. Kivü­lök még Faiussy István, Komlós Vilmos. Cseh Iván, Máthé László és Zilahy János jutottak kitűnő poé­tikus ^rabnak biztosítani fogja a őszintébb és legnagyobb sikerét. Szerdán Kádár Böske primadonna felléptével az elmúlt évtized egyik legsikerültebb operetje, a bűbájos zenéjü, »Csárdás királynő« kerül szinre a címszerepben Kádár Bözs­kével. Heti műsor: Kedd Heidelbergi diákélet. A) bérlet. Marton Rózsi újonnan szer­ződtetett naiva első fellépése. Szerdán Csárdáskirályné. B) bér­let. Csütörtökön Kis gróf A) bérlet. Zóna előadás olcsó helyárakkal. Pénteken Sasfiók Uii Gizn, a sze­gedi szinház művésznője fellépté­vel. B) bérlet. Szombaton 3 a kislány. A) bér­let. Nyilttér (E rovatban közlöttekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség.) Nyilatkozat. Alulírott figyelmeztetek mindenkit, hogy Mátyás fiamnak (textil mun­kás) senki ne hitelezzen, mert adó­sagait én ki nem fizetem. Békéscsaba, 1926 február 16. Kovács Mátyás [ Sangó jogi szemináriumi Budapest, IX., Rádai-ucca 14. sz. Sikeresen készít elő vidékieket is. 4868 | Apróhirdetések [ Néhai Gajdács Mihály hagyatékát képe­ző 1., Aradi-u. 2. számú ház kéthar­madrésze és Kereken 5 hold 366 i négyszögöl föld elaóó. Bővebbet Kocziha í Györgynél Kereken 1713. tanyaszám alatt. tförösmenti földöt közelfekvőt, meg­vételre keresők, vagy jó házzal i elcserélem. Bohus János Bessenyei-utca I 21. szám. 670 Alig használt „Pfaff" balkaros | varrógép eladó ifj. Mayerhoffer j Istvánnál 11., Vécsey-utca 38. i Magyar Gazdasági 6 HP. oséplö­garnltura eladó Petrovszky Mátyás­nál 111, Péki-utca 11 alatt. 758 . 25—30 mm vöröshagyma eladó. Érdeklődni a Vadász-vendéglőben. 761 Rum és likőr oszenolók a legjobb minőségben Wénich Lajos drogériájában Békéscsaba, Szent István-tér 16. Egy 24 lóerős Fordson motor uj Olivér ekével felszerelve, jutányos áron eladó. Bővebbet Szabó József kovács­mesternél Gábor-telep Aradmegye. VI. Berzsenyi-utca 83 számú héz és 3 héztelek eladó, igénylők előnybe részesülnek. 801 Német nyelvtani és társalgó érét veszek. Címet a kiadóba kérek. 786 Eladó egy használt fedeles jókarban levő koosl. Megtekinthető Lázár-utca 32 szám. Naponta friss fejésü tej kapható 111., Kistabán-utca 3. 782 Töves és stufferolni való buxusok eladók. VI. Gyulai-ut 5. 804 Jóforgalmu kovéosműhely szer­számmal együtt haszonbérbe kiadó özv. Vig Mihálynénál tföröstarcsán. 808 Értesítés ! Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy a napokban valódi rózsaburgonyát kapok, melyre előjegyzéseket már elfogadok. Előjegyzés telefonon is eszközölhető. Grünwald Mór Békéscsaba, Baross-u. 19. Telefon 86. Wladio óa nyomtatja m Köröavldók ft.-V. A kiadósért tmlmlóm » Uhrln Jámea

Next

/
Thumbnails
Contents