Körösvidék, 1926 (7. évfolyam) január-március • 1-73. szám
1926-01-03 / 2. szám
Ara WOO korona. Békéscsaba, 1926január 3. - - k r Vasárnap VII évfolyam 2. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: fOfflffBtlan korefsxtémy politikai napilap. Békéscsaba Szent István-tér 18. Telefon 60. j Főszerkesztő VIDOVSZKY KÁLMÁN j Felelősszerkesztő MIOEND DEZSŐ Előfizetési árak: Negyedévre 75000 K Egy hóra 25000 K. Egyes szám ára 1000 K 9 kormányzó az árvízkatasztrófa színhelyén Horthy Miklós kormányzó és felesége meglátogatta szombaton az árvizsujtotta községeket és HE millió koronát osztott ki a károsultak segélyezésére (A »Körösvidék* kiküldött munkatársának jelentése.) Újév napján a késő délutáni órákban szűkszavú távirat jelezte, hogy f. hó 2-án, hajnalban a budapesti személyvonathoz csatolt különkocsijában Békéscsabára érkezik nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzó és felesége, hogy megszemléljék azt a borzalmas pusztítást, amellyel Vésztő és Gyulavári környékét sújtotta a méreteiben minden eddigit felülmúló árvízkatasztrófa. A hainali vonattal meg is érkezett a kormányzó. Vele együtt jött feles-ige, »o'ábbá Magasházy László első szár ysegéd, Hardy sorhajóhadnagy, szárnysegéd és Brunswick György százados, utazási felügyelő. Indulás Békéscsabáról A kormányzó és kísérete az éjszakát kocsijában töltötte. Reggel háromnegyed 7 órakor dr. Kovacsics Dezső kormánybiztos főispánt egynegyedórás különkihallgatáson fogadta a kormányzó, majd 7 óra után kilépve kocsijából fogadta a katonai és polgári hatóságok megjelent vezetőinek tisztelgését. Vitéz Szobotich Emil ezredes mint állomásparancsnok és mint a csabai gyalogezred parancsnoka jelentkezett. — örömmeK hallottam — mondta neki a kormányzó —, milyen kiváló, rendkívüli teljesítményt végeznek a 10-ik honvédgyalogezrec 1 katonái. — Elismeréssel szorította meg a kiváló honvédezred parancsnokának a kezét. Hasonlóképpen nyilvánította elismerését Háhn őrnagynak, az árvédelmi munkálatokban résztvevő műszaki csapatok parancsnokának. Jánossy Gyula rendőrfőtanácsostól az ideérkezett menekültek elhelyezése felöl érdeklődött. Berthóty István polgármesterhez igy szólt: — Hallom, hogy Békéscsaba város szépen kiveszi a részét a menekültek támogatásából. Szükség van a nemes szivek megmozdulására. Odafenn is minden lehetőt elkövetünk a szerencsétlen károsultak istápolása érdekében. Vitéz Szabó Jernó vármeggei székkapitánytól a telkeikből kiöntött vitézek sorsa felől érdeklődött, majd buzdító, bátorító szavakat küldött szácnukr8. Ne csüggedjenek, — úgymond — hiszen a vitézeknek kell jópéldával előljárníok a helyreállítás hatalmas munkájában. Tisztelgett még a kormányzó előtt Hrabong János, a M. A. V. szegedi üzletvezetője és dr. Biró Zoltán az MTI csabai fiókjának vezetője és Temesváry Imre nemzetgy. képv. Az A. E. G. V. két szalonkocsiból álló kűlönmotort bocsájtott a legmagasabb látogató és kísérete rendelkezésére, amely reggel 8 óra táján iodult el Békéscsabáról. A vonatot Békésig Frits Rezső, az árvíz óta emberfeletti teljesítményt végző A, E. G. V. forgalmifőnöke is elkísérte. Békésen, ahol a korareggeli járókelők már értesültek a kormányzó érkezéséről és csoportokba verődve lelkesen éljeneztek, Moláoványi János, a békési járás főszolgabirája csatlakozott a kísérethez, aki a szorongatott vésztői közigazgatási hatóságoknak is készségesen sietett támogatására, Békésről pedig 800 derék munkást rendelt ki a vésztői gátakra. 9 legnagyobb veszedelem színhelyén Horémusz István kir. tanácsost, a gyulai m. kir. mérnöki hivatal főnökét, lelkesebb irányitója elejétől végsőkig kimerítő műszaki il kormányzó fogadtatása Msztön Másfélórás utazás után a nyolc napon és nyolc éjszakán keresztül halálos félelmet kiállott Vésztő község főterén, a községháza elölt állt meg a különmotor, ahol asszonyok és gyermekek újonnan éledő reménységgel gyűltek össze a kormányzó köré. A bejárat előtt hosszú arcvonalban álltak fel a községet mentő munkálatok fáradhatatlan, önfeláldozó vezetői. Pisztelka Rezső műszaki ezredes nyitotta meg a sort akinek örömét fejezte ki a kormányzó afelett, hogy hallomása szerint az árvíz által sújtott szegény lakosság elismeréssel és hálával adózik a kirendelt katonaságnak azért a nagyszerű munkáért, amit a község érdekében végez. Vitéz Petrányi Sándor őrnagy, mint állomásparancsnok és az ár meg-megujuló támadásai ellen első perctől fogva hősiesen küzdő 10-es honvédeink kirendelt állományának parancsnoka jelentette, hogy semmi zavaró incidens nem történt, a védelmi és mentési munkálatok a legnagyobb rendben folynak. A kirendelt műszaki segédcsapatok parancsnoka után a kiváló csendőreivel szintén első perctől kezdve kint működő Radics József csendőrfőhadnagy vette át a kormányzó elismerését. műszaki folyamaki iegfogva a mentésnek és éjjelt is nappala téve őrködik maga is az állandó ostrom alatt álló gátakon, ugyancsak elismerésben részesítette a kormányzó. Vitéz Hidjeá Gyula dr., a járás vitézi hadnagya a károsult vitézek helyzetéről tett jelentést. Őt is, valamint a járás vitézeit is kitartásra buzdította a kormányzó. Becker Ádám földmivelésügyi miniszteri tanácsos a kormányzó kérdésére elmondta, hogy pénteken este a dühöngő szél miatt a gátak átszakadásától féltek, azonban mára megjavult a helyzet és minthogy januárban ujabb áradás bizonyosan nem lesz, Vésztő község megmentettnek tekinthető. Kiss László, a járás főszolgabirája jelentkezett ezután, aki elsősorban dr. Tóth Bélát, az első veszedelem óta teljes kimerülésig dolgozó kitűnő szolgabiráját rendelte ki, majd ö maga is több napot és éjszakát töltött el megszakítás nélküli súlyos munkában a katasztrófa színhelyén. Tardy Lajos községi főjegyzővel, akinek megemlítette, hogy mennyi szépet, mennyi jót hallott róla és Nagy János községi bíróval hosszasan beszélgetett a kormányzó. A lakosság száma, az elborított vetések területe és az elpusztult házak száma felől érdeklődött. Szívélyes, elismerő és buzdító szavakat intézett még Gönczy Béla ref. lelkészhez, dr. Katona Gábor főorvoshoz, az árviz tartamára szervezett egészségügyi intézmény érdemes vezetőjéhez, dr. Kiss Elek orvoshoz és a Vésztő mentését megértő készséggel támogató Moldoványi János békési főszolgabiróhoz. (Hiánynál megszűnt a veszedelem 9 lefolyt víz helyén buján zöldéi n vetés Még néhány munkára érkező lapátos embert szólított meg a kormányzó, azután kíséretével együtt bevonult a községházára, ahol Becker Ádám miniszteri tanácsos hatalmas vízrajzi térképet teritett ki egy asztalra és ismertette az árvízkatasztrófa okait, keletkezését, kifejlődését és az eddig folytatott mentési munkálatok eredményeit. Nagy megnyugvást keltett az a jelentése, amely szerint Komádinál, ahol Reich Egon százados végzett leírhatatlanul nehéz és értékes munkát utászaival, a gátszakadás teljes betömése sikerült szombaton reggelre és igy a Sebeskörösbe visszavezető három partnyitáson keresztül most már állandóan folyik viszsza az ár a mederbe. Ennek a rengeteg víztömegnek a levezetése még sok időt vesz igényb?, de máris sikerült elhárítani a veszedelmet Okány község felől, ahonnan jórészt már felszabadultak az elöntött területek. A kormányzó kérdésére kijelentette a miniszteri tanácsos, hogy az elhúzódott ár hely én, Okány körül buján zöldéinek a vetések,